Vélemény

Váradi Balázs: Csak semmi politika!

A nyárutón pár hétig boldog-boldogtalan azzal szórakozott, hogy elosztotta Magyarország lakosságszámát (kifinomult gazdasági lapok egyenesen a GDP-t) olimpiai érmeink számával. A művelet végén pedig leggyakoribb, legalább hetven éve ismételgetett politikai közhelyünk bukkant fel rendre: lám, kis ország vagyunk – és mégis! Lehagytuk az egész világot!

Techet Péter: Svarcgelb

Hétfőn hajnali négyig még úgy festett, hogy az új zágrábi parlamentben négyen is képviselhetik majd az isztriaiakat; végül csak hárman maradtak a hivatalos eredmények szerint.
  • Techet Péter
  • 2016. október 15.

Minden testhelyzetben

Ilyen nincs, ezek még az ágyban is lopnak, már amelyik nem lopja el magát az ágyat is. Mikola István külügyi államtitkárt (a Fidesz egykori csodafegyverét) sajtóhírek szerint azért jelentette fel (lopásért) exfelesége, mert elmulasztott visszaszolgáltatni pár értékes bútordarabot.

A megmentő

A 90-es évek közepén, az első MSZP–SZDSZ-kormány idején röppent föl Csurka István környékéről a hír, hogy Solymárra 200 ezer zsidót telepítenek be. Csurkának amúgy nagyon beakadt ez a sztori, az ezredfordulón végeérhetetlen sorozatot indított a „nem szokványos” izraeli „tőkeáramlásról”, amelynek a célja – el nem hinnék! – Magyarország elzsidajítása lett volna, a nemzeti pártok kiszorítása örök időkre, végső soron pedig a magyarság és kultúrájának a megsemmisítése.

Egy csodálatos barátság fordulatai

Az elmúlt hetekben az autóipar nemzetközi slágertémája a Volks­wagen és annak két, de valójában egy beszállítója közötti háború volt. A beszállító a szarajevói központú Prevent csoport, amelynek tulajdonosa a gazdag boszniai Hastor család. A Prevent az elmúlt években újabb és újabb akvizíciókkal globális vállalattá vált, több mint 13 ezer embert foglalkoztat világszerte, 36 telephelyen. A kapcsolatuk majd 40 éves a VW-csoporttal, ezért is lepett meg sokakat, hogy a konfliktus odáig fajult, hogy hat helyen le kellett állítani a Golf és a Passat gyártását, 28 ezer foglalkoztatottat kényszerszabadságra kellett küldeni, és Alsó-Szászországban első számú közellenség lett a Hastor család.

Pont fordítva

Adva volt a rendszer, a hetvenes évek, és adva voltam én. A beilleszkedés lehetetlennek látszott, a disszidálás légüres térnek tűnt, maradt a kiilleszkedés, az egérút keresése. Akkoriban még elég magas volt az ázsiója az irodalomnak, és azon belül, ma már szinte hihetetlen, a költészet a „szabadság” szinonimájának tűnt. Csalóka volt ez a „szabadság”, formátlan is, kezdetleges is, de a magamfajta kitartóan kifelé tartó embernek elég vonzó ahhoz, hogy vakon kövesse a délibábját.
  • Halasi Zoltán
  • 2016. október 8.

Ivanhoe

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn arról tájékoztatta az MTI-t, hogy 3 millió eurós (közel egymilliárd forintos) büdzsével helyettes államtitkárság áll fel az Emberi Erőforrások Minisztériumának kebelén, melynek feladata „kormányzati felhatalmazással, hatékonyan” fellépni világszerte „a keresztényüldözés minden formája ellen”. Már a helyettes államtitkárság vezetőjének a neve is ismert: Török Tamás Rómából hazatérő konzulra esett a választás.

Így működik a NER

A versenytársak ajánlatánál 25 milliárd forinttal kevesebbért építené meg a Simicska Lajos-féle konzorcium az M4-es autópálya 27 km-es (Berettyóújfalutól a magyar–román határig tartó) szakaszát.

A kontinuitásról és kitüntetésekről

A Narancs szerkesztősége azzal juttatta el hozzám kérdésed, hogy válaszolnék-e rá. Szívesen, bár annyiban biztosan nem vagyok alkalmas a feladatra, hogy noha, mint mindannyiunknak, több címkém lehet, de az alaptörvény jogásza biztosan nem lehetek (ha már, akkor inkább alaptörvény-kritikus jogász). Joggal, ezen belül alkotmányjoggal viszont valóban foglalkozom, és talán itt ez is elég. A válasz, és ez lesz az én személyes hasznom, talán ahhoz is hozzásegít, hogy saját álláspontomat világosabban lássam.
  • Majtényi László
  • 2016. október 1.

Kérdéseim tisztikeresztemről

Még mindig habozok, hogy felháborodván Bayer Zsolt lovaggá ütése miatt, magam is visszaadjam-e állami kitüntetésemet. Ennek eddig három oka volt, aztán csak kettő maradt. De azért felsorolom mind a hármat.

Mi lesz itt?

Előre szólunk: ami most következik, csupán a szabadjára engedett fantázia tobzódása, minden tényalapot nélkülöző spekuláció. Továbbmegyünk: ha valami csoda folytán az október 2-i népszavazáson mégsem lesz elsöprő a részvétel s nem lesz elsöprő fölénye a nem szavazatoknak, akkor még spekuláció sem – csak valami rossz, buta álom, amit a legjobb lesz hamar elfelejteni.

Techet Péter: Svarcgelb

Nemrég ültük százharmincadik évfordulóját annak, hogy az elmeháborodottnak ítélt, hóbortos király beleimbolygott a Starnberger Seebe, és megfulladt.
  • Techet Péter
  • 2016. október 1.