Vélemény

Árpád szent vödrére

Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya, / Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája. / Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat, / Nemkíván az pinát, csupán nyugadalmat. // Hajdanában ő volt bordélyházak bakja, / Most unottan lóg le bús penészes makkja, / Hogyha egyszer mégis ünnep kerekedne, / Duhaj jókedvében, hogy egyet tekerne. // Hiába nógatja azt a hitvány tököt, / Sunyin és unottan mond az csütörtököt. / Rút irigység marja György barátunk szívét, Látva testvéröccse duzzadó kellékét. // Búsan üldögél hát, kocsányon lóg pöcse, / Mikor arra sétál taligával öccse. / Gondolata támad, mely aljas és kajla: / "Majd elintéz téged a királyi szajha!" - szóval, lehet.

Beavatási szertartásaink II.

Az ember nem születik civilizáltnak, de ez csak annyira meglepő, mint hogy nem születik felnőttnek. Nagy különbség azonban, hogy az utóbbi hiányosságot a természet magától bepótolja. Idővel ivarérettek leszünk, képesek önmagunk újratermelésére. Ez persze nem nagy kunszt. Annál azért ambiciózusabbak vagyunk, hogysem beérjük az élet újratermelésének képességével, a biológiai értelemben vett felnőttség állapotával. Salamon János
  • Salamon János
  • 2008. október 2.

A minimálbércsapda

"El kell távolítani egymástól a minimálbér és a segély összegét azért, hogy ne legyen kifizetődő a munka helyett szociális támogatásra számítani" - mondta Magyarország miniszterelnöke még a nyár elején. Sokféle fogás esik ezen a mondaton, de az egyik, eddig figyelmen kívül rekedt rejtett üzenete nem szociálpolitikai. Azt is sugallja a mondat, hogy a kormány jövőre a minimálbért is jócskán meg kívánja emelni. Teheti, mert egy hároméves minimálbér-megállapodás (2006-ban 62 500, 2007-ben 65 500, 2008-ban 69 000 forint) most jár le, a 2009-es összeg még alku tárgya. Tegyük fel, hogy arra készülnek, hogy az inflációt is meghaladó mértékben megemelik. Kinek is lesz ez jó? Jó lesz-e ez az országnak? Váradi Balázs

Régen volt, felejtsük el!

Magyar Narancs, 2008. augusztus 28. Kedves Magyar Narancs! Bod Tamás cikkében azt állítja, hogy Pintér Sándor "2002 óta tartja azt a jó szokását, hogy nem nyilatkozik a sajtónak, s nem ad interjút".
  • .
  • 2008. szeptember 25.

Csőlátások

Magyar Narancs, 2008. szeptember 4. Örvendetesnek tartom, hogy a Magyar Narancs érdeklődik a Zuglóban történő fejlesztések iránt, sajnálom azonban, hogy a Mexikói úti végállomás (Millfav) környékének rendbetételét két szembenálló pólus harcára redukálták.
  • .
  • 2008. szeptember 25.

Smafu

Magyar Narancs, 2008. szeptember 4. Máté Dániel egy mellékmondatában azt kifogásolja, hogy miért nem értesíti az okmányiroda egy hónappal előbb, hogy hamarosan lejár az útlevele.
  • .
  • 2008. szeptember 25.

Tudós a munkapadnál - Az amerikai jegybank, Bernanke elnök és a globális pénzügyi válság

Az utóbbi évtizedek talán legsúlyosabb globális pénzpiaci válsága 2007 nyarán az Egyesült Államokból indult ki, s innen gyűrűzött tovább - főként azokba az országokba, ahol korábban az ingatlanárak a tengerentúlihoz hasonló sebességgel emelkedtek. Az extrém mértékű jelzálog-hitelezés, párosulva az ingatlanárak várható hanyatlásával komoly aggodalmakat szült a befektetők körében, ami a nagy kockázatú, ún. másodrendű (subprime) jelzáloghitelekhez kapcsolódó értékpapírok áreséséhez, majd kiterjedt pénzpiaci zűrzavarhoz vezetett. (A tárgyban lásd interjúinkat Király Júliával: "A mohóság úrrá lesz a józan észen", 2008. január 31., illetve Soros Györggyel és Jaksity Györggyel: "Ez egy macska-egér játék", 2008. május 1.) László Géza - Rátfai Attila
  • László Géza - Rátfai Attila
  • 2008. szeptember 25.

Árnyékcég

Lapzártánk után fejezte be zárt ülését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága; a szünetben a titkosszolgálati miniszter tájékoztatót tartott. Ekkor világgá röpített szavaiból sok újat a megfigyelési ügyről nem tudtunk meg - ahhoz képest, amit sejtettünk, bizonyosan nem.

Ki a kövér?

Minden korszaknak megvan a maga kövér futballistája, és mindegyik a maga módján az. Van köztük olyan, aki egész életében túlsúlyos volt (Mölby), van, aki ha kellett, mindig gyorsan leadta, de a jelző rajtaragadt (Puskás), van, aki időről időre meghízik (Ronaldo), és van, aki csak gyereknek volt kövér, mégis ez a beceneve (Batistuta). Valószínűleg az ismét kikerekedett brazil fenomén miatt vált széles körben elterjedt bulvártémává a kövér labdarúgók története; az egyik angol lap például elkészítette minden idők legjobb dagadt futballistáinak listáját, amelyen a Száguldó őrnagy egy ismeretlen értékelési rendszer áldozataként az ötödik helyre szorult.

Ma nekem, holnap neked - hogyan támogat az ORTT?

Állandó olvasójaként megjelenése napján vettem kézbe a "Féligazság" című borítóval megjelent Magyar Narancs számot, melynek cikke egyes elemeiben érinti a Műsorszolgáltatási Alap szerepét és tevékenységét a pályáztatási folyamatokban.
  • 2008. szeptember 18.

A teremtett zsidó

Magyar Narancs, 2008. augusztus 28. Kedves Narancs! Néhány apró adalék a Jud Süss korabeli magyarországi recepciójához.
  • .
  • 2008. szeptember 18.

Valószínűtlenül magas

Magyar Narancs, 2008. augusztus 14. A méltatással egyetértve ki kell egészíteni a beszámolót, mert nem derül ki se az, hogy a cikkben csak a fesztivál egyik részéről - a Rondino Fesztiválról - van szó, se az, hogy a teljes rendezvény - a Hegymagasi Zenei Napok - többéves múltra tekint vissza. E napokat 2001-ben, Csalog Gábor zongoraművész és Csermák Éva hegedűművész hozták létre azzal a céllal, hogy a helyi templomban egyrészt a legmagasabb - valószínűtlenül magas - színvonalú kamarazenei előadások hangozzanak el, ugyanakkor más művészeti ágak képviselői is bemutatkozzanak.
  • .
  • 2008. szeptember 18.