Vélemény

Carl Schmitt nevezetes gondolatát, hogy a politika minősége ott és akkor jelenik meg, ahol és amikor különbséget tesznek nyilvános barát és nyilvános ellenség között, elég sokan ismerik és idézik. Minden valódi versengésen alapuló választás újra és újra megerősíti ezt a tézist, még akkor is, ha a politikai rendszer amúgy konszenzusra, megegyezésre, koalíciókötésre készteti vagy kényszeríti a feleket.

Megjelent néhány szaki, sárga mellény, kobak, és megfontolt matatáshoz láttak a Szabadság tér azon pontján, ahová a német megszállás emlékművét álmodta a szépségért még a kihívásokat is vállaló vezető az előző megbízatása idején. Pedig már majdnem sikerült elfelejteni: a tervezett emlékmű ronda volt és hazug, elsősorban hazug, és másodsorban ronda. Kellő számban és megfelelőnek tűnő helyeken akadtak ki tervei láttán emberek, amiért is az említett vezető egy-két hónapja azt mondta, hogy nyugi, jegeljük a tematikát a választások utánra, májusig biztosan nem építünk semmit oda.

Kezdjük onnét, hogy az elég nagy verés, amit a baloldal kapott a múlt vasárnap, mekkora valójában. Elég nagy, és erre még viszszatérünk. Ugyanakkor a múlt héten azt írtuk, hogy (majdnem) bármi is történjék, Orbán Viktor elkezd veszíteni: márpedig az, hogy elveszítette 2010-es listás szavazóinak 23 százalékát, majd' egynegyedét, több mint 600 ezer embert, éppenséggel nagy sikernek nem nevezhető.

Amikor egy évtizede beléptünk az EU-ba, Brüsszel azt találgatta, hogy az új tagállamok közül ki lép majd a dinamikus felzárkózást szimbolizáló ír vagy az elpazarolt lehetőségeket jelképező görög pályára. Írország bámulatos fejlődést írt le csatlakozása után; Görögország viszont nem volt képes felzárkózni gazdagabb társaihoz. A hitelválság mindkét ország gazdaságát megroppantotta, de a kelta tigris mára ismét növekedésnek indult, míg Görögország egyre távolabb kerül az európai átlagtól.

Szólt valaki ebben az országban akár egy félmondatot is arról, hogy mi történt 1945. május 8-án és 9-én? 2009-ben írta A szerk.: e baljós, süket csöndből csak a fasizmusról és Magyarország fasiszta múltjáról szóló nemzeti egyetértés hiánya hallik ki. Amely csönd azóta egyre süketítőbb.

A parlamentben valódi politizálásra esély sincs. De akkor mit tehet az ellenzék? Megoldási javaslatok.

Kedves olvasóink, hibáztunk: nemrég Mérő Lászlónak tulajdonítottunk egy tíz évvel ezelőtti, az uniós csatlakozás alkalmából íródott cikket, pedig mi írtuk azt a két kezünkkel.

A filmrendező szerint elértünk a populizmusnak arra a szintjére, amikor az értelmiség már képtelen forradalmat csinálni, de még senki nem tudja, milyen hosszú az az út, amely végül elvezeti az alávetetteket a felismerésig.

Váncsa István az 1970-es évek közepén robbant be a magyar publicisztikába vitriolos humorú tévékritikáival. Az akkori televízió minden műsorpercének alapos elemzése során arra jutott, hogy a televízió messze legszínvonalasabb műsora a szünetjel, amelyről külön kritikát is írt.

Orbán Viktor levelét megírta, Dávid Katalin művészettörténésznek próbálja elmagyarázni a német megszállás áldozatainak felállítani kívánt emlékmű értelmét, jelképhasználatának helyességét, felállításának okait. Több rész is érdekesre, sőt tanulságosra sikeredett.

Tóth Krisztina drámai beszédet mondott a könyvfesztiválon, ami önmagában is éppen elég meggyőző volt. Azóta az egész magyar sajtó igyekszik bizonyítani az igazát. Sajnos nem szándékosan.

Már rég összenőtt, ami összetartozik. 2009 novemberében „Méhében él a nemzet” címmel tartott szakmai konferenciát a Jobbik. A Dúró Dóra felszólalásában elhangzottak jó része az elmúlt négy évben már megvalósult. Most csak a folytatás következik.

"A termelés mítosza ma Magyarországon egy kis ideológiai fejezet a függetlenségi harc nagy eposzában. A szolgáltatások verbális leértékelése mellett az újraiparosítás víziója távlatokat akar nyitni a magyar vállalkozások előtt, és ezzel a gazdasági függetlenség alapjait véli megteremteni."

Senki nem gondolta, hogy az Alkotmánybíróság devizahitelekkel kapcsolatos legutóbbi döntése közvetlen hatással lesz az eladósodott családok problémájának megoldására. Finomabban fogalmazva: remélni lehetett, hogy az AB nem fog olyan döntést hozni, amely új helyzetet teremtene. Az AB e várakozásnak megfelelt, és ezzel a jogbiztonság szempontjából oly fontos stabilitást és kiszámíthatóságot szolgálta. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy jogi szempontból ne lenne érdekes a döntés.