A magyar ember mindig gerinces volt. Ismerjük régről a magyar hűség, a gerinces kiállás nyelvi jeleit: a civitas fidelissima, a vitam et sanguinem vagy akár az Ugocsa non coronat – csupa elavult latin kifejezés. Itt van a magyar virtus végre magyarul, modernül, íme az új időknek új dala, a magyar song: Szerintünk Orbán Nem Geci.
Nyelvében él a nemzet. Nyelvében él a nemzeti gerinc. A nemzet nyelve gerinces. A nyelv gerincet nemzett. De még milyet!
Ezt a szót: geci, nehéz más nyelvekre lefordítani. Kínlódnak az angolok, a németek, a franciák – senki sem érti, mi is történik az ősi erejű, hasonlíthatatlan szépségű magyar nyelvben. Hogy mit nemzett. S mivel!
Nem érthetik, mert ez: a mienk. Ilyen nincs másnak. E ritka, lefordíthatatlan, egyszerűségében is mélyen kifejező szó egész valónkat sűríti magába. Mi vagyunk, sőt, miü vogymuk. Vagyis talán a nem szócskával megfejelve, hiszen azért ne feledkezzünk meg büszkeségünk mellett a negatív tartalomról. Így, tudósabban, modernebbül talán egybe is írhatnánk ezt az igazi, párja nincs magyar szókapcsolatot: nemgeci.
De micsoda zenéje van! Érzem, hogy itt és most valami alapvetőt sikerült megfogalmaznunk e szóban. Ez a jelző a legújabb hungarikum. Nemzeti örökség.
Zendüljön föl tehát a song, a Nemgeci dal! Legyen mostantól Nemgeci Adó- és Vámhivatal, Nemgeci Alaptanterv, Nemgeci Színház, Nemgeci Múzeum, Nemgeci Kulturális Alap, Nemgeci Bank, Nemgeci Színház, Nemgeci Dohánybolt és Nemgeci Együttműködés Rendszere. Szép lesz és igaz.
