Mérő László: Maga itt a tánctanár?

Fékezett habzású választás

  • Mérő László
  • 2014. május 3.

Egotrip

Váncsa István az 1970-es évek közepén robbant be a magyar publicisztikába vitriolos humorú tévékritikáival. Az akkori televízió minden műsorpercének alapos elemzése során arra jutott, hogy a televízió messze legszínvonalasabb műsora a szünetjel, amelyről külön kritikát is írt.

Ebben kifejtette, hogy a szünetjel a maga végletes funkcionális egyszerűségével kielégít minden esztétikai kritériumot, amit csak fel tudott lelni, egyszerűen hibátlannak találta. Jellemző, hogy mára teljesen eltűnt a képernyőkről. Amikor egyszer egy egyetemi előadáson véletlenül ezt a szót használtam, hallgatóim megkérdezték: mi az a szünetjel? A kedvükért: akkoriban, ha egy műsor valamivel hamarabb fejeződött be, és a következőig még volt egy kis idő, egy állókép jelent meg a képernyőn, Szünet felirattal.

Egy másik kritikájában, amelyet a szilveszteri kabaréról írt, Váncsa mindenről beszélt, csak magáról a műsorról nem. A végén pedig elárulta, hogy ez volt a kritika szünetjele - szilveszteri kabarénak egyszerűen muszáj lennie, így pusztán azzal, hogy volt, kritikán felül áll.

2012-ben éppen a karácsonyi számban került rám a sor itt, a Narancs Egotrip-rovatában. Ebben a lapban semmi nem kényszerített arra, hogy bármi karácsonnyal kapcsolatosat írjak, ezért úgy éreztem, hogy most ilyet kell írnom. Végül is miért lenne ez a vallásos emberek privilégiuma? A karácsony azoknak is fontos ünnep, akik Jézusban nem Isten fiát látják. Elgondolkodtam, hogy mi mondanivalóm lehet nekem erről, és ekkor jutott eszembe Váncsa régi cikke a szünetjelről. Meg gyerekkorom nagy kedvence, Erich Kästner A repülő osztálya. Ebből az alkalomból azt újra is olvastam - Váncsát sajnos nem tudtam, a negyven évvel ezelőtti újságok már nincsenek meg nekem, a neten sem találtam meg őket. (Tudom, el lehet menni a Széchényi Könyvtárba, de ezt azért már túlzásnak éreztem volna.)

Mindig félve olvasom újra régi kedvenc könyveimet, sokszor ért csalódás, hogy mai szemmel nézve porosnak bizonyultak. A repülő osztálynak azonban csak az első két fejezetét untam, amelyekből kiderül, hogy ez kötelező karácsonyi penzum volt a szerző számára - lám, ezt már el is felejtettem, pedig utána már a könyv szinte minden mondatára emlékeztem. Arra jutottam, hogy ha Kästnernek volt a tarsolyában egy csöppet sem szokványos, mélyen megható és tökéletesen karácsonyi írás, akkor számomra sem kötelező, hogy a karácsonyi cikk afféle szünetjel legyen. Írtam hát Jézusról mint nagy tanítóról, a krisztusi szeretet és a mai pszichológiai ismereteink kapcsolatáról, és végül (magam számára is meglepetésként) erre jutottam: "Aki a keresztény kultúrkörben nevelkedett, akár hívő, akár nem, ezeket a tanításokat mélyen elsajátította - ha nem közvetlenül Jézustól, akkor az ő tanításait közvetítő tanítóktól. Ezen az sem változtat, ha számára Jézus e tanok miatt fontos, és nem szentként. A szenteknek sok piros betűs ünnepük van, de a legnagyobb tanítók sem érdemeltek ki ilyet. A mindenszentek napja piros betűs ünnep, miközben a pedagógusnap nem az. Ezt kompenzálja valamennyire a karácsony, ezért tudnak vele könnyen azonosulni a nem hívők is, akik Jézusban csak a nagy tanítót látják, és nem Isten fiát."

A karácsony sokkal nagyobb szabású dolognak bizonyult annál, hogy egy szünetjellel intézzem el, mint ahogy Váncsa annak idején a szilveszteri kabarét - és épp Váncsától tudjuk, ez a legkevésbé sem a szünetjel lenézését jelenti.

Most a választások előtti héten került rám a sor az Egotripekben, és hasonló érzések kerítettek hatalmukba, mint 2012 karácsonya előtt. Úgy éreztem, amit erről a választásról el lehet mondani, már mindent elmondtak. Mégis, ha már egyszer - amúgy éppen tíz évvel ezelőtt - vállaltam a publicista szerepet, és azóta rendszeresen írok ebbe a rovatba, ugyanúgy nem lenne helyénvaló a választás előtti héten valami másról írni, mint ahogy karácsonykor nem éreztem helyénvalónak mondjuk egy érdekes matematikai felfedezést ismertetni.

Most nem volt akkora szerencsém, mint akkor a karácsonnyal. Ez a választás úgy érdektelen, ahogy van. Annyira lejt a pálya a Fidesz felé, hogy értelmetlen dolog magát a meccset elemezgetni. Idén még a villanyoszlopok sem tudtak választási díszbe öltözni, a Margit hídon csak a Budapesti Tavaszi Fesztivál zászlói lengenek, a jelöltek képei fájóan hiányoznak. Úgy látszik, a Fidesz törvényhozói számára csak a fesztivál zászlói elég biztonságosak.

A Fidesz fölényes vezetése birtokában mindent megtett, hogy a választás idén ne legyen a megszokott négyévenkénti fieszta, és a baloldal évek óta változatlan töketlensége ehhez tökéletesen asszisztált. Szomorúan kell megállapítanom, hogy a Jobbik az egyetlen a nagyobb pártok közül, amelyik legalább valamennyire igyekszik választási hangulatot teremteni, noha a nyugati demokráciákban (amelyekkel amúgy alapjában nem ért egyet) általánosan szokásos kampányolási lehetőségeket az idén ők sem kapják meg.

Minden jel arra mutat, hogy ez a méltánytalanság, ami itt most folyik, még nem provokálta ki a választókból azt az elemi érzést, hogy "na, ezt nem". Előbb-utóbb ki fogja, számomra ez nem vitás, majd ha a pofátlanságnak nem a töketlenség lesz az egyetlen alternatívája vagy az Európa-ellenesség. Tartok tőle, hogy ez most már legkorábban csak négy év múlva lesz aktuális. Azzal vigasztalom magam, hogy ha Szlovákia kibírt nyolc év Meciart, mi is ki fogunk bírni ennyi Orbánt. Azután majd mi is megint egy normális európai ország leszünk, ezeréves igyekezetünk lassan kiteljesedő eredményeként.

Sajnos ez a 2014-es választás inkább hasonlít a szilveszteri kabaréhoz, mint a karácsony ünnepéhez. Ezért lett ez a cikk a publicisztikám szünetjele. A hatalmon levőknek mindössze annyi mondanivalóm van, hogy könyörgök, ne csináljanak már Krisztusból bohócot. Mindenki másnak meg annyi, hogy menjünk csak el szépen szavazni, és szavazzon mindenki arra, akit a leghitelesebbnek tart. Ha elég sokan teszünk így, akár még a kapanyél is elsülhet.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.