Lapzártánk után fejezte be zárt ülését az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottsága; a szünetben a titkosszolgálati miniszter tájékoztatót tartott. Ekkor világgá röpített szavaiból sok újat a megfigyelési ügyről nem tudtunk meg - ahhoz képest, amit sejtettünk, bizonyosan nem. De a miniszter rajta van a dolgon, rövidesen újabb bizonyítékokat tár a köz elé. Vagy mondjuk azt, hogy bizonyítékokat, mert az eddig nyilvánosságra került tények túl sok mindent nem támasztottak alá keddi állításai közül.
Amelyek szerint a Nemzetbiztonsági Hivatal (NBH) "polipszerű árnyék-titkosszolgálatot" leplezett le, "mely képes volt beépülni különböző szervezetekbe, ahonnan magán-, üzleti és állami titkokat tudott megszerezni". A polipnak a Fidesz-éra két titkosszolgálati minisztere is megbízásokat adott.
A titkosszolgálati miniszter a jelek szerint mint sértetti képviselő, netán mint a további rendőrségi nyomozást megalapozó gyanú ügyében adatgyűjtést folyatató szerv vezetője nyilatkozott meg. Ilyen van. Sőt - a titkosszolgálati miniszternek hovatovább kötelessége beszámolni arról, ha egy ilyen csúnya esetre bukkan.
Súlyos állítását oktalanság lenne eleve konfabulációnak és rágalomnak gondolni - hisz annyi minden látszik alátámasztani. A két tehetséges biztonsági szakember előélete, e két személy vonzódása a Fideszhez. A két másik megnevezett személy, Kövér László és Demeter Ervin vonzódása a romantikus kémtörténetekhez, meg ahhoz a világszemlélethez, mely szerint a történelmet a titkosszolgálatok (és egyéb ezoterikus társaságok) mozgatják. Az ellenzéki sajtó feltűnő, naprakész informáltsága a kormányhoz meg az MSZP-hez köthető botrányokról, álbotrányokról, titkos tervekről - mely informáltsághoz a hagyományos újságírói eszközök sokszor oly kevésnek tűnnek. És akkor a távolabbi múltról még nem is beszéltünk! Mert ha a Lakatos Miklós-féle trabantos önégetés 1999-ben leginkább balfaszságról is árulkodott, azt az esetet, amikor 2001 elején a nagyobbik kormánypárt a koalíciós partnere vezetőjével elbánt, amikor az okvetetlenkedő Torgyánt a kazettaüggyel, fiának korrupciós gyanúba keverésével kiejtették a játékból, már korántsem a mókás ügyetlenkedés aurája vette körül.
De tudni persze nem tudunk, nem tudhatunk semmit. Vajon a két fiatalember mit kezdett az ügyesen megszerzett adatokkal? Afféle magányos harcosok voltak, némi politikai beágyazottsággal, vagy a függelmi viszony egyértelműbb volt - ahogy azt Szilvásy előadta? Átalányban fizették őket, vagy bitre? Ki fizette őket, és főként miből? Kit figyeltek - ki mindenkit? És ki mindenkinek forgalmazták a megszerzett árut? Hányfele dolgoztak? Megannyi érdekes kérdés, melyek megalapozottsága az eddig napvilágra került tények fényében aligha vitatható.
Ám ez - hogy tehát nem rögtön dobjuk a kukába Szilvásy György történetét - csak a dolog egyik oldala lenne. Ahhoz, hogy elhiggyük, többre lesz szükség.
Azok a bűncselekmények - lőfegyverrel való visszaélés, államtitoksértés, többrendbeli számítógépes visszaélés és magántitok jogosulatlan megismerése -, amelyek gyanújával az NBH feljelentést tett a rendőrségen (a Nemzeti Nyomozó Irodánál), ha megállnak a bíróságon, közepesen súlyos börtönbüntetést vonhatnak maguk után.
De az esetleges marasztaló ítéletig igen hoszszú út vezet. A rendőrségi nyomozás oroszlánrészét az NBH vagy elvégezte, vagy nem - nagy kérdés, hogy a NNYI az állítólagos megfigyelők megfigyelése során keletkezett bizonyítékokhoz - bármik legyenek is ezek - érdemben hozzá tud-e tenni bármit, vagy sem. Azt nehezen tudjuk elképzelni, hogy a rendőrség ne találja megalapozottnak a gyanút - annyira legalább, hogy nyomozni kezdjen. A vádemelési javaslatra is fogadni mernénk, még akkor is, ha a rendőrségben nyilván van némi indokolt félsz, vajon az ügyészség nem dobja-e vissza indítványukat, ha az nem áll kellően erős lábakon. De mit vállal majd be az ügyészség? Milyen súlyú vádakat ítél majd képviselhetőnek? És ha valamit a bíróság elé is visz, mit sikerül majd bebizonyítania az első, a másod- és a harmadfokon? És kire? Kövér Lászlóra? Ahogy haladunk képzeletben felfele a magyar igazságszolgáltatás grádicsain, úgy növekszik a bizonytalanság. Ezen intézmények az elmúlt húsz évben talán még soha nem találkoztak politikailag ennyire súlyos üggyel - mégiscsak a kormányzásra pillanatnyilag legesélyesebb párt második emberét vádolta meg a jelenlegi kormány egyik legbefolyásosabb minisztere súlyos bűncselekményekkel. A politikai nyomás óriási lesz, és csak fokozza az, hogy az eljárás legizgalmasabb része a választási kampány idejére esik. Miközben ezen intézmények természetes hivatali ösztöne a hárítás és a tutizmus - gondoljunk a nem bolygatott Gripen-ügyre; a slendrián Postabank-vádiratra, a brókerbotrányra; vagy akár csak a nettó elbaszásokra: ki hitte el ebben az országban egy pillanatra is a Hajdút és Kaisert elmeszelő első móri ítéletet?
Vagy az van, hogy a kormánynak megdönthetetlen, cáfolhatatlan bizonyítékai vannak mindarra, amit Szilvásy kedd délután felskiccelt. Vagy ilyen erős, az elmarasztaló ítélethez elegendő bizonyítékai speciel nincsenek, de olyan erős bizonyítékai vannak, amelyek nyilvánosságra hozatala - például a bírósági tárgyalás során - legalább a közvélemény szemében hihetővé, sőt valószínűvé teszi e titkos ellentitkosszolgálat-szerű izé létezését. Vagy pedig az van, hogy a kormánynak még ilyen bizonyítékai sem lesznek. Megjegyeznénk: számos csapdát rejt az is, ha a kormány spinre, kampánytémaként, a politikai ellenfél diszkreditálására kívánja felhasználni ezt a botrányt. A nyomozás során keletkezett adatokkal ugyanis nem tehet meg bármit. Azt eszünk ágában sincs feltételezni, hogy az NBH nem rendelkezett törvényes engedéllyel az UD-sek megfigyelésére; de az szerfölött valószínűnek látszik, hogy Csányi Sándor lehallgatását senki nem hagyta jóvá - az ő neve jogellenesen kapott nyilvánosságot. Hogy csak egyet említsünk e buktatók közül. (A rágalmazási perek özönéről szó se essék.)
Az első változat szerint az egyik nagy magyar párt - a kettő közül - a köztársaság legnagyobb ellensége. A második szerint ezt következmények nélkül teheti: mert vagy a kormány nem bírja tőle megvédeni az államot, és/vagy az igazságszolgáltatás nem akarja. A harmadik szerint a másik legnagyobb, jelenleg kormányzó magyar párt az állami titkosszolgálatot politikai ellenfele kompromittálására használná fel.
Ebből nehéz lesz jól kijönni.
