A fronton felgyorsultak az események. Putyin rablóserege gyorsított ütemben foglal el falut falu után. Nem számít a napi több száz halott, a havonta akár három számjegyű páncélos elvesztése. Ukrajna pedig egyre kétségbeesettebben próbálja megtartani területeit. Mindkét fél célja ugyanaz: a washingtoni váltás idejére minél jobb helyzetet kiküzdeni maguk számára. Bár még mindenki találgatja, Donald Trump ismételt elnöksége idején mi valósul meg hajmeresztő elemeket is tartalmazó választási ígéreteiből, az máris elmondható, hogy az eddiginél is erősebben elbizonytalanította a világot Ukrajna ügyében. Ez a szabadságharcát vívó szomszédunk elveszejtéséhez vezethet, ha az valósul meg, amit sokan gondolnak. Korábban az elnökségre aspiráló Trumptól és köréből többször hangzott el olyan kijelentés, hogy ez „nem a mi háborúnk”, erőteljes amerikai befelé fordulást vetítve előre.
Mindenki találgat: merre az előre?
Ezzel együtt egyáltalán nem zárható ki, hogy külpolitikájában Trump végül a tradicionális (és ebben évtizedekig kétpárti egyetértést élvező) amerikai álláspont kerekedik felül, ami Kína mellett végül az újszovjet imperializmust visszahelyezi a reageni gonosz birodalma megérdemelt helyére. Ezt jó néhány, fontos posztra jelölt politikus személye se teszi lehetetlenné. Ami Trump „24 óra alatt lezárom a háborút” szlogenjét illeti, ezt senki nem veszi komolyan, és sokan úgy vélik, még maga a leendő elnök se tudja, mit fog tenni. A külügyminiszteri poszt várományosa, Marco Rubio inkább a hagyományos keményvonalas republikánus irányt képviseli. Kurt Volker volt ENSZ-nagykövet, az előző Trump-időszakban ukrajnai különmegbízott nem érti, a Biden-kormány miért csak most engedélyezte Ukrajnának a nagyobb hatótávolságú ATACMS rakéták orosz területre történő kilövését és taposóaknák szállítását. Ő az erő politikáját vallja célravezetőnek, azt, hogy Trump egyenesen megmondja Putyinnak: hagyja abba a háborút, ellenkező esetben még több fegyvert kap Ukrajna – nyilatkozta az emigrációban megjelenő orosz Meduzának. Több megfigyelő szerint a leendő elnök tetteit talán cezaromán hiúsága fogja verérelni: utál veszteni. A CNN-en megszólaló egyik diplomata szerint „Putyin nem lesz őszinte – lássuk tisztán, olyan dolgokat fog kérni, amelyek észszerűtlenek. És akkor is, ha beleegyezik a tűzszünetbe, tervezni fog, hogy később újra támadjon.” Trump leendő nemzetbiztonsági tanácsadója, Mike Waltz a jelölés bejelentése óta szinte semmit sem mondott, de – idézi a CNN – három nappal a választások előtt azt írta a The Economistban, hogy az „ameddig kell” harcolni egy nagyobb hatalom elleni felőrlő háborúban a kudarc receptje. A jövendő elnök ukrajnai megbízottja, Keith Kellogg nyugalmazott generális valamiképpen a frontvonal befagyasztását kívánja elérni, ezzel kényszeríteni tárgyalóasztalhoz a két kormányt. Kellogg szerint az Egyesült Államoknak nincs szüksége újabb konfliktusra, és saját fegyverkészletei megszenvedték Ukrajnának nyújtott segítségét. Ukrajna NATO-tagságát – valójában nagyon távoli perspektívát, amelyet szimbolikus szolidaritásként Kijevnek ajánlottak fel – határozatlan időre fel kell függeszteni, „egy átfogó és ellenőrizhető, biztonsági garanciákat tartalmazó békemegállapodásért cserébe” – olvasható a CNN-en.
Ukrajna: három év harc eredmény nélkül?
