Vélemény

Népszavaztatás után

Szó sincs elütésről: nem népszavazásról, hanem népszavaztatásról beszélek. A népszavazás demokratikus intézmény. A népszavaztatás: autokráciák tartozéka.
  • Kis János
  • 2016. október 30.

Miért nem lesz előválasztás?

Tegyük fel, hogy az ellenzék azt gondolja, legyőzheti a Fideszt 2018-ban. Akkor miért nem cselekszik eszerint? Azért, mert valójában nem ezt gondolja.
  • Keszthelyi András
  • 2016. október 29.

Gyere csak, majd jól megverünk és elkergetünk!

„Agresszívak voltak, közölték velünk, hogy ha nem tesszük azt, amit mondanak, könnygázt fújnak ránk és megvernek. Nem adtak semmilyen papírt, és ujjlenyomatot sem vettek. Visszavittek minket a határhoz Kelebiánál, belenéztek az útleveleinkbe, majd átdobták azokat a kerítésen” – idézi fel az Amnesty International friss országjelentése egy 16 éves szíriai menedékkérő beszámolóját a magyar rendőrség fellépéséről.

Nem a nemre

A népszavazás nem hazudik. A népszavazásra feltett kérdés arról szól, amiről, és amiről a népszavazást indokló és magyarázó kormánypárti megnyilvánulások árulkodnak. Magyarország és az Európai Unió jövőbeni kapcsolatáról és arról, hogy ez az ország hogyan bánjon azokkal a szerencsétlen sorsú idegenekkel, akik háborúktól menekülve kérnek bebocsátást a határain.

Európa peremén

Az október 2-ra meghirdetett népszavazás látszólag demokratikus esemény, valójában ártalmas, manipulatív eljárás. Minden érvényes szavazat csak súlyosbítja a helyzetet. Akinek fontos Magyarország nemzetközi tekintélye, érdekérvényesítő képessége, az Európát nyomasztó menekülthullám konstruktív megoldása, és általában az Európai Unió jobb, számunkra is előnyösebb működése, a bojkott és az érvénytelen szavazat leadása között választhat.
  • Andor László
  • 2016. október 29.

A vert mezőnyben

A hétvégi pozsonyi uniós csúcsról Orbán lógó orral távozott, tézisünk az, hogy az orr csak látszatra lógott, mintegy lógást színlelt, valójában az orr gazdája akkor lett volna pácban, ha a többi 26 állam- és kormányfő ünnepélyesen megfogadja, hogy menekültkvóták, na azok aztán nem lesznek.

Ők már biztosan távol maradnak

Az ajánlat a következő: gyere fel hozzám egy kávéra csütörtök este! Én ugyan nem leszek otthon, csak péntek reggel érek haza, de a kávé lefőzve, kaja, pia a hűtőben, a széf kombinációja egy kék cédulára írva a komódon, satöbbi. Ha sok holmival távoznál, kocsi a garázsban, slusszkulcs, forgalmi a kesztyűtartóban. Kedves Olvasó, ha ön történetesen Fidesz lenne, élne az ajánlattal? Talán átgondolná. De ha mindjárt több ilyen ajánlatot is kapna egyszerre? Még az is átfuthatna a fején, hogy netán ez az élet rendje, így mennek már a dolgok.

Határhelyzetek

Caster Semenya dél-afrikai futónő, ahogy mondani szokták, letett kézzel nyerte pár héttel ezelőtt a riói olimpia 800 méteres versenyét. Lehagyott vetélytársai ezt talán azóta sem tudják megbocsátani neki – úgy vélik, hogy Semenya előnye már a rajtnál behozhatatlan. Semenya szervezete ugyanis a férfiakéra jellemző mennyiségű tesztoszteront termel. Caster Semenya, ez a Dél-Afrika távoli szegletéből, szegény parasztcsaládból származó fekete lány ugyanakkor – nem függetlenül az őt ért támadásoktól – hazájában, s annak határain túl is, valóságos hőssé vált. Dél-Afrika hősévé, és a diszkrimináció elleni harc hősévé is.
  • Sándor Judit
  • 2016. október 22.

Várhegyi Éva: Ekotrip

Lassú víz partot mos – dörzsölhetnénk elégedetten a kezünket, hiszen a Lakossági Pénzügyi Szolgáltatásokat Vizsgáló Szakértői Bizottság tagjaiként 2006 végén tett javaslatunk után röpke tíz évvel már meg is született a kormánydöntés a banki alapszámláról. Igaz, nem egészen úgy, ahogy annak idején elképzeltük, és nem is egészen önként, hanem az alapvető banki szolgáltatásokat ingyenesen vagy olcsón biztosító fizetési számlák létesítését előíró, 2014-es uniós irányelv szorításában, de azért legalább elmondható: október közepétől bárkinek lehet bankszámlája, aki jogszerűen tartózkodik az országban. Legalábbis akkor, ha állja a szerénynek nem mondható cechet.

Hinkley Point üzenete

Súlyát és szimbolikáját is tekintve fontos döntés előtt áll Nagy-Britannia. Ezúttal nem a népszavazás értelmezéséről és a döntés megvalósításáról van szó, hanem az ország legjelentősebb atomenergiai beruházásának, a délnyugat-angliai Hinkley Pointnak a jövőjéről. Komoly esély van arra, hogy a kiemelt beruházás ügye a Brexit-tárgyalás alkufolyamatának egyik serpenyőjébe kerül, s így újból bebizonyosodik, hogy ha atomenergiáról van szó, mindig a politikai szempontok győzedelmeskednek az egyéb szempontok felett.
  • Sarlós Gábor
  • 2016. október 15.