Felhígított tudomány - A homeopátiáról

  • Hraskó Gábor
  • 2008.09.04 00:00

Publicisztika

Két hete e hasábokon interjút olvashattunk Bóna László homeopata tanácsadóval ("A betegség a szabadság korlátozása", Magyar Narancs, augusztus 21.). A cikk a tudomány és a gyógyászat alapelveinek totális félreértésén alapul, a homeopátia képességeiről pedig messze túlzottan optimista képet fest.

*

A bizonyítékokon alapuló tudományos orvoslás és a homeopátia szinte egy időben, egyazon kihívásra adott válaszként alakult ki a 19. század elején. Az érvágással, hánytatással, purgálással, mérgekkel kezelt pácienseknek valami drasztikusan új dologra volt szükségük.

Az egyik irányzat kritikusan kutatni kezdte a betegségek tényleges okait. A kezelések hatékonyságának és káros mellékhatásainak vizsgálatára bevezették a szubjektív véleménytől kevésbé befolyásolt klinikai teszteket, a gyógyítás elméletét pedig összehangolták a fizikai világról alkotott - addigra már szép számban felhalmozódott - ismeretekkel. A másik vonalon a homeopátia feltalálója - Samuel Hahnemann orvos - szintén őszintén kikelt a századforduló drasztikus "gyógymódjaival" szemben. Õ azonban nem a mágiát küszöbölte ki a gyógyászatból, hanem a drasztikusságot. Így született meg a máig is a 18. század spirituális világképén, az életerő, a miazma tanán alapuló "szelíd" gyógymód, a homeopátia.

A tudományos orvoslás megszületését olyan nevek fémjelzik, mint Semmelweis Ignác (1840-50-es évek: a gyermekágyi láz megelőzése); Robert Koch (1877: a lépfenebacilus felfedezése, 1882: a tüdőbajbacilus és 1883: a kolerabacilus felfedezése); Louis Pasteur (1861: az abiogenezis elmélete - "a kórokozók élettelen anyagból születnek" - cáfolata, 1870-1890: a lépfene, a kolera, a veszettség elleni immunizálás). E tudósok társaikkal együtt emberek tíz-, de inkább százmillióinak életét mentették meg. A várható életkor évtizedekkel nőtt meg. Az orvostudomány átvette a fizika, a kémia, a biológia tudományos módszertanát, és ez lehetővé tette, hogy folyamatosan fejlődjön, a hibák korrigálhatók legyenek, és a módszerek ne váljanak dogmává.

Mindezzel gyökeresen ellentétesen a homeopátia szakirodalma az alapító Hahnemannon kívül senkit sem sorol fel, aki ténylegesen hozzátett volna az elmélethez, vagy korrigált volna rajta valamit. A kétszáz évvel ezelőtt élt Hahnemann ma is mindenfajta felkészülés nélkül kitűnő eredménnyel menne át egy homeopátiavizsgán, miközben Koch vagy Pasteur nagy valószínűséggel már az alapokon elvérezne egy orvosi zárthelyin az azóta öszszegyűlt új ismeretek miatt.

Hatás és hatásmechanizmus

A tudományos kutatás a hipotéziseket két oldalról közelíti meg. Az első kérdése az: létezik-e egyáltalán a feltételezett jelenség? A második pedig: hogyan magyarázható a jelenség, mi a hatásmechanizmus?

Mindkét fontos kérdés alkalmazandó az orvostudományban is. Hatásos-e egy kezelés, és vajon hogyan hat? Kis egyszerűsítéssel a válaszok négy kombinációja lehetséges.

1. A kezelés hatásossága kérdéses, és nincs elfogadható hatásmechanizmus.

2. A kezelés hatásos, de nem ismerjük a hatásmechanizmust.

3. A kezelés hatásossága kérdéses vagy nem meggyőzően dokumentált, pedig van jó elképzelés a hatásmechanizmusról.

4. A kezelés hatásos, és ismerjük a hatásmechanizmust.

A 19. század előtti orvoslás jó része az első kategóriába tartozott. A kontrollcsoportot alkalmazó, precíz tesztek bevezetésével a 19. századtól kialakult a bizonyítékokon alapuló orvoslás (evidence-based medicine). Felismerték, hogy a hatékony kezelések magukban hordozzák a káros mellékhatások lehetőségét is. Praktikusan nincs mellékhatásoktól mentes megoldás - sőt, ökölszabályként levonhatjuk azt a következtetést, miszerint aminek bizonyos körülmények közt nincs káros mellékhatása, annak nagy valószínűséggel pozitív hatása sincs. Ez egyre inkább szükségessé teszi, hogy a hatásmechanizmust is ismerjék a kutatók, hiszen így nyílik meg a lehetőség a nem kívánt mellékhatások kiküszöbölésére, elkerülésére. A csak a tesztek fontosságát hangsúlyozó, bizonyítékokon alapuló orvoslás így válik lassanként tudományos orvoslássá (science-based medicine; ez a 4. válasz a felsorolásban).

Nem kétséges, hogy még ma is használnak olyan kezeléseket, amelyek tényleges hatékonyságáról nem rendelkezünk kielégítő bizonyítékkal - jóllehet a hatásmechanizmusról felvázolt kép nem áll ellentétben a tudományos ismereteinkkel (ez a 3. válasz). Ezek megkérdőjelezése és felülvizsgálata szükséges, és az orvosi szaklapok tanúsága szerint folyamatban is van. A tudomány korrekciós mechanizmusa jól-rosszul, de működik.

Meggyőződésem szerint a homeopátia viszont 200 éve nem tudott kitörni az első kategóriából: se a hatásmechanizmus kérdésében, se a hatékonyság igazolásában nem történt előrelépés.

A homeopátia alapelvei

A homeopátia elveit Hahnemann fektette le, és azóta semmit sem változtak. Ezek a következők.

1. Egy szer, amely egészséges emberen bizonyos tüneteket okoz, hígított változatban a hasonló tünetekkel rendelkező beteget meggyógyítja. Ez a hasonlóság elve (similia similimbus curentur = hasonlóval gyógyítani).

2. A szerek hatása a hígítással nő. Ez a hígítási elv.

3. A szerek hatékonysága nő, amennyiben a hígítási lépések során az oldatot hevesen összerázzuk. Ez a potenciálás.

A hasonlósági elv semmilyen ismert természeti törvényből nem vezethető le, nem is tűnik logikusnak; ez csak kísérletezéssel lehetne igazolható. Ilyen kísérletek nem történtek.

A hígítási elv direkt módon ellentétben áll a már sokszor igazolt és jól megértett dózishatással. Eszerint egy szer hatása annál nagyobb, minél nagyobb mennyiségben adagoljuk. A dózishatás az orvostudományon kívül az élet számos területén érvényesül. Nem szimpla lineáris összefüggésről van szó, de a ritka, speciális fordított összefüggések mindig komoly magyarázatért kiáltanak - és ezeket az eltéréseket gondos kutatással rendszerint meg is lehet magyarázni. Ilyen magyarázat a homeopátiás szerek esetén nem született, de ettől függetlenül magát a hatást sem lehetett hitelt érdemlően igazolni: vagyis azt, hogy tényleg nő-e a hatékonyság a hígítással.

A potenciálás hatékonyságnövelő hatására sincs semmilyen elfogadható elmélet, és itt sem lehetett magát a hatást kísérletileg bemutatni.

Le kell szögeznem, hogy ezek az elvek (főleg a hígítási elv) annyira ellentétesek a természetről eddig alkotott képünkkel, hogy a bizonyítékoknak nagyon meggyőzőeknek (egyértelműnek és megismételhetőnek) kellene lenniük, hogy ne esetleges kísérleti hibára vagy az eredmények félreértelmezésére gondoljunk. Tehát az irodalomban itt-ott fellelhető, nem megismételt vagy a független ismétlés során megbukott kísérletek közel sem elegendőek egy ilyen hihetetlen elmélet igazolására. Temérdek jól megalapozott negatív kísérleti eredmény áll itt szemben egy-két haloványan pozitívnak tűnő esettel. Nem lehet csupán ez utóbbiakat emlegetni a homeopátia tankönyveiben, reklámanyagaiban.

A homeopátiás szerek jó részénél a hígítás magas foka miatt a készítmény valószínűleg egyetlen molekulát sem tartalmaz már az eredeti anyagból. Emlegetik itt a "víz memóriáját", "rezgéseket", "vibrációkat" - de valódi magyarázat nincs. Ráadásul a szerek jó részét nem is folyadékban, hanem tejcukorgolyócskák formájában forgalmazzák. Ilyenkor a rezgés (vibráció, memória) átmegy a cukorba? Erről még annyit sem lehet olvasni, mint a víz memóriájáról.

Ha egy készítménynek még ilyen hígítási fok esetén is lenne specifikus - az eredeti anyagra jellemző - hatása, az a tudomány szempontjából rendkívüli felfedezés lenne. Sok homeopata úgy gondolja, hogy ez összeomlasztaná a mai tudományt, ezért "ellenkeznek" a tudósok. Ez nincs így! Egy ilyen felfedezés nem tenné semmissé az eddigi eredményeket (nem válna hirtelen hatástalanná az inzulin, a különféle vakcinák, a veseátültetés stb.), de hihetetlen új távlatokat nyithatna meg - nemcsak az orvostudomány, de az egész tudományos világ számára.

Szokás hivatkozni arra, hogy a legyengített kórokozóval (antigén) történő immunizálás is "hasonlóval" kezel, ráadásul ez is a szervezet védekező rendszerén keresztül fejti ki hatását. Azonban ez roppant felszínes hasonlat, amely cáfolatként üt vissza a homeopátiára. A vakcináció esetében a szer nincs "túlhígítva", tartalmaz hatóanyagot; az immunrendszer reakciója - a B-sejtek számának, az antitestek mennyiségének változása - pedig egyértelműen mérhető. A dózishatás is érvényes rá: több antigén nagyobb immunreakcióhoz vezet. A homeopátiás kezelésre mindez nem igaz. Valójában nincs hatóanyag a szerben, és az immunrendszer válasza sem mérhető.

A tudományos közösség tehát ma úgy látja, hogy a homeopátia elméleti elvei nemhogy nem bizonyítottak, de szemben is állnak jól megalapozott, kísérletileg nap mint nap újra igazolt ismereteinkkel. Az is látszik, hogy nem finomodott, nem tökéletesedett - egyáltalán semmit sem változott - az elmúlt két évszázad alatt. Ez is arra utal, hogy a homeopátia elmélete nem tudományos elmélet, sokkal inkább valamiféle dogmához hasonlítható.

De legalább működik-e?

Sokak szerint igen. Honnan tudják? Onnan, hogy testvérük, barátjuk megpróbálta, és bevált. A homeopata pedig onnan tudja, hogy sikerélménye van a gyógyítás során, hogy páciensei meggyógyulnak.

De vajon mit jelent mindez? Azt, hogy az erős napsütés által leégetett bőrünk attól a kávéskanálnyi vízben feloldott 3 tejcukorgolyócskától gyógyult meg, amelyet a mézelő méh összenyomott, alkoholban feloldott testének 15 lépésben száz-százszorosára hígított és mindannyiszor megrázott, a méhecske egyetlen molekuláját sem tartalmazó oldatával fröcsköltek meg (Apis 15CH)? A homeopaták szerint igen. Nem ugyanez lett volna az eredmény, ha a pézsmakacsa szívének és májának alkoholos kivonatát 200 lépésben száz-százszorosára hígítottuk volna (10- 400-szoros hígítás!), és az azzal megfröcskölt tejcukorgolyócska (Oscillococcinum 200CH) vizes oldatát ittuk volna? A homeopaták szerint nem, mert ez utóbbi szerintük az influenza tüneteit enyhíti. Vagy ha a holdfogyatkozás fényével megvilágított alkoholt hígítjuk ugyanennyire (Lunar eclipse 200CH), esetleg a berlini fal maradványából feloldott hasonló készítményt? Nem, ez utóbbi állítólag a szorongást, az elhagyatottságérzést szünteti meg.

Netán a leégett bőr magától gyógyult meg, vagy a patikában kapott spray-től, amit a napozó ráfújt, csak elfelejtette megemlíteni?

A tudomány általában nem fogadja el végső igazolásként az anekdotikus beszámolókat, amelyek pedig a homeopátia alapvető "bizonyítékaként" szerepelnek. Azért nem, mert rendre kiderül, hogy e beszámolók megbízhatatlanok. Személyes esetek alapján nem lehet eldönteni, hogy véletlen egybeesésről vagy oksági összefüggésről van-e szó. A szer szedésének hatására vagy csupán közben múltak-e el a tünetek? Ezért is állok értetlenül komoly emberek javaslata előtt: "miért nem próbálod ki magad is, akkor majd el tudnád dönteni, hogy hatásos-e, vagy sem?" Ez értelmetlen! Ha az én esetemben nem múlnak el a migrénes tüneteim az ajánlott szertől, akkor az mindjárt azt jelentené, hogy a szer hatástalan? Vagy ha elmúlnak, akkor azt, hogy a szer maga okozta ezt? És mit jelentene ez számomra az egész homeopátia megítélése szempontjából?

Egy gyógyszerként használt szer hatékonyságának eldöntésére csak a kontrollált, randomizált tesztek alkalmasak. Sokan azt bizonygatják, hogy ez a redukcionista megközelítés nem alkalmas a holisztikus és minden embert egyedinek tekintő homeopátia (és egyéb alternatív eljárások) vizsgálatára. A másik ellenvetés szerint a tudomány csak a materiális világot képes vizsgálni, a homeopátia pedig energiákkal, az életerővel, a szellemmel operál. Ez azonban butaság, esetleg a képzelőerő hiányára utal, netán szimpla sunnyogás. A tesztek lényege csak ennyi: valaki valamit állít, és azt le kell ellenőrizni. Ha a homeopátia annyira egyedi, hogy nincs két egyforma eset, akkor vajon milyen tapasztalat alapján tudja kiválasztani a megfelelő szert a homeopata? Milyen tapasztalatok alapján készülnek a homeopátia szakkönyvei, ha nem lehet általánosítani?

A hasonlósági alapelv használatához szükséges, hogy a szert először egészséges embernek adják, aki majd beszámol arról, hogy rajta milyen tüneteket okozott. Eszerint ha több embernek adják a szert, akkor hasonló tünetekről számolnának be. Hol vannak erről a meggyőző tesztek?

A megfelelő szer felírása során a homeopata részletesen kikérdezi a pácienst, majd a páciens válaszai alapján választja ki a szert. Több homeopata vajon általában ugyanazt a szert választaná ki?

A homeopaták szerint szereik a szervezet védekezőrendszerének serkentése révén hatnak. Ma már sokat tudunk e rendszerekről. Az állapotukban bekövetkezett változások nyomon követhetők - ezt az immunrendszert befolyásoló "konvencionális" szerek esetében rendszeresen vizsgálják is. Hol vannak a bizonyítékok a homeopatikus szerekről?

Továbbá. Vajon a teljes homeopátiás kezelést felölelő, nem egy betegségre vagy egy szerre koncentráló kísérlet során kimutatható lenne-e a különbség a ténylegesen homeopátiás szerrel és a placebóval kezelt páciensek későbbi életminőségi mutatói között? És a homeopata orvos felismerné-e valamilyen jelből, hogy melyik páciens kapott valódi homeopátiás szert?

Ugyanarra hívom fel a figyelmet, mint a hatásmechanizmus esetén. Nem egy-két bizonytalanul pozitív teszteredménynek kell minderről születnie, hanem meggyőző, megismételhető eredményeknek. Manapság az eddig elérhető tesztek legjobb összefoglalását az úgynevezett Cochrane-elemzések adják. Konklúziójuk lesújtó a homeopátiára nézve.

E szigorúság nem speciális igény; ezt várja el a törvény a "hivatalos" gyógyászat esetén. Ott ezért kerül hosszú évekbe és sok pénzbe egy-egy szer hatékonyságának és ártalmatlanságának igazolása. És még így is vannak tévedések! Pedig ott már elég jól ismert hatásmechanizmus alapján terveznek. Miért nem követeljük meg ugyanezt a teljesen tisztázatlan hatásmechanizmusú homeopátiás szerek esetén?

Törvényi szabályozás

Sok európai országban - például Nagy-Britanniában - homeopátiás kezelést gyakorlatilag bárki folytathat. Magyarországon egy 1997-es népjóléti miniszteri rendelet alapján csak orvosok gyógyíthatnak homeopátiával, akupunktúrával, biorezonanciával, ájurvédával. Egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt aggaszt, hogy egyetemet végzett - valószínűleg fizikából és kémiából is felvételizett - orvosok hogyan tudnak ilyen elméleti hátterű praktikákat elfogadni, és hogyan lehetséges, hogy ennyire nincsenek tisztában a klinikai tesztek fontosságával és lehetőségeivel. Másrészt el kell ismernem, hogy a törvényi szabályozás részben beváltotta azt a reményt, hogy végzett orvosok nem fogják kritikus helyzetekben eltéríteni a pácienst a hivatalos orvoslástól. Ebben a hazai orvos homeopaták messze nem olyan "veszélyesek" a páciensekre, mint például angol nem orvos kollégáik. Azok esetében rendszeres a fafejű vakcinációellenesség, sőt, nagy részük homeopátiás szert javasolna a hivatalos maláriaellenes szer helyett az Afrikába készülődő turistának is.

A homeopátiás szerek engedélyeztetése - egy 2001-es EÜM-rendelet alapján - az uniós ajánlások szerint történik. Ám ez ebben az esetben nem örömteli. A szerek gyakorlatilag teljes jogú gyógyszerként regisztrálandók, de az EU által javasolt egyszerűsített engedélyeztetési eljárás alapján a konvencionális gyógyszerektől eltérően nem kell hatékonyságukat és biztonságukat igazolni. Azaz ezek a gyógyszerek nem mennek át a szokványos klinikai teszteken és toxikológiai vizsgálatokon. Az egyszerűsített engedélyeztetés "jogalapja" a homeopaták azon érvelése, miszerint a homeopátia holisztikus, egyedi megközelítése miatt nem lehetséges tesztelni (de akkor honnan is tudunk bármit a szerekről?), valamint hogy a nagy hígítás miatt nem lehetnek káros mellékhatások (de akkor nem lehet gyógyhatás sem).

Az egyszerűsített eljárással engedélyeztetett homeopátiás szereket (és tudtommal mindegyik ilyen) nem szabad terápiás javallattal forgalmazni. Ez azonban nevetséges korlátozási kísérlet, amely könnyen kijátszható; nem beszélve arról, hogy komikus egy gyógyszerként regisztrált termék esetén. Az internetes vagy utcai reklámok, ismertetők egyértelműen kapcsolatba hozzák e szereket bizonyos betegségekkel és a gyógyulással kapcsolatos kifejezésekkel - és ezt a laikus közönség nem másként, mint terápiás javallatként értelmezi.

Úgy tűnik, hogy nemzetközi szinten megkezdődött valami visszalendülés. Svájcban a kilencvenes években egy népszavazás után felvették a homeopátiás szereket a központilag támogatott listára. Ám öt év határidőt adtak arra, hogy a kutatók bizonyítékokkal álljanak elő a hatásosság - és a hatékonyság (ráfordítás/eredmény) - kérdésében. A türelmi idő lejárt, bizonyítékok hiányában e szerek támogatását megszüntették. Nagy-Britanniában szintén jelentősen megvágták a homeopátia központi támogatását - pedig ott még a királynőnek is saját homeopata orvosa van. Magyarországon az OEP tudtommal nem támogatja a homeopátiás készítményeket - és a fentiek fényében ez így helyes. De a homeopátiás szerek könnyített engedélyeztetése semmivel sem indokolható, és komoly romboló hatása lehet a törvénykezés komolyságának megítélésére.

Etikai gondok

A tudományos élet képviselőinek zöme úgy véli, a homeopátia hatása nem több, mint placebo. És akkor mi van? Édesmindegy, hogy mitől gyógyulnak a betegek.

Valóban úgy tűnik, a homeopátiás kezelés elég erős placebo. Elképzelhető, hogy vannak tünetegyüttesek, amelyekre hatékonyabb, mint ha egyáltalán nem történne kezelés. A placebónak van ereje, és ezt általában érdemes kihasználni a "hivatalos" gyógyászatban is. Optimális esetben az orvos fehér köpenye, a sztetoszkóp, a határozott, de empatikus fellépés mind hozzájárul az alkalmazott - de önmagában is működő - kezelés hatásosságához.

Ám ha nem maga a kezelés hatásos, hanem a hatás egyedül a placebónak tulajdonítható, akkor komoly erkölcsi aggályok merülnek fel. Kísérletek kimutatták, hogy a placebohatás addig él, ameddig le nem lepleződik. Ez nemcsak a további hatás elmaradásával, de szakmai, társadalmi bizalomvesztéssel is járna. Egyes vélemények szerint ezeket az eljárásokat nem is szabadna kutatni, mert a negatív eredmény a placebohatás elvesztéséhez vezetne. Ezt kivédendő az orvostársadalom és a páciensek közötti kommunikációt korlátozni kellene. Az orvosok tudnák, hogy a kezelésnek nincs specifikus hatása, de ezt nem mondhatnák el a pácienseknek - tulajdonképpen humánus okokból. Ez azonban erkölcsileg elfogadhatatlan. A jelenleg érvényes társadalmi megegyezés szerint az orvosnak gyakorlatilag minden információt meg kell osztania betegével.

A tudományos módszertantól és etikettől teljesen idegen módon ma orvosi, tudományos körökben illik politikailag korrekt módon viszonyulni a különféle alternatív gyógyászati eljárásokhoz - így a homeopátiához is. Ez a megengedő viselkedés az 1997-es törvény bevezetése óta csak fokozódott, hiszen azóta a homeopaták nem minősülnek sarlatánoknak. A homeopata orvosok kollégák: ugyanazt az egyetemet járják ki, mint a "konvencionális" gyógyászatot folytató társaik, és legtöbben közülük mint "hagyományos" orvosok is praktizáltak, praktizálnak. A 90-es évek végén még az MTA egy bizottsága is lojális állításokat fogalmazott meg gyakorlatilag mindegyik alternatív praktