A reklámadót 2015-ben a Bizottság az RTL panaszára gyorsan elkaszálta, de az Európai Unió Bírósága 2021-ben a magyar kormánynak adott igazat, és jóváhagyta a diszkriminatív adószedést. Az európai audiovizuális médiaszolgáltatási irányelv 2018-as módosításába bekerült a médiahatóságok függetlenségére vonatkozó szabályozás, de annyira erőtlen, formális elvárásokkal, hogy a magyar médiatörvényhez hozzá sem kellett nyúlni. A Közép-európai Sajtó és Média Alapítvány (KESMA) létrehozásakor a Bizottság sietett leszögezni, hogy ez az összeolvadás nem éri el az uniós küszöböt, nincs vele dolga.
Az érintettségem miatt számomra különösen fájdalmas annak a két versenyjogi panasznak a sorsa, amelyeket a magyar közszolgálati média finanszírozásával, valamint az állami hirdetések magyarországi elosztásával kapcsolatban a Klubrádió, a Mérték Médiaelemző Műhely és Jávor Benedek volt EP-képviselő közösen nyújtott be. Mind a 2016-ban beadott, a közszolgálati médiára vonatkozó panaszra, mind a 2019-ben beadott, az állami hirdetésekkel kapcsolatos panaszra 2022 nyarán született meg a Bizottság ún. előzetes értékelése, amely mindkét esetben a panaszok elutasítására tett javaslatot. Mi, a panaszosok további érvekkel életben tartottuk mindkét eljárást, de nincs ok az optimizmusra.
A Magyarországgal szembeni jogállamiság eljárások sem ígérnek semmit a médiaszabadság védelmében. Miközben a 7-es cikkelyes eljáráshoz kapcsolódó európai parlamenti jelentések újra és újra megállapítják a médiaszabadság súlyos sérelmét, a valódi, pénzügyi szankcióhoz vezető ún. kondicionalitási eljárás és az Alapjogi Chartával kapcsolatos feljogosító feltételek vizsgálata egyáltalán nem érinti a médiahelyzetet.
Az Európai Bizottság ezek után tavaly szeptemberben közzétette az európai médiaszabadság-törvény (European Media Freedom Act, EMFA) tervezetét.
Az irat minden kétséget kizáróan a magyar médiahelyzet által 2010 óta támasztott kihívásokra is reagálni szándékozik. De van-e joga egyáltalán az Európai Uniónak ilyen mélyen beleavatkoznia a médiaszabadság kérdésébe, és ehhez valóban a rendeleti forma-e a megfelelő választás? A tervezet szinte minden rendelkezése támadható a jól működő demokráciák szuverenitásáért és a valódi médiapiacok szabadságáért aggódók oldaláról éppúgy, mint az „illiberális” berendezkedés kritikusainak részéről. Az előbbiek joggal érzik azt, hogy az unió fölösleges szabályozási terhekkel nehezíti a szabad és piaci működést, az utóbbiak pedig leginkább formális, felszínes megoldásokat kapnak. A következőkben néhány példán keresztül azt mutatom be, hogy jelen formájában miért nem alkalmas a tervezet a magyar médiahelyzet javítására.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!