A Kellogg-terv a frontvonalakat tűzszünettel zárná le, és demilitarizált övezetet vezetnének be. Ebbe való beleegyezéséért Oroszország korlátozott szankciómentességet kapna, teljes mentességet csak akkor, ha aláírja az Ukrajnának tetsző békeszerződést. Ráadásul felvetik, hogy a segélyeket a II. világháborúból ismert kölcsönbérleti szerződésre cserélné az új adminisztráció. Ami érthető, mert a felpörgetett hadianyaggyártás végső soron az amerikai gazdaságot erősíti, munkahelyeket eredményez – ezek megszüntetése nem lenne népszerű a jellemzően Trumpot támogató érintett amerikai államokban. Ukrajnát olyan mértékben felfegyverezni, hogy az meg tudja állítani a jelenlegi és a jövőbeli orosz előretöréseket, szintén nehéz lesz. A terv szerint az Egyesült Államok havonta 14 ezer darab 155 mm-es tüzérségi lövedéket gyártana, amit Ukrajna mindössze 48 óra alatt tud felhasználni. Paradox módon Kellogg azt akarja, hogy az Egyesült Államok jobban felfegyverezze Ukrajnát, de azt is elfogadja, hogy valójában nem tehetik. Maga Trump se segíti az eligazodást: „Nagyon örülök, hogy Keith Kellogg tábornokot jelölhetem Ukrajna és Oroszország különmegbízottjának” – írta a Truth Social csatornán. „Együtt biztosítjuk a BÉKÉT AZ ERŐ ÁLTAL, és ÚJRA BIZTONSÁGOSSÁ tesszük Amerikát és a világot!” Az mindenesetre sokatmondó, hogy Biden elnök fentiekben hivatkozott döntését semmilyen kommentár nem kísérte a Trump-csapat részéről, sőt, erre kettejük fehér házi találkozója után került sor.
Ez előrevetíti Ukrajna legrosszabb rémálmát: belekényszerülnek számukra hátrányos tűzszünetbe, feladva céljukat, az elfoglalt területek visszaszerzését. Erre mutat Volodimir Zelenszkij nyilatkozata. Eszerint Ukrajna hajlandó tűzszünetet kötni Oroszországgal és a megszállt területekről is hajlandó Kijiv átmenetileg lemondani, ha a megmaradt ukrán megyék bekerülnek a NATO-ba – jelentette ki az ukrán elnök a Sky Newson. Ha meg akarjuk állítani a háború forró szakaszát, a NATO védernyője alá kell vonni Ukrajna azon területét, melyet most ellenőriz – mondta Zelenszkij. A Sky News magyarázatában Zelenszkij hajlandó a NATO-tagságért cserébe tűzszünetet kötni és befagyasztani a konfliktust.
Európa helyezkedik
Joe Biden kezdettől tapasztalható habozó magatartását sokan kifogásolták otthon is, Európában is. Ez nem segítette az Ukrajna szabadsága mellett első perctől feltétel nélkül kiállók (lengyelek, a balti országok, britek) erőfeszítéseit. Például a német kormány mindeddig nem engedi a korszerű fegyvereik orosz terület elleni felhasználását. Amióta novemberben Trump nyerte a választást, a feltételezett izolacionista amerikai magatartás miatt tovább gyengült Ukrajna támogatásának szándéka, sokan máris „helyezkednek”, különösen amióta a Putyin zsebében lévő szélsőjobbos pártok (Le Pené Franciaországban, a Szabadságpárt Ausztriában, az AfD a németeknél) sorra nyomulnak a hatalom felé. Márpedig Putyin álláspontja leplezetlen: természetesen semmiféle olyan „békére” nem hajlandó, amivel feladná eddigi céljainak elérését. Amiben Ukrajna „visszafogadása” orosz anyácska halálos ölelésébe csak az első lépés. Ha ebben sikeres lesz, jön a többi, ahogyan azt hírhedt müncheni beszédében Putyin világosan elmondta, a russzkij mir (fordítási szócsavarral egyszerre orosz világ és orosz béke) elméletében pedig ki is fejtette: a nagy Szovjetunió érdekövezetének helyreállítása.
Ez Amerika támogatásának híján is őrülten veszélyes Európára nézve; egyenlő annak elfogadásával, hogy visszatér az 1990 előtti négy évtized, a hideg szemben állás korszaka.
Az EU-nak nincs alibije arra, hogy 2022 tavasza óta – bár a tantusz leesett – nem az egyedül elfogadható gyakorlatot követi, Ukrajna „utolsó töltényig” tartó támogatásával saját magát védi meg egy több évtizedes újbóli hidegháborút megakadályozandó. Mert a tényeket addig is ismerte mindenki. Grúzia lerohanása 2008-ban megmutatta, mit jelez Putyin külhatalmi fordulata, az amerikai partnerség felmondása, és a katonai doktrína 2010-es új változata is világossá tette, hogy erősödnek a katonai expanzió lehetőségei, ahogyan ez a Katonai Felderítő Hivatal akkori ismertetéséből kiderül.
Európa csendes, újra csendes
Putyin ambíciójának komolyságával szemben nem lehetnek érvek, az elmúlt közel két évtized felforgató műveletei a magára új cárként tekintő elnök eltökéltségét bizonyítják. Azt, hogy amíg ő hatalmon van, a politikai Európa folyamatos támadásoknak lesz kitéve. Alekszandr Litvinyenko polóniumos megölése Londonban 2006-ban, majd a novicsokos mérgezések kontinensszerte kezdettől bizonyították ezt. Az is régóta ismert, hogy Európában hemzsegnek Putyin ügynökei, egyedül Németországban vagy kétszázan vannak. Mostanában pedig robbantásos merényletek, gyújtogatások, hekkertámadások, összehangolt dezinformációs hadjáratok leplezetlenül mutatják azt, hogy a régi befolyását visszaszerezni kívánó birodalom nem ismer akadályt aláaknázni a nyugati országok belső rendjét. Idén júliusban teherszállító gép gyulladt ki Lipcsében, a Balti-tengeren tenger alatti két távközlési kábel szakadt el szabotázs következtében, a lipcseihez hasonló szerkezet júliusban lángra lobbant a brit Birmingham város közelében lévő raktárban. Nyugati tisztviselők azt gyanítják, hogy Moszkva áll a Lengyelországban, az Egyesült Királyságban, a Cseh Köztársaságban, Németországban, Litvániában és Lettországban elkövetett gyújtogatás mögött. Német és amerikai tisztviselők pedig azt állítják, hogy meghiúsították azt az orosz összeesküvést, hogy meggyilkolják Armin Pappergert, a német fegyvergyártó Rheinmetall vezérigazgatóját, aki az ukrán hadsereg tüzérségi lövedékeinek egyik fő szállítója.
A kormányok pedig mintha nem látnák a veszélyt, fellépéseik erőtlenek. Európa passzivitásának oka részben a nyugati fővárosok attól való félelmeinek tulajdonítható, hogy olyan konfliktusba keverednek, amelyre nincsenek felkészülve – mondta Daniel Byman, a washingtoni Stratégiai és Nemzetközi Tanulmányok Központjának terrorizmussal és nem konvencionális hadviseléssel foglalkozó szakértője. „Aggódnak az eszkaláció miatt, egy oda-vissza ciklus miatt, amely rontja a helyzetet.” Pedig a helyzet roppant egyszerű:
Európának, benne az EU-nak közvetlen érintettsége miatt rá kell ébrednie, hogy vége az 1990 utáni aranykornak, védelmét saját kezébe kell vennie, az Egyesült Államok nélkül is képessé kell válnia erre.
A merkeli Ostpolitik megbukott, Putyin az így kapott időt arra használta fel, hogy megerősödve szerezze vissza befolyási övezetét. Ahogyan illúziónak bizonyult az 1938-as müncheni egyezmény, úgy most sem szabad megbízni semmilyen megállapodásban, amit Moszkvában aláírnak.
(Címlapképünkön: Vlagyimir Putyin és Donald Trump a világ 19 legfejlettebb gazdaságú és vezető feltörekvő országát, valamint az Európai Uniót tömörítő húszas csoport, a G20 kétnapos csúcstalálkozójának első napi ülésén Oszakában 2019. június 28-án. Fotó: MTI/MTVA/Mihail Klimentyev)
