Vélemény

Lapunk 2008. október 9-i számában az "Erkölcsi és emberi okok" című cikkben olyan hamis látszatot keltettünk, hogy a Monorierdőnél, illetve az Almásfüzitő és Komárom között bekövetkezett vasúti balesetek kivizsgálásánál csak a MÁV belső vizsgálata lenne az irányadó, a valóságban a rendőrség és a Közlekedésbiztonsági Szolgálat is vizsgálatot végez.

Az 1970-es években a matematikai folklórban viharos sebességgel elterjedt egy feladat, amely egy nagy amerikai tévévetélkedőbe is megtalálta az útját (és később egy magyarba is). A vetélkedőben a feladat így jelent meg: a kvíz győztesét három ajtó elé vezették, amelyek közül egy mögött egy igen értékes nyeremény volt, a másik kettő mögött lényegében semmi. Miután a győztes kiválasztott egy ajtót, a játékvezető még nem nyitotta azt ki, hanem ezt mondta: "Mindnyájan tudjuk, hogy a másik két ajtó közül legalább az egyik mögött nincs a nagy nyeremény. Nos, én most kinyitom az egyiket." Ezután kinyitotta az egyik ajtót, és mindenki láthatta, hogy a nagy nyeremény valóban nem ott van. Majd a játékvezető így szólt: "Kedves játékos, ha úgy érzi, most még meggondolhatja magát, és választhatja a másik ajtót." A millió dolláros kérdés: Ön, kedves Olvasó, váltana-e a játékos helyében, vagy sem?

A jobboldali médiát bejárta a hír, hogy az IMF-hitelt garantáló nemzeti vagyon része Szent István koronája is. Ha bukunk, azt is viszik a hitelezők! A hangsúlyok különbözőek voltak: a Heti Válasz a címben felvetett kérdésre a cikk szövegében rácáfol, míg Végvári József dr. Posta Imre blogjában publikált, Dominique Strauss-Kahnhoz címzett, "Hé zsidó!" felütéssel kezdődő nyílt levele tömören, pontosan fogalmaz: "Sátán, el a kezekkel a Szent Koronától!!"

Ha a káposztapiacon az eladók több káposztát akarnak eladni, mint amennyit a vevők az eredeti áron hajlandók megvenni, akkor előbbiek szándékai csak úgy teljesülhetnek, ha csökkentik a kínált káposzta árát. E tekintetben a forint nem különbözik a káposztától; gyengélkedése annak tudható be, hogy többet akarnak forintról devizára váltani, mint fordítva. Szemben a médiában elhangzó és a pánikhangulatot gyakran fokozó magyarázatokkal csak ennyi, ami biztos. A pénzt ide-oda váltani szándékozók sokan vannak, és amúgy sem látunk a fejükbe, így viselkedésük okait csak találgatjuk. Szakmai tudásunk, korábbi tapasztalataink persze sokat segítenek, de azért óvakodjanak azoktól, akik tudni vélik, hogy milyen azonnali és radikális intézkedésekkel lehetne egyik napról a másikra megváltoztatni a devizapiaci hangulatot. Pete Péter

Magyar Narancs, 2009. február 19. Kedves Narancs! Rauschenberger Péter cikkében felvet néhány kérdést, amely kihívást jelenthet az evolúcióelmélet számára.

Ha önkéntes alapon is, de mégiscsak korlátozná a hazai élelmiszer-forgalmon belüli import arányát a szakkormányzat. A kereskedőkkel, termelőkkel és feldolgozókkal folytatott hosszas polémia eredménye egy etikai kódexben ölthet testet, ám kérdéses, hogy a gyakorlatban miként működik majd az önszabályozás. A magyar fogyasztó tízszázalékos árhatáron belül viselkedik "hazafiként". Tamás Gábor

Magyar Narancs, 2009. február 26. Krémer Balázs szociálpolitikus laikus nagyképűséggel tesz kísérletet arra, hogy "megkísérelje felmérni, milyen is az a jóléti rendszer, amit meg akarnak faragni".

Múlt heti okoskodásunkat ott hagytuk el, hogy Orbán tkp. ravaszkodásból nem mond semmit arról, hogy mi a bánatos úristent kezdene ő a válsággal és következményeivel. Ez a megállapítás a múlt héten még helytállónak tűnhetett, fő kifogásunk max. az eljárás demokráciától kissé testidegen mivoltát emlegette fel.

Valami megbomlott az elnök asszonyban, kommentálta Katona Kálmán pártbéli főnöke, Dávid Ibolya bejelentését, miszerint az elnökség Bokros Lajost kéri föl az EP-lista vezetésére. Katonának igaza van, tényleg őrült beszéd. De van benne rendszer.

A jó magyarok utálják az adósságot. A kormányok által felhalmozott államadósságot kifejezetten. Erről hajlamosak úgy gondolkodni, mint amihez semmi közük, de legalábbis az volna az igazságos, ha nem volna. A régi rendszerből örököltet azért utálják, mert azt a kommunisták maguknak vették fel, az azóta keletkezetteket meg.... jórészt ugyanezért. De azt is utálják, amit lakásra meg LCD tévére maguk mint lakosság vettek fel, mert az is csak az erőszakos bankok miatt van. Sokan osztják azt is, hogy az adósság minden gazdasági baj végső okozója, és hogy ha nem volna adósság, akkor már a Kánaán küszöbén állnánk.

Úgy látszik, túl sok katasztrófafilmet néztünk már életünkben, és ezért tudjuk ilyen egykedvűen szemlélni az országunkat fenyegető krízist. Pedig többségünk életében, mondjuk az utóbbi hatvan évben, kevésszer használták velünk kapcsolatban az államcsőd formulát. Az 1946-os forintstabilizációt követően kétszer volt vészesen közel országunk ilyesmihez: 1982-ben, éppen mielőtt beléptünk az IMF-be, és 1994/95 fordulóján, a Bokros-csomag közvetlen kiváltó okaként.

Az ENSZ 2001 nyarán világkonferenciát rendezett a rasszizmusról. A kormányküldöttségek tanácskozását a civil szervezetek fóruma előzte meg, a Magyar Helsinki Bizottság két fővel képviseltette magát. K.-nak magáncéljai is voltak az utazással: a rokonaival akart találkozni Dél-Afrikában. Csakhogy nem tudott róluk semmit.

Magyar Narancs, 2009. január 22. Fél év sem telt el azóta, hogy korunk jeles polihisztora a Narancs Egotrip rovatában - takaros eszmefuttatás keretében - kiakolbólított egy törzsökös népdalt a magyar népzenéből, s íme, ugyanebben a rovatban most Mélyi József forradalmasítja az olvasók zenei világképét.

Valami megmozdult. Talán nem is rossz irányba - bár ez még nem tisztázott. Nap mint nap hallunk új ötleteket arról, hogy a jóléti rendszerek átalakításával hány tíz-, száz-, ezermilliárd forintot lehetne, kellene megspórolni az államháztartásban. Ezek gazdái meg sem kísérlik felmérni, milyen is az a jóléti rendszer, amit meg akarnak faragni. Most helyettük is megpróbáljuk.