Orbán Viktor legújabb védelemre szoruló fogalmát, a szuverenitást jellemzően az autoriter vezetők szokták bedobni, Európában jellemzően Oroszország barátai. De mit jelent számukra a szuverenitás?
Nagy az idegesség a nyugati sajtóban a szélsőjobboldali Geert Wilders múlt heti hollandiai választási győzelme után, de ez sem indokolja, hogy az új szélsőjobb feltartóztathatatlan felemelkedésétől tartson bárki Európában.
„Szeretettel értesítem önöket, hogy sikerült végképp elhárítanom az atomháború rémét az emberiség feje fölül. Módszerem egyszerű volt és zseniális: elintéztem a nagyhatalmak megbízottjánál, hogy az atombombákat ezentúl Magyarországon gyártsák, magyar vállalatok közreműködésével” – írta Moldova György 1967-ben.
Ebben is benne volt a Soros keze. A nemzeti konzultációban – izé, egy darabig. Aztán lebukott a Soros keze, mert az éberség elől nem lehet elbújni, nem hogy egy kéznek, de még egy csálén álló mutatóujjnak sem. Az éberség éber reggel, délben és a nagy sötét éjszakában is.
A Magyar Orvosi Kamara volt elnöke a távozását egyebek mellett azzal indokolta, hogy a testületet olyanok vezessék, akikre „az árnyéka sem vetül a politikai kötődésnek”.
A miniszterelnök fizetett hirdetésben gúnyolódik tavalyi kihívóján.
Mindaz, amit a miniszter mond, egyszerre voluntarizmus, bődületes demagógia és szakszerűtlenség a köbön.
Miután alábbhagyott az ukrán ellentámadás lendülete, egyre többen beszélnek arról, hogy esélytelen a harc Oroszországgal szemben. Ez az érvelés azonban csalóka.
„Dorgálást kapott a Szövetség Orbántól a Máérten a többi határon túli politikus előtt” – fogalmaz kissé eufemisztikusan a Napunk című szlovákiai portál, ám a Magyar Állandó Értekezlet múlt pénteki XXI. találkozójáról kiszivárgott értesüléseiket értelmezve hirtelen nem is tudjuk, hogy ezt a „dorgálást” a Habsburgok nádpálcájához, a Romanovok vasvesszejéhez, vagy nemes egyszerűséggel a szultán selyemzsinórjához hasonlítsuk-e.
