TGM válasza Botka László és az osztályegyenlőség ügyében

  • Tamás Gáspár Miklós
  • 2017. június 25.

Vélemény

Váradi Róberthoz.

Váradi Róbert megtisztelt vele, hogy vitatkozik Botka Lászlót védő cikkemmel. Sajnos pusztán csak megismétli azoknak az „érveit” (helyesebben: mintegy négyszáz esztendeje elavult előítéleteit), akikkel én vitatkoztam volt. Ezeknek az a lényegük, hogy ha a szóban forgó gazdagoknak vannak (a kizsákmányolás szemszögéből teljesen irreleváns) jó tulajdonságaik, akkor a kizsákmányolás, a nem személyes, hanem dologi függőség (amely a kapitalizmus sajátossága más hierarchikus társadalmakkal szemben), s a belőlük következő osztályegyenlőtlenség stb. nem baj. Akkor nem kell progresszív adózás, csak a korrupt oligarchák esetében. Ez szerintem butaság.

Váradi Róbert nem tudja, mi az osztály. A kérdésről tanulmányom szól itt, a szöveg elolvasható itt – de ez rövidített szöveg, ajánlom Váradi Róbertnak a német, cseh, szerb és szlovén fordítást, amely a teljes kéziraton alapul.

A „rworse” nickname-re hallgató kommentelő megjegyzi: „TGM liberális létére baloldalibb, mint sok-sok magát baloldalinak valló értelmiségi” – ennek a rejtélynek az a nyitja, hogy már húsz éve nem vagyok liberális. Ezt nem muszáj tudni, nem tananyag, de azt se lehet, hogy minden cikkemre ráírjam: „MÁR RÉG NEM VAGYOK LIBERÁLIS” – pedig hát ez a helyzet.

Amiatt pedig, hogy némileg szkeptikusan helyeslem Botka László társadalmi és gazdagsági elképzeléseit (nem azért szkeptikusan, mert túlzónak, hanem azért, mert túl mérsékeltnek, óvatosnak tartom őket), nem vagyok hajlandó mentegetőzni. Ő szociáldemokrata, és a kapitalizmus keretei között több egyenlőséget akar. Ez kis lépés a jó irányba. De az adott kínálatban a legjobb. Ezt akkor is fenntartom, ha élesen helytelenítem retirálását a menekültkérdésben.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül.