Az állami tulajdon fensőbbségét hirdető kormány csupán azért vette el erőszakos módon a szövetkezetektől a Takarékbank többségi tulajdonát, hogy valamely baráti magáncég kezébe juttassa. Íme, a maga pőre valóságában áll előttünk a - Magyar Bálint kifejezését használva - tranzitállamosítással megvalósított lenyúlás iskolapéldája!
Talán már pezsgőt is bontottak a mesterterv kiötlői. Mert bár a kijátszott takarékok szerint a kivitelezésben bőven akadtak jogsértő lépések, a rapid végrehajtás meggátolja, hogy az eredeti állapot helyreállításával lehessen orvosolni őket. Az akciósorozatban a kormány először akkor élt vissza hatalmával, amikor megszegve korábbi ígéretét, a Magyar Posta segítségével kisebbségbe szorította a Takarékbank többségi tulajdonosait, a bankot két évtizede megalapító szövetkezeteket. A múlt nyáron elfogadott integrációs törvénnyel egyúttal elvonta az érdemi döntések jogát a takarékok tulajdonosaitól, a több mint százezer szövetkezeti tagtól. A jogfosztás harmadik elemeként az erőfölényével visszaélő kormány nyílt zsarolással kényszerítette a szövetkezeteket arra, hogy megszavazzák a Takarékbank új alapszabályát, amelyet olyan furmányosan alkotott meg (lásd alább), hogy a takarékok később se szerezhessék vissza többségi tulajdonukat.
Most már csak a pontot kell feltenni az i-re: kihirdetni a január elején kiírt privatizációs pályázat győztesét. Meglepő volna, ha ez nem a sajtóban megszellőztetett, beszédes nevű Magyar Takarék Befektetési és Vagyongazdálkodási Zrt. lenne, amelynek elődjét még tavaly tavasszal, a "mesterterv" kidolgozásakor alapították meg. A privatizációs pályázat kiírása után már csak a fazonírozás maradt hátra: olyan tulajdonosokkal kellett feldíszíteni, hogy vevőként megfelelhessen a Takarékbank alapszabályában (célirányosan) rögzített feltételeknek.
Bár a Takarékbank 54 százalékos tulajdonrészének megvásárlására eredetileg hárman aspiráltak, a feltételek ismeretében végül csak a tuti nyerésre kiszemelt cég adott be pályázatot. A takarékok zömét tömörítő Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) kényszerűen visszakozott, mert bár tagjainak mindegyike részvényese a megvásárolni kívánt banknak, maga a szövetség mégis kívülálló, ún. harmadik személynek minősül, amelyet a bank új alapszabálya horribilis letéti kötelezettséggel próbál távol tartani. A kistulajdonosok védelmével indokolt szabály szerint egy "harmadik személynek" számító vevő a részvényenkénti ajánlati ár ötvenszeresére (!) rúgó áron köteles vételi ajánlatot tenni a többi részvényesnek. Jelen esetben az OTSZ-nek mintegy 420 milliárd forintot kellene erre a célra letétbe helyeznie, hogy egyáltalán pályázhasson a 10 milliárd forint értékűre taksált részvénycsomag megvásárlására.
De miért minősül kívülállónak a Takarékbank száznál több takarékszövetkezeti tulajdonosát tömörítő OTSZ? Pusztán azért, mert a bank új alapszabályába beleírták, hogy "a nem gazdálkodó szervezet formában működő részvényes" harmadik személynek számít. Előre tudható volt, hogy az egyenként csekély tőkéjű szövetkezetek csak együttesen képesek egy ekkora részvénypakett megvásárlására, a közös fellépésre alkalmas OTSZ pedig nem gazdálkodó, hanem társadalmi szervezet. A látszólag a kistulajdonosokat a külső vásárlótól megvédő rendelkezést így éppen őellenük fordították az alapszabály fineszes megalkotói.
Mert a többségi tulajdonossá tett MFB-vel és postával éppenséggel nagyon is megengedő az alapszabály. 'k könnyedén kreálhatnak belsőnek számító vevőt: elegendő, ha bármekkora közvetlen vagy közvetett (!) tulajdonrészt szereznek valamely társaságban, azzal máris mentesítik a brutális ajánlattételi kötelezettség alól. A záró rendelkezésekbe becsempészett kitétel miatt számít belső tulajdonosnak a Magyar Takarék Zrt., minthogy a vételi ajánlat beadása előtt gyorsan tulajdont szerzett benne az MFB egy korábban alapított kft.-je. (Nem mellékes, hogy e kft. ügyvezetőjének éppen a takarékszövetkezeti szektor rendbetételére kinevezett kormánybiztost tették meg, aki ma már a Takarékbank elnöke.) Az MFB közvetett tulajdona jóvoltából a pályázó társaságnak nem kell ötvenszeres áron kivásárolnia a kistulajdonosokat, jóllehet a többségi részvénypakett birtokában szinte bármit megtehet a bankkal és az irányítása alá rendelt takarékokkal.
Porhintés volt tehát a kormányhatározat azon kitétele, hogy a Takarékbank állami részvényeinek eladásakor előnyben kell részesíteni a takarékszövetkezeti szektor szereplőit, hiszen már jóval korábban gondoskodtak arról, hogy éppen őket zárják ki a potenciális vevők köréből. Furcsa is lett volna, ha nem így történik, hiszen akkor mi értelme lett volna korábban kiszorítani őket.
A Takarékbank új többségi tulajdonosa mögött álló csapat (a tisztségviselők személyi összetételéből kirajzolódó jelek szerint az FHB Bank elnökének, a Fidesz holdudvarába tartozó Spéder Zoltánnak a köre) kétségkívül komoly erőfeszítéseket tett szerzeményéért: akadályok tömkelegét igyekezett legyűrni alig egy év leforgása alatt. Ám bármilyen rafinált módon dolgozták is ki a takarékok jogfosztásának tervét, nem érhettek volna révbe, ha nem tudhatják maguk mögött a kétharmados kormányt.
A szövetkezeti bankszektor bekebelezése egyaránt érdeke volt a kormánynak és a többségi tulajdont végül megszerző cég mögött álló üzleti körnek. A kormány a baráti magáncégen keresztül is befolyásolhatja a takarékok hitelpolitikáját: klientúrát építhet, jutalmazhat és büntethet, ízlése szerint formálhatja a "vidék Magyarországát". A Takarékbankban többséggel bíró társaság tulajdonosai pedig számíthatnak rá, hogy a kormány az általuk irányított takarékszövetkezeti szektorhoz (és az FHB-hoz) tereli ezután a lehető legtöbb banki üzletet és ügyfelet: az állami szférában dolgozók és a közintézmények (iskolák, óvodák, kórházak), valamint az önkormányzatok számláitól kezdve a társadalombiztosítási és szociális ellátások folyósításán keresztül az uniós forrásokig bezárólag.
Így akár még maguk a kisemmizett takarékszövetkezetek is haszonélvezői lehetnek az új szisztémának - feltéve, ha hajlandók kiszolgálni a kormány és a vele szimbiózisban működő főtulajdonos politikai-üzleti elvárásait. A föld- és trafikosztogatási metódus ismeretében persze lehet már némi fogalmuk ezek természetéről.
