Vélemény
Utolsók között az első? – Békés megye mélyrepülése és leszakadása a számok tükrében
Mindenkinek a maga keresztje
Csodálatos videósorozattal kedveskedett híveinek húsvét alkalmából Orbán Viktor. Mindenki megnyugodhat, miniszterelnök úr jól eszik, minden rendben van, mert kell is a kondíció, hogy a kezében tudja tartani szegény kis Magyarország dolgait.
Ordasok közt
Lapunk nyomdába küldése után, de megjelenése előtt, szerda délután izgalmasnak ígérkező sajtótájékoztatót tart (önöknek: tartott) David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete. Közléseinek tartalmáról, e sorok írásakor kedd délután lévén, értelemszerűen sejtésünk sincs – lehet, nem is lesz semmiféle nagy bejelentés, végül is láttunk már olyat, konkrétan nyolc és fél évvel ezelőtt, hogy az amerikai kormányzat megijedt saját magától.
Hogyan működik a baloldali radikalizmus Németországban?
Erőltetett menet
Vajda Mihály: A barangoló Szókratész
Drága Szókratészem, régóta nem hallottam rólad, igaz, te se rólam. De maradjunk most nálad. Sejtésem szerint Dél-Amerikában vagy.
Százhúsz milliárdos szorongásközpont, avagy miért akarja befenyíteni az MTVA a Fortepant?
Titkos levélben fenyegette meg az MTVA jogtanácsosa a Fortepant egy kollekciónyi régi fotó miatt. De miért most, miért így, és egyáltalán minek izmozik a kocsimosóval felpimpelt közmédia egy közösségi archívummal szemben?
Gondolatkör
„Orbán Viktor is hasonlóan gondolkodik” – hozta fel mentségként múlt csütörtöki tárgyalásán egy erőszakos bűnöző. Azért állították bíróság elé, mert kilenccentiméteres pengehosszúságú késével rátámadt két nőre a villamoson, akik kézen fogva utaztak.
Ellenségek
„Ezt szerintem nem kudarc meg siker dimenziójában kell értékelni, mi sosem ezt tettük. A kamara megszüntetése nem volt cél, úgyhogy ilyen szempontból ez abszolút indifferens” – így kommentálta Takács Péter, a rendőrminisztérium egészségügyért felelős államtitkára az ATV-nek azt a hétfői hírt, hogy a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetése szerint 33 ezer fő, vagyis az aktív orvosok több mint háromnegyede jelezte, hogy továbbra is fenntartja a tagságát.
Másoknak túl sok, nekünk túl kevés: az európai médiaszabadság-törvény tervezetéről
Vajda Gergely: Zene hetilapra
Gulyás Ábel: Tamás Gáspár Miklós tragikus közírói örökségéről
"Bármilyen magával ragadó is volt, a világot a totalitásában magyarázó értelmiségi próféták ideje lejárt."
Mi a célja a NER-nek azzal, hogy a biztosítási piacon is terjeszkedni akar?
Ebben is régiós bajnokok akarnak lenni? Pedig egyelőre csak a piac kis része van a kezükben.