A szerk.

Plakát a Lipótmezőn

A szerk.

Ebben is benne volt a Soros keze. A nemzeti konzultációban – izé, egy darabig. Aztán lebukott a Soros keze, mert az éberség elől nem lehet elbújni, nem hogy egy kéznek, de még egy csálén álló mutatóujjnak sem. Az éberség éber reggel, délben és a nagy sötét éjszakában is.

De azért valljuk be, ott csípték fülön a Soros kezét, ahol senki sem számított rá – a nemzeti együttműködés rendszerének plakátján. S hiába minden magyarázkodás, hogy ez nem is a Soros keze volt, sem a Györgyé, sem az Alexé, hanem csak a túlbuzgó Fidesz-kreatívok montírozták rá a képre a nagyobb hatás kedvéért, s jaj, véletlenül rossz irányba mutatott (tessék mondani, merre van itt a jó irány?), ami történt, megtörtént, le kellett a kezet amputálni valahogy. S mivel az illetékes vállalatnak nincsen akkora óriásradírja, a plakátragasztók kénytelenek voltak visszatérni sikereik helyszínére, s egy fekete lappal országos szinten leragasztani korábbi művüket. Volt kéz, nincs kéz: viszonylag gyorsan megvoltak vele, de ahhoz mégsem elég gyorsan, hogy a sajtó ilyesmire fogékony része ne teljen meg a régi konzultációs tacepao kezes fotóival.

Mindez önmagában is annyira abszurd, amilyet Eugène Ionesco álmodni sem bírt volna, de ha a maga teljességében nézzük, még jobban égnek áll a hajunk. Mert van ugyebár a nemzeti konzultáció, amelyet úgy kell elképzelni, ahogy miniszterelnök úr elképzelte. Ő meg történetesen úgy képzelte el, hogy feltesz a népnek, tudja fene, tán tizenegy kérdést (ezt a tizenegyet csak a foci miatt mondjuk, lehet, hogy csak hetet), aztán ő mint nép meg is válaszolja szépen a saját kérdéseit. Egy marslakó simán nem hinné el, hogy ilyen létezik, de erről biztos, ami biztos, még egy videót is kitett a miniszterelnök a megfelelő helyekre.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.