A szerk.

Szájjal, szájjal

A szerk.

„Dorgálást kapott a Szövetség Orbántól a Máérten a többi határon túli politikus előtt” – fogalmaz kissé eufemisztikusan a Napunk című szlovákiai portál, ám a Magyar Állandó Értekezlet múlt pénteki XXI. találkozójáról kiszivárgott értesüléseiket értelmezve hirtelen nem is tudjuk, hogy ezt a „dorgálást” a Habsburgok nádpálcájához, a Romanovok vasvesszejéhez, vagy nemes egyszerűséggel a szultán selyemzsinórjához hasonlítsuk-e.

Annyi bizonyos, hogy a szlovákiai magyarságra nézvést semmi jót nem jelent a magyar miniszterelnök fenyegetőzése. Nem elírás a szlovákiai magyarság emlegetése, mint ahogy az sem véletlen, hogy amikor Orbán Viktor a szeptemberi szlovákiai parlamenti választáson küszöb alatt vitézkedő magyar párt vezetőit oltotta le, akkor úgy fogalmazott, hogy a magyar kormány átgondolja, hogyan tud segíteni a szlovákiai magyarságnak. Tehát nem a Szövetségnek, még kevésbé a Szövetséget választásokra vezető politikusoknak, hanem az ottani magyaroknak. Ez nemcsak azt jelenti, hogy a Szövetségről és vezetőiről leveszi a kezét, hanem azt is, hogy most ti jöttök, kedves magyar véreink, s a rátok irányítható erőforrásainkat arra fogjuk – némi „átgondolás” után – használni, hogy méretre szabjunk benneteket. Gondolnánk, büntetésül a helytelen választási magatartásért, de ez csak részben igaz, hisz’ a szlovákiai magyar választók a szeptemberi választáson többé-kevésbé a Fidesz vágyai szerint cselekedtek – egy nagy rakás közülük Robert Ficóra és a pártjára szavazott. S a bejutáshoz kellőnél valamivel kevesebben közülük a Szövetségre. S ez nem azért van Orbánék ellenére, mert megint parlamenti képviselet nélkül maradt a magyarok cirka 8 százaléknyi kisebbsége, hanem azért, mert magyarok nélkül maradt Robert Fico kormánya, és ez óriási különbség. Lássuk, miért is maradt pár tizedszázalékkal a parlamenten kívül a magyar párt.

Nos, azért mert a választás előtt szétszakadt. Na, nem nagyon, csak éppen annyira, hogy a magyar nemzetiségű szavazók egy nem jelentéktelen hányada arra jusson, hogy ezek csak szakadnak, köpködik, marják egymást ahelyett, hogy bármit is tennének, jobban járok, ha valamelyik érdekérvényesítésre inkább képes szlovák pártra szavazok – a célirányos magyarországi propagandának hála, a többség ugye Ficóra. Ilyenformán téves matekozás az, ha a Hídra és a másik magyar törpeformációra, a Fórumra leadott egy-két tizedszázaléknyi szavazatot összeadjuk a Szövetség szavazataival, s vadul tapsikolunk, hogy így is hajszálnyival a küszöb alatt ragadtak volna, hisz’ a lényegi hiányt az elpártolók jóval magasabb száma jelentette.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

És meghalni a gyönyörtől

„A fájdalom politikai kérdés, a gyönyör politikai kérdés” – okítja a haldokló Mollyt (Michelle Williams) egy gyönyörű leszbikus (Esco Jouléy), aki egy személyben radikálisan szabad szexuális felfedező és empatikus szociális munkás is.

Végtére is a gyerek az első

Lehet-e hazugságra építeni értelmes életet, főleg másokét, a családtagjainkét, a gyerekünkét? Persze kizárólag az ő érdekükben! Van-e olyan érdek, ami fontosabb, mint az igazság?

Kísérleti fizika

Öveges József fizikus, piarista szerzetes, tanár, mondhatni mé­dia­­sztár volt a hatvanas–hetvenes években. Közvetlen stílusban, élvezetesen előadott ismeretterjesztő előadásai és a közben bemutatott kísérletek tették ismertté.

Micimackóék felnőttek

Ládaasztal a fő díszletelem a Három Holló pincehelyiségének apró színpadán, olyan, amilyenek mellett a fesztiválokon szoktunk iszogatni. Körülötte jégkockához hasonló, hol egységes kékben, hol különböző színekben pompázó ülések. Gyerekként nem egészen így képzeltük a Százholdas Pagonyt.

A ház torka

Egy Pireneusok mélyén megbújó faluban, a Clavell házban a család egyik nőtagja éppen haldoklik. Hörgő, bűzölgő, démonisztikus tusa ez, pokoli gyötrelem. Nem véletlenül gondolunk a pokolra és érezzük meg egy földöntúli lény jelenlétét.

Mi a művészet?

Hazánk kulturális miniszterének, Hankó Balázsnak – aki a 2023-as és a 2024-es szja-bevallásának „munkáltató” rovatába is „Kultúrális és Innovációs Minisztériumot” írt – érezhető, napi gondjai vannak a nyelvhasználattal.

A javaik és az életük

Válaszolnak… Az a legjobb ebben a szánalmas bolhacirkuszban, hogy válaszolnak, és megmagyarázzák. Hogy az nem is úgy van, mert nem is az övéké, csak épp náluk van, valahogy. Bérelték, lízingelték, amikor egy percre nem figyeltek oda, a nyakukba akasztotta valaki vagy valami. Néztem a tájat, és rám esett, a Jane Birkin meg a táskája, szerencsére nem az egész Gainsbourg család, gyerekkel, kutyával, szivarral.

Honfiak  

–Librettó–

(A helyszín az első négy felvonásban mindvégig a miniszterelnök dolgozószobája.)

Nemcsak a hősök arcai

82 éve, 1943. április 19-én kezdődött, és szűk egy hónapig tartott a varsói gettófelkelés. Miközben a nácik leszámoltak az alig felfegyverzett lázadókkal, porig rombolták a zsidók számára kijelölt városrészt, a túlélőket pedig haláltáborokba küldték, Varsó többi része a megszállás hétköznapjait élte. Hogyan emlékezik ma Lengyelország a világháború alatti zsidó ellenállás legjelentősebb mozzanatára?

„A legkevésbé sem keresztényi”

A nyugati populista mozgalmak és pártok a kereszténység kifacsart értelmezését használják fegyverként a hatalomért folytatott harcban, miközben a hagyományos kereszténydemokrácia identitásválságba került. A Princeton University professzora arra is figyelmeztet: legalább mi ne beszél­jünk szélsőjobboldali „hullámról”.

Mindenki hibázhat

Nem állítható, hogy a KSH direkt hamisítana adatot a szegénységi mutatók kiszámításánál. Mégis, valahogy mindig a „kellő” irányba mutatnak a számok.