Vélemény

Néhány nappal azután, hogy a HVG-ben fény derült a Schmitt Pál doktori disszertációját és Nyikolaj Georgijev bolgár sporttörténész tanulmányát - mostantól végérvényesen - összefűző kísérteties hasonlóságra, egy furcsa hír járta be a világot.

Az Országos Választási Bizottság (OVB) harmadszorra átengedte az - eddig - utolsó három fideszes népszavazási kérdést a tandíjról, a kórházi napidíjról és a vizitdíjról. A döntést többórás vita előzte meg, az előzmények ismeretében érthetően: az előző két menetben az elutasító OVB-határozatok az Alkotmánybíróságon (AB) landoltak, s a két testület között éles és elvi jogértelmezésbeli különbség alakult ki a kérdések népszavazásra bocsáthatósága miatt.

Most megint éppen az eredeti furcsa páros, az Európai Bizottság alelnöke és a magyar miniszterelnök-helyettes ezúttal nyilvános brüsszeli európai parlamenti csörtéjébe torkollott a konfliktus: a bizottsági meghallgatásról szó nélkül távozó Neelie Kroes láthatóan – ott voltam – már minden bizalmát elveszítette tárgyalópartnerében.

Ha Csipkerózsika 1989-ben oly nagyot szippant az álomporból, hogy csak a múlt héten ébred fel, bizonyára nagyon meglepődik. Az utcákon járva nyilván feltűnnének neki a Trabantokat és Zsigulikat leváltó nyugati autók, a színesebb kirakatok és a rosszabb kedvű emberek.

Önök is úgy érzik, hogy a közbeszéd teljesen összekuszálódott? Nem csak arról van szó, hogy a végletesen frontosodott felek nem hallják meg egymás érveit, és bonyolult gazdasági-társadalmi jelenségek árnyalt elemzése helyett csak két választást megengedő jelszavakat csapkodnak egymáshoz. A helyzet súlyosabb:

- Miért, te meglepődsz azon, hogy egy politikus hazudik? - kérdezte művelt pályatársam Gyurcsány Ferenc avasi kitelepülése fölötti háborgásomat hallva. - Nem az a baj, hogy kampányol, hanem az, hogy belehazudja a kamerába, hogy nem azt teszi - magyaráztam.

"Aztán Minarik otthagyja az egészet" Garas Dezső emlékének

Nemigen van olyan nemzet Európában, amely ne volna büszke szabadságharcos hagyományaira. Sőt az a helyzet, hogy körülöttünk jóformán mindenki éppen ezt tudja fölmutatni kitüntetett világfigyelmet érdemlő teljesítményként.

Tarlós István a mai napig nem köszönte meg a Mikulás-ajándékot, amelyet szorgos civil kezek készítettek, majd kézbesítettek rövidke utcai műsor kíséretében immáron két hónapja, hogy jobb belátásra bírják az Új Színház ügyében.

Tisztelt MaNcs! A cikkben a "nagybirtokosi, uradalmi rendszer" emblematikus figurájának mondják a 19-20. század fordulójának - az Orbán-kormány újdonat programjának nevet adó - földművelésügyi (ahogy akkor mondták és írták: földmívelésügyi) miniszterét, sok ezer (pontosabban: ötezer) hold urát, akitől "aligha várhatta volna bárki is a múlt század fordulóján, hogy a középbirtokosi réteget helyzetbe hozza. Egyházi, grófi, bárói birtokok világa volt az övé, nem az 'egészséges hazait' termelő középparasztoké." Ez így, finoman fogalmazva, pontatlan.

A Fővárosi Városháza sajnálattal észleli, hogy politikai hetilapjuk egyes írásai kifejezetten Budapest érdekei ellen dolgoznak.

Csak január végéig marad, megjelenésünk napján már be sem megy a hivatalba az év elején leköszönt felsőoktatásért felelős helyettes államtitkár, Dux László. Azért búcsúzott el, mert küldetését bevégezte, a gép forog, a spektákulum működik. Ő csak a felsőoktatás jogi szabályozási kereteinek megalkotásáig vállalta a feladatot, amit az új felsőoktatási törvénnyel nyélbe is ütöttek, úgyhogy részéről a fáklyásmenet.

Mint a viccben: régi igény a cigányt bűnözőként látni és láttatni. Nem kell messzire menni a példáért, a közelmúltban az egyik kereskedelmi tévécsatorna a mezőőr által lefülelt kukoricatolvajokról szóló riportot mutatott be.

A kedélyes eszmecsere keretében Vona pártelnök háborítatlanul definiálhatta újra – immár ki tudja, hanyadszor – a „cigánybűnözés” fogalmát, mintegy megadva azt a kontextust és hangulatot, amelyben aztán a belügyminiszter ekképp ecsetelte a tömeges közmunkáztatás előnyeit: „Amíg ott dolgozik, biztosan nem lop. Előtte, utána lehet, de addig nem.”