Sajó László: Öt és feles
Dezső ablakai alatt csörgedeznek, a kombínó csöndesen, a vilinger (így nevezi a, mondjuk így, régi típusút) hangosan; a járvány idején az ablakból bennük látott embereket, van élet.
Dezső ablakai alatt csörgedeznek, a kombínó csöndesen, a vilinger (így nevezi a, mondjuk így, régi típusút) hangosan; a járvány idején az ablakból bennük látott embereket, van élet.
A jelenkori Magyarország nagy tragédiája, hogy a miniszterelnököt kizárólag mások legyőzése hozza lázba.
Nyolc éve még kopaszokkal végeztette el a Fidesz azt a melót, amit most Menczer Tamásnak kell megcsinálni.
Miközben a magyar médiában főleg Várhelyi Olivérről esett szó az új Európai Bizottsággal kapcsolatban, ez a meccs valójában közel sem Várhelyiről és Orbánról szólt. Eörsi Mátyás írása.
A Ruszt József alapította zalaegerszegi színház jelenlegi korszakában nem csak földrajzilag esik távol az országos színházi nyilvánosságtól. A megyén kívül ritkán jutnak el vendégjátékokra, és az előadásaik sem vonzzák a városon kívüli nézőket, pedig a 2010 óta tartó, Besenczi Árpád nevével fémjelzett korszakban sem volt ez mindig így.
Bár az izraeli társadalom a túszok kiszabadítását támogatja, a háború céljának a Hamász, a Hezbollah és Irán jelentette fenyegetések felszámolását vagy drasztikus csökkentését tartja.