Vélemény

A fejlődés utolér

Miközben a politika csúcsain háború dúl az ellenzéki és a még ellenzékibb és a kormánypárt között, sőt a kormánypárt és a kormánypárt között is, megnyugtató, hogy alsóbb szinteken az ügyintézés zavartalanul folyik, és a fejlődés hiánytalanul kiköveteli magának azt, ami jár neki.

A pszichológia tudománya

Amikor az 1980-as években megalakult az ELTE-n tanszékünk, a kísérleti pszichológia tanszék, a patinás kísérleti fizika tanszék munkatársai meghívtak minket egy bemutatkozó előadásra. Érezhető volt, hogy e barátságos meghívás mögött jó adag kétely is lapul: miféle társulat lehet a névrokonuk, lehet-e egyáltalán a pszichológiában értelmes kísérleteket végezni? Kollégáim engem kértek meg az előadás megtartására mint matematikust, aki talán inkább beszélem a nyelvüket.
  • Mérő László
  • 2008. szeptember 11.

Éhségsztrájk

A rendszerváltás időpontját politikai ízlése szerint ki-ki máskorra teszi. K. számára a rendszerváltás napja 1988. július 21. volt. Kőszeg Ferenc
  • Kőszeg Ferenc
  • 2008. szeptember 11.

"Olvasói levelek" - Az öreg völgy látogatása

Magyar Narancs, 2008. augusztus 21. "Sisso" - a Narancs kislátószög rovatában megjelent - szűklátókörű cikkének néhány tárgyi tévedése: "Az idei Művészetek Völgye, mint köztudott, a Kapolcsi Bűvészetek Völgye (sic) nevet kapta.." Az idei Művészetek Völgye, mint köztudott, elmaradt.
  • *
  • 2008. szeptember 4.

Smafu - A Gyurcsány-dolgozatról

Lehet cikket írni a 18 és a 16 százalékos társasági adó különbségéről, az adóalapról, amire mindez rávetül, foglalkozzunk most mégis inkább a miniszterelnök dolgozatának azzal a harminc-egynéhány oldalával, amelyben megpróbál elméleti hátteret adni az adómódosításoknak.
  • Máté Dániel
  • 2008. szeptember 4.

RáNyil

A szabad demokraták hétvégén méltán történelmi jelentőségű találkozót tartottak a Fejér megyei (beszélő név, amely a gazdaság kifehérítésére utal) Rácalmáson. A szimpóziumot követő Nyilatkozatot, az ún. Rácalmási Nyilatkozatot a magyar politikatörténet annalesei már vasárnaptól a legnagyobb horderejű dokumentumok között tartják számon, melyek íve Kossuth Ceglédi Beszédétől a nemzeti elkötelezettségű hazafiak Lakiteleki Zászlóbontásán át a kisgazdák stratégiai jelentőségű, 1996-os Vasszécsényi Téziseiig húzható meg. Illetve hát mostantól a RáNyilig.

Féligazság

A K&H brókerbotrányában született első fokú ítélet (lásd róla e számunk 12-14. oldalát) alapján az ún. Kulcsár-ügy ekképp rekonstruálható.

Patyolatakció

Elege lett a kormányfőnek abból, hogy kevesen fizetnek sok adót, ahelyett, hogy sokak kisebb sarcaiból jönne össze ugyanazon összeg. A fekete és szürke foltokkal tarkított magyar gazdaság kifehérítése szerintem is jó gondolat, mert az tényleg képtelen dolog, hogy ebben az országban a jövedelemeltitkolás nemzeti sporttá vált - csak ezt még sajnos nem sikerült felvetetnünk az olimpiai játékok közé. A kifehérítés szándéka nemes, üdvözlendő gesztus: mindannyiunk érdeke megtörni a magas elvonások, széles körű adóelkerülés, még magasabb adók és így tovább önerősítő, de a gazdaságot és a társadalmat gyengítő folyamatát.

Beavatási szertartásaink I.

A déltengeri szigeteken utazó Herman Melville megfigyelte, hogy az ott élő primitív népeknek akár egy fél napját is lefoglalta a tűzgyújtás. Neki ugyanez egyetlen mozdulatába került. Õk viszont néhány napos erőpróba-sorozattal letudták azt, ami a civilizált világban hosszú évtizedekig tart (beavatás a felnőtt létbe).
  • Salamon János
  • 2008. szeptember 4.

A Putyin-doktrína

Az augusztusban kirobbant grúz-orosz háború kétségkívül Dél-Oszétia, a szakadár grúz tartomány birtoklásáért indult - akik a háborúról szólva a déloszét helyzetről elmélkednek, végül is nem ok nélkül teszik.
  • Eörsi Mátyás
  • 2008. augusztus 28.

Szabadság, szer

Magyar Narancs, 2008. augusztus 14. A mai phelpses, cáparuhás időkben joggal merül fel a doppingolás kérdése, Dénes Ferenc pedig csokorba gyűjti a legalizálás mellett és ellen szóló érveket.
  • *
  • 2008. augusztus 28.

Miért nem Tolsztoj?

Magyar Narancs, 2008. augusztus 14. Kedves Mancs! Nagy érdeklődéssel böngésztem a legelső irodalmi Nobel-díjasról szóló cikket, ám némi hiányérzetem is támadt, hiszen a szerző az életrajz ismertetésén kívül szinte mindvégig Sully Prudhomme irodalomtörténeti utóéletének magyarországi mozzanatait tárgyalja.
  • *
  • 2008. augusztus 28.