Megjött Toldi György, a rókalelkű bátya, / Visszeres seggén csüng szattyánbőr gatyája. / Kókadt kanóc pöcse gubbaszkodva hallgat, / Nemkíván az pinát, csupán nyugadalmat. // Hajdanában ő volt bordélyházak bakja, / Most unottan lóg le bús penészes makkja, / Hogyha egyszer mégis ünnep kerekedne, / Duhaj jókedvében, hogy egyet tekerne. // Hiába nógatja azt a hitvány tököt, / Sunyin és unottan mond az csütörtököt. / Rút irigység marja György barátunk szívét, Látva testvéröccse duzzadó kellékét. // Búsan üldögél hát, kocsányon lóg pöcse, / Mikor arra sétál taligával öccse. / Gondolata támad, mely aljas és kajla: / "Majd elintéz téged a királyi szajha!" - szóval, lehet.
Lám, baromira lehet a "magyar nemzet szent műveiből" pornót, viccet, bármit csinálni. Mint példánk mutatja, szellemeset és időtállót is, ki ne ismerné ezt az idézetet. Egyebek mellett azért is lehet pornót, akármit, papírcsákót csinálni belőlük, mert azok a művek attól (is) olyan nagyok, mint amekkorák, hogy nem fog rajtuk a pornó vagy a tévéfeldolgozás. Csak talán a penetráns hülyeség és a megátalkodott rosszindulat fog rajtuk. Például Madáchnak, oh, "Madách szellemének" sokkal többet árt nap mint nap a kuruc.info, mint az a lángész, aki kitalálta, hogy pályáztassák meg a Tragédia 16. színét, vagy mint az a kis színház, amelyik lenyomta róla a maga kétségkívül mocskos szájú verzióját. Majd pont a fasz, fasz, pina, pisi, kaki, szopik, nyalik és egyebek vágják haza a magas spirituális nemzeti hagyományokat, s nem az a médium, ahol nyíltan lehet népcsoportok kiirtására uszítani (a 21. században egy európai uniós országban, satöbbi, satöbbi). Ennyit művészeti kérdésekről.
És még valamit, tudjátok, Liebe Dreckskerl-Mitbürger, miért lehet még Madách Az ember tragédiája c. és az összes többi művéből, illetve a magyar (vagy a világon bármelyik) kultúra legszentebb izéjiből izét csinálni? Csak.
Viszont amit nem lehet, szarral és vajsavval leöntözni embertársainkat. És amit még nem lehet, az efféle veszedelmeknek kitett csoportjait nem megvédenie a társadalomnak.
A történettel (és az előzményeivel) tele van a sajtó, vasárnap este egy színházi előadás után megtámadták a nézőket és az alkotókat a nyílt utcán, rájuk borítottak egy vödör ürüléket csuklyás felforgatók, és valami kiütéseket okozó savval is lelocsolták őket. Felmerül a kérdés, mi következik ez után? Vagy van egy jobb is: mi volt közvetlenül ez előtt? Ez előtt olyan, ami büntetlen maradt. Amit meg lehetett úszni. És az előtt mi volt? Kicsit, hajszálnyival kisebb disznóságok? Amik épp belefértek? S ha azok belefértek, tán épp egy vödör szar fogja kiverni a biztosítékot? S a szar után mire számíthatunk? A cigányok, a buzik, a zsidók után kik jönnek? Mondják, nem hallották elégszer ezeket a kérdéseket? Mi speciel eléggé unjuk.
Saját közlésük szerint a Sirály nevű szórakozóhely működtetői a jó előre nevezetessé tett előadás mindkét napjára, szombatra és vasárnapra is rendőri védelmet kértek a rendőrség szerint meg nem, csak szombatra. És ha így is van, hol él a rendőrség, ha nem vette le az elmúlt időszak történéseiből, hogy a vasárnapi előadáson is éppúgy fennáll egy támadás veszélye, mint a szombatin?
Ám ha, mint az ábra mutatja, nem sejtették, akkor hogyan is várhatnánk el tőlük, hogy záros határidőn (semmi perc) belül összefogdossák a szarlocsolókat, s bevágják őket oda, ahova valók (s minden rendes helyen kerülnének is), a rács mögé? Pedig éppen ezt várjuk el. Hisz ezért tartjuk őket. De amit még elvárunk, az a teljesen egyértelmű és határozott politikai akarat, arra nézvést, hogy köztereinket, közéletünket s egyáltalán az egész életünket mentesítsék az efféle szarhajigálástól, a nyílt utcai támadásoktól. A terrorizmustól, a banditizmustól, a többitől. Az összes lehetséges (törvényben előírt) eszköz engedményt nem ismerő bevetésével.
