A szerk.

Szájjal, szájjal

A szerk.

„Dorgálást kapott a Szövetség Orbántól a Máérten a többi határon túli politikus előtt” – fogalmaz kissé eufemisztikusan a Napunk című szlovákiai portál, ám a Magyar Állandó Értekezlet múlt pénteki XXI. találkozójáról kiszivárgott értesüléseiket értelmezve hirtelen nem is tudjuk, hogy ezt a „dorgálást” a Habsburgok nádpálcájához, a Romanovok vasvesszejéhez, vagy nemes egyszerűséggel a szultán selyemzsinórjához hasonlítsuk-e.

Annyi bizonyos, hogy a szlovákiai magyarságra nézvést semmi jót nem jelent a magyar miniszterelnök fenyegetőzése. Nem elírás a szlovákiai magyarság emlegetése, mint ahogy az sem véletlen, hogy amikor Orbán Viktor a szeptemberi szlovákiai parlamenti választáson küszöb alatt vitézkedő magyar párt vezetőit oltotta le, akkor úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány átgondolja, hogyan tud segíteni a szlovákiai magyarságnak. Tehát nem a Szövetségnek, még kevésbé a Szövetséget választásokra vezető politikusoknak, hanem az ottani magyaroknak. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a Szövetségről és vezetőiről leveszi a kezét, hanem azt is, hogy most ti jöttök, kedves magyar véreink, s a rátok irányítható erőforrásainkat arra fogjuk – némi „átgondolás” után – használni, hogy méretre szabjunk benneteket. Gondolnánk, büntetésül a helytelen választási magatartásért, de ez csak részben igaz, hisz’ a szlovákiai magyar választók a szeptemberi választáson többé-kevésbé a Fidesz vágyai szerint cselekedtek – egy nagy rakás közülük Robert Ficóra és a pártjára szavazott. S a bejutáshoz kellőnél valamivel kevesebben közülük a Szövetségre. S ez nem azért van Orbánék ellenére, mert megint parlamenti képviselet nélkül maradt a magyarok cirka 8 százaléknyi kisebbsége, hanem azért, mert magyarok nélkül maradt Robert Fico kormánya, és ez óriási különbség. Lássuk, miért is maradt pár tizedszázalékkal a parlamenten kívül a magyar párt.

Nos, azért mert a választás előtt szétszakadt. Na, nem nagyon, csak éppen annyira, hogy a magyar nemzetiségű szavazók egy nem jelentéktelen hányada arra jusson, hogy ezek csak szakadnak, köpködik, marják egymást ahelyett, hogy bármit is tennének, jobban járok, ha valamelyik érdekérvényesítésre inkább képes szlovák pártra szavazok – a célirányos magyarországi propagandának hála, a többség ugye Ficóra. Ilyenformán téves matekozás az, ha a Hídra és a másik magyar törpeformációra, a Fórumra leadott egy-két tizedszázaléknyi szavazatot összeadjuk a Szövetség szavazataival, s vadul tapsikolunk, hogy így is hajszálnyival a küszöb alatt ragadtak volna, hisz’ a lényegi hiányt az elpártolók jóval magasabb száma jelentette.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.