Vélemény

Barna Imre: Pont fordítva

Helyreállt a dolgok rendje. A természet tehát. A jó Atya van és az ő háza népe: papa, mama, gyerekek. Férfi és nő, fiúk és lányok, kalapács és fakanál.
  • Barna Imre
  • 2018. január 7.

Lassan kialszik

Jelen vezércikkünk kiindulópontjaként jelöljük ki a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) november 16-i, Szöulban megtartott ülését: innen fogunk hátra és előre kalandozni az időben, egészen lapzártánk napjáig, vagyis kedd estig. Próbálják meg nem elveszteni a fonalat!

Magyar embernek magyar hülyeséget!

Hol vannak már azok a szép idők, amikor Kontur Pál fiai az éj leple alatt hazacsenték a hegyvidéki Mindszenty-szobor fejét, mert azt, lévén algériai márványból kifaragva szépen, nem bírta el a szobor testülete, amit viszont az észszerű takarékosság okán galvanizált macskaszőrből sikerült megszobrani.

A felejthetetlen Jeruzsálem

A múlt szerdán Donald Trump bejelentette, hogy az Egyesült Államok elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosának, s ennek megfelelően nagykövetségét Tel-Avivból Jeruzsálembe fogja költöztetni.
  • Novák Attila
  • 2018. január 4.

Fintorgó összefogás

A 2014-es ellenzéki összefogás igazi története 2012. október 23-án, Bajnai Gordon beszédével kezdődött, és bizonyos értelemben máig sem ért véget.
  • Keszthelyi András
  • 2017. december 30.

Sajó László: Öt és feles

Bezárt a Borház (a hajdani nappali menedékhely most KAJA TANYA, s hol konzervdobozból kanalazták a hideg sóletet a csövesek, most NAPI MENÜ FRISSENSÜLTEK KÉSZ­ÉTELEK SZENDVICSEK GRILLCSIRKE SALÁTÁK PALACSINTÁK), nyitva az Üvegház, K. Dezső új törzshelye. Felirat, cégér nincs – a név azért, mert két, utcára néző fala üvegből.

A láthatatlanok

1980. Moszkva az olimpia lázában ég, gőz­erővel folyik a készülődés a világbéke ezen nagy seregszemléjére, épülnek a stadionok, fejlődik az infrastruktúra, csillog-villog az utcákon minden.

Egymásra utalva

A számtan nem minden. Hiába nézett ki úgy, hogy az év végére lazán összeáll a kereszténydemokratákból, zöldekből és liberálisokból álló, úgynevezett Jamaica-koalíció, a tárgyalópartnereknek sehogyan sem sikerült megtalálniuk a közös hangot. A magát egyre inkább jobbra pozicionáló FDP (Szabaddemokrata Párt) alkalmasint úgy lehetett vele, hogy nem tenne jót neki, ha egy platformra kerülne a menekültsimogató Merkellel és a széplelkű zöldekkel, így fel is rúgta a koalíciós tárgyalásokat.

Személyzeti politika

Kiszivárogtatott információk szerint jövő tavasszal újraindulhat a választókörzetében a Békés megyei Pusztaottlaka egykori polgármestere, a térség jelenlegi országgyűlési képviselője, Simonka György, akinek állami támogatásokban, kistafírozott rokonokban és ismerősökben gazdag munkásságából a legpocsékabb memóriájú Narancs-olvasó is fel tudna idézni egyet s mást – hiszen oly sokat foglalkoztunk vele.

Techet Péter: Svarcgelb

A migrációs válság mellett Európát a következő években az új szeparatista mozgalmak állíthatják súlyos kihívások elé.
  • Techet Péter
  • 2017. december 26.

Delegáció, konszolidáció, stabilizáció

Körvonalazódik a megoldás arra a súlyos problémára, amely már most is túl régóta foglalkoztatja demokratikus közéletünket, azaz hogy az ellenzéki pártok milyen konfigurációban fussanak neki a jövő év tavaszán esedékes országgyűlési választásoknak.

Kierkegaard nászéjszakája

Talán terjedelmes naplójában említi Kierkegaard, hogy Hegel rendszere mindent meg tud magyarázni, csak azt nem, hogy mit tegyen egy fiatal férfi a nászéjszakán. S ha Kierkegaard szóvá tehette a hegeli elmélet gyakorlati alkalmazhatóságát eme intim pillanatban, akkor ezen a társadalmi nemek tudományát kutatóknak is érdemes elgondolkodniuk.
  • Pető Andrea
  • 2017. december 19.