Ha valaki egy új ismeretség kezdetén előre leszögezi, hogy zsidó, az a magyar fülnek provokatívan hangzik. Francia közegben kevésbé harapós a mondat, a Le Dome művészkávéház teraszán csikorogva elmegy. Inkább azt mutatja, hogy Modigliani önmaga zsidó identitását kihívó nyíltsággal hangsúlyozta. Ez fontos volt neki, és tudjuk is, hogy miért. Dreyfus kapitányt 1906-ban mentették fel, akkor, amikor Modigliani megérkezett Párizsba. Tizenkét év heves küzdelme után győztek a dreyfusard-ok, de a Drumont-féle antiszemita ellenzék virulens maradt. Modi ekkor találkozott először a közéleti antiszemitizmussal. A toleráns olasz légkörben ilyesmi nem létezett, és különösen nem szülővárosában, Livornóban. Zsidó identitásának felerősítésével válaszolt a francia antiszemitáknak.
Vak szemgolyó
Mind az apai, mind az anyai családja hosszú időn keresztül a tehetősebb zsidó famíliák közé tartozott. A Modiglianiak és a Garsinok az 1700-as évek óta foglalkoztak nemzetközi pénzügyekkel, tevékenységüket a mai corporate finance fogalma fedi leginkább, Dél-Franciaországban, Észak-Olaszországban és Tunéziában voltak érdekeltségeik. Modi apja, Flaminio Modigliani 1883-ban ugyan csődöt jelentett, de szűkebb keretek közt folytatni tudta a munkáját, és megmaradtak Szardínia szigetén a birtokaik. Elegáns livornói palotájukból szerényebb otthonba költöztek, és az anya, Eugenia Garsin kis magániskolát nyitott, ott tanított. Négy gyerekük közül Amedeo volt a legfiatalabb. A mama havi pénzösszeggel támogatta Párizsban élő kedvenc fiát. Modigliani azonban nemtörődöm módon bánt az anyagiakkal. (Ellentétben például Picassóval, aki minden fillérre tüzetesen odafigyelt.) André Salmon borzalmas könyvet írt Modigliani életéről, amelyben az áll, hogy a család üzletembernek szánta volna, de Modi szembefordult a szülői tervekkel, mert művésszé akart válni Párizsban. Ez a mese valótlan giccs. Több olasz művészeti iskolában tanult Modi, és családi támogatással utazott Párizsba.
Kettős önarcképet rajzolt Modigliani 1908-ban. Fejjel felfelé és lefelé, mint a kártyalapon. Az egyik rajzon nagy szakállal, élénk szemekkel és fedett fejjel ábrázolta magát. Olyan, mint egy fiatal rabbi. Az ellentétes irányú képre a valós önarcképét rajzolta, fejfedő nélkül és borotvált arccal. A szemnyílások viszont üresek. Talán ez az első eset az életműben. Később szinte Modi védjegyévé váltak az üres szemnyílások, portréfestészetének gyakori jellemzője, hogy az egyik vagy mindkét szem helyét üresen hagyja. Különös mód az ürességet mégsem érzékeljük vakságnak. Nem, mert elegáns megoldással a mandulavágású szemnyílás felületét a háttérhez erősen hasonlatos, harmonikus színnel festi meg. A budapesti Modigliani-kiállítás (amely még néhány napig, október 2-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában – a szerk.) portréinak sorából szokatlanul erős színeivel kilóg egy figyelemre méltó kép, a Vörös fej, és részben a szemek miatt. A nagy képfelületet 1915-ben önmagához képest pasztózusan és szaggatottan festette meg Modigliani. Olajjal, kartonra. A mélyzöld és a paradicsompiros erős kontrasztjára épül a kompozíció. Az egyik szembe feketészöld íriszt festett, a másik szem piszkosfehér, mint egy vak szemgolyó.
Ha a szem a lélek tükre, akkor minek a tükre az üres szemnyílás? Egyik portréjának modellje megkérdezte, hogy miért fél szemet kapott csak. Modi azt válaszolta: azért, mert az egyik szemeddel a világot nézed, a másikkal önmagadba fordulsz.
Szintén 1915-ben festette híres Önarcképét, olajjal kartonra. Pierrot-nak, fehér bohócnak ábrázolta önmagát, szomorú arcú Pierrot-nak, aki a commedia dell’arte világában szüntelenül a rövidebbet húzza riválisával, Harlequinnel szemben. Modigliani saját magának is csupán fél szemet adományozott. Pierrot kedvelt téma a művészetben, de nem az önarcképek között. David Bowie nevezte önmagát gúnyosan Pierrot-nak egy interjúban, amikor arról beszélt, hogy a pop világa rossz cirkusz. Minden félreértés elkerülése végett Modi a fehér bohócgallér alá nagy betűkkel odaírta: Pierrot.
Kaptár
A 20. század első évtizedében pezsdült egy nagyot a művészeti élet Párizsban, Matisse körül létrejött a színekben gazdag fauves csoportosulás. Hatásuk gyorsan eljutott a neósok, köztük Czóbel Béla révén Nagybányára, és a remekül előkészített talajon kivirágzott a magyar Vadak, a Nyolcak csoportja. Oroszországban és Lengyelországban sem volt ez másképp, és sok zsidó képzőművész a forrásig vándorolt, az akkori világ művészeti centrumában, Párizsban telepedtek le. Az orosz–lengyel askenázi zsidóság körében akkoriban erősödött meg a nemzeti mozgalom, és az egyik legnagyobb vitát a nyelvhasználat váltotta ki. Mindenki jiddisül írt és beszélt, a cionisták viszont az ivritet, a héber nyelvet pártolták.
A legendás Ruche-ben, a Kaptár nevű avantgárd művészházban lakó kelet-európai zsidó művészek 1912-ben jiddis folyóiratot alapítottak Mahmadim (Gyönyörűségek) címmel. Hét vagy nyolc szám jelent meg, nem ismerünk minden példányt, hiányosan maradt fenn a sorozat. A lap néhány klasszikussá vált résztvevője: Ossip Zadkine, Hanna Orloff, Chaim Soutine, Jacques Lipschitz, Moise Kisling és sokáig sorolhatnám a neveket. Természetesen Modigliani is adott a folyóiratnak anyagot. Mivel mindenki aláírta a saját lapjait, a kézzel sokszorosított folyóirat műlapjainak piaci értéke csillagászati magasságba emelkedett napjainkra. Marek Szwarc, a lap főszerkesztője és a Jung Jiddis csoport egyik vezetője monográfiát írt Modiglianiról jiddis nyelven. Modi halála után, 1927-ben adta ki a Triangle kiadó a jiddis sorozatában.
Kabbala
A közelmúltban bukkant fel Modigliani egy igen különös műve, az Örmény füzet. A lapokra bontott füzet örmény tulajdonosáról kapta a nevét. A mű létezéséről és tartalmáról legendák keringtek, de csak 2011-ben állították ki először nyilvánosan a lapokat. Az Obecní Dům kiállítótermében, Kafka Prágájában, majd újra eltűntek a szem elől. Zsidó szimbólumok, judaista rajzok, héber szavak és Modigliani aláírásai váltakoznak a lapokon. Modi jellegzetesen nyújtott fejformáit a kabbalah tíz elemből álló szféráiba, a szefirot rendszerébe illesztette be. Pontosabban annak felső részébe, a tudatfeletti és az értelmi zónába. A forrást ismerjük, Livornóban működött Elijah Benamozegh rabbi, aki neves kabbalista hírében állt. Modigliani nála készült fel a bár micvára. Mindezek ellenére nem tulajdonítok nagy jelentőséget az Örmény füzetnek. Modi szokatlanul művelt volt, de a kabbalisztika roppant bonyolult területén csak a felületes ismeretekig juthatott.
A zsidó komponens ennél mélyebbről fakad Modigliani művészetében, akit a szorongás manieristájának tartok. Talán az askenázi barátaitól ragadt rá a furcsa életérzés, amit leginkább kollektív neurózisnak neveznék, de lehetséges, hogy kezdettől fogva benne lappangott ez a bizonyos valami. Modiglianin kívül három művész jut az eszembe, amikor a szorongás manierizmusát emlegetem. A festő Farkas István, az író Franz Kafka és Bruno Schulz, az irodalmár-képzőművész.
Minden vitán felül áll, hogy Modigliani festészetének két legerősebb műfaja a portré és az akt. Művészetének a szíve és a lelke. Teljesen egyetértek Hajdu Istvánnal, aki Modi portréi mögött meglátta a sienai iskolát és Duccio festészetét. A Narancs július 21-i számában jelent meg kritikája a Nemzeti Galéria kiállításáról. Hajdu nem említi név szerint, de nyilván Cimabue művészetére is gondolt, és a magam részéről még távolabbra nyúlok vissza, az egyalakos, jellegzetes mellképei előzményének a bizánci ikonhagyományt tételezem fel, amit a duecento és a trecento művészei közvetítettek.
Zsidó modelljei nevét Modi nagyon következetesen ráírja a festményekre. Kenneth
Wayne amerikai művészettörténész, a Modigliani és a Montparnasse művészei című kiállítás kurátora szerint ezzel a saját zsidó identitását demonstrálja és ünnepli. A feliratok gondosan illeszkednek a kompozícióhoz. Hanna Orloff portréjára például alulra a Chana, felülre héber betűkkel a Hana bat Rafael nevet írta.
*
A jómódban nevelődött szefárd Modit megdöbbentették festőtársainak beszámolói, akik a kelet-európai askenázi zsidó negyedek, a stetlek elnyomottságából, a mélyszegénységből és a feketeszázas pogromok halálos világából érkeztek Párizsba. Szolidaritást vállalt velük. Legjobb barátja a nyomorúságból épphogy kikeveredett, faragatlan, befelé forduló és nagyszerű Chaim Soutine lett. Modi választékosan öltözködött, gabardinöltönyökben járt és arisztokratikusan viselkedett. Igaz viszont, ha alászállt az abszint, a rum, a hasis és a heroin lidérces világába, csúnyán ki tudott vetkőzni önmagából. „Mintha valami átok lebegett volna e nagyon nemes fiú felett. Gyönyörű volt. Az alkohol és a balszerencse behajtotta rajta a vámot.” Jean Cocteau így emlékezett vissza Amedeo Modiglianira.
