Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Fékezett habzású választás

  • Mérő László
  • 2014. május 3.

Egotrip

Váncsa István az 1970-es évek közepén robbant be a magyar publicisztikába vitriolos humorú tévékritikáival. Az akkori televízió minden műsorpercének alapos elemzése során arra jutott, hogy a televízió messze legszínvonalasabb műsora a szünetjel, amelyről külön kritikát is írt.

Ebben kifejtette, hogy a szünetjel a maga végletes funkcionális egyszerűségével kielégít minden esztétikai kritériumot, amit csak fel tudott lelni, egyszerűen hibátlannak találta. Jellemző, hogy mára teljesen eltűnt a képernyőkről. Amikor egyszer egy egyetemi előadáson véletlenül ezt a szót használtam, hallgatóim megkérdezték: mi az a szünetjel? A kedvükért: akkoriban, ha egy műsor valamivel hamarabb fejeződött be, és a következőig még volt egy kis idő, egy állókép jelent meg a képernyőn, Szünet felirattal.

Egy másik kritikájában, amelyet a szilveszteri kabaréról írt, Váncsa mindenről beszélt, csak magáról a műsorról nem. A végén pedig elárulta, hogy ez volt a kritika szünetjele - szilveszteri kabarénak egyszerűen muszáj lennie, így pusztán azzal, hogy volt, kritikán felül áll.

2012-ben éppen a karácsonyi számban került rám a sor itt, a Narancs Egotrip-rovatában. Ebben a lapban semmi nem kényszerített arra, hogy bármi karácsonnyal kapcsolatosat írjak, ezért úgy éreztem, hogy most ilyet kell írnom. Végül is miért lenne ez a vallásos emberek privilégiuma? A karácsony azoknak is fontos ünnep, akik Jézusban nem Isten fiát látják. Elgondolkodtam, hogy mi mondanivalóm lehet nekem erről, és ekkor jutott eszembe Váncsa régi cikke a szünetjelről. Meg gyerekkorom nagy kedvence, Erich Kästner A repülő osztálya. Ebből az alkalomból azt újra is olvastam - Váncsát sajnos nem tudtam, a negyven évvel ezelőtti újságok már nincsenek meg nekem, a neten sem találtam meg őket. (Tudom, el lehet menni a Széchényi Könyvtárba, de ezt azért már túlzásnak éreztem volna.)

Mindig félve olvasom újra régi kedvenc könyveimet, sokszor ért csalódás, hogy mai szemmel nézve porosnak bizonyultak. A repülő osztálynak azonban csak az első két fejezetét untam, amelyekből kiderül, hogy ez kötelező karácsonyi penzum volt a szerző számára - lám, ezt már el is felejtettem, pedig utána már a könyv szinte minden mondatára emlékeztem. Arra jutottam, hogy ha Kästnernek volt a tarsolyában egy csöppet sem szokványos, mélyen megható és tökéletesen karácsonyi írás, akkor számomra sem kötelező, hogy a karácsonyi cikk afféle szünetjel legyen. Írtam hát Jézusról mint nagy tanítóról, a krisztusi szeretet és a mai pszichológiai ismereteink kapcsolatáról, és végül (magam számára is meglepetésként) erre jutottam: "Aki a keresztény kultúrkörben nevelkedett, akár hívő, akár nem, ezeket a tanításokat mélyen elsajátította - ha nem közvetlenül Jézustól, akkor az ő tanításait közvetítő tanítóktól. Ezen az sem változtat, ha számára Jézus e tanok miatt fontos, és nem szentként. A szenteknek sok piros betűs ünnepük van, de a legnagyobb tanítók sem érdemeltek ki ilyet. A mindenszentek napja piros betűs ünnep, miközben a pedagógusnap nem az. Ezt kompenzálja valamennyire a karácsony, ezért tudnak vele könnyen azonosulni a nem hívők is, akik Jézusban csak a nagy tanítót látják, és nem Isten fiát."

A karácsony sokkal nagyobb szabású dolognak bizonyult annál, hogy egy szünetjellel intézzem el, mint ahogy Váncsa annak idején a szilveszteri kabarét - és épp Váncsától tudjuk, ez a legkevésbé sem a szünetjel lenézését jelenti.

Most a választások előtti héten került rám a sor az Egotripekben, és hasonló érzések kerítettek hatalmukba, mint 2012 karácsonya előtt. Úgy éreztem, amit erről a választásról el lehet mondani, már mindent elmondtak. Mégis, ha már egyszer - amúgy éppen tíz évvel ezelőtt - vállaltam a publicista szerepet, és azóta rendszeresen írok ebbe a rovatba, ugyanúgy nem lenne helyénvaló a választás előtti héten valami másról írni, mint ahogy karácsonykor nem éreztem helyénvalónak mondjuk egy érdekes matematikai felfedezést ismertetni.

Most nem volt akkora szerencsém, mint akkor a karácsonnyal. Ez a választás úgy érdektelen, ahogy van. Annyira lejt a pálya a Fidesz felé, hogy értelmetlen dolog magát a meccset elemezgetni. Idén még a villanyoszlopok sem tudtak választási díszbe öltözni, a Margit hídon csak a Budapesti Tavaszi Fesztivál zászlói lengenek, a jelöltek képei fájóan hiányoznak. Úgy látszik, a Fidesz törvényhozói számára csak a fesztivál zászlói elég biztonságosak.

A Fidesz fölényes vezetése birtokában mindent megtett, hogy a választás idén ne legyen a megszokott négyévenkénti fieszta, és a baloldal évek óta változatlan töketlensége ehhez tökéletesen asszisztált. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Jobbik az egyetlen a nagyobb pártok közül, amelyik legalább valamennyire igyekszik választási hangulatot teremteni, noha a nyugati demokráciákban (amelyekkel amúgy alapjában nem ért egyet) általánosan szokásos kampányolási lehetőségeket az idén ők sem kapják meg.

Minden jel arra mutat, hogy ez a méltánytalanság, ami itt most folyik, még nem provokálta ki a választókból azt az elemi érzést, hogy "na, ezt nem". Előbb-utóbb ki fogja, számomra ez nem vitás, majd ha a pofátlanságnak nem a töketlenség lesz az egyetlen alternatívája vagy az Európa-ellenesség. Tartok tőle, hogy ez most már legkorábban csak négy év múlva lesz aktuális. Azzal vigasztalom magam, hogy ha Szlovákia kibírt nyolc év Meciart, mi is ki fogunk bírni ennyi Orbánt. Azután majd mi is megint egy normális európai ország leszünk, ezeréves igyekezetünk lassan kiteljesedő eredményeként.

Sajnos ez a 2014-es választás inkább hasonlít a szilveszteri kabaréhoz, mint a karácsony ünnepéhez. Ezért lett ez a cikk a publicisztikám szünetjele. A hatalmon levőknek mindössze annyi mondanivalóm van, hogy könyörgök, ne csináljanak már Krisztusból bohócot. Mindenki másnak meg annyi, hogy menjünk csak el szépen szavazni, és szavazzon mindenki arra, akit a leghitelesebbnek tart. Ha elég sokan teszünk így, akár még a kapanyél is elsülhet.

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.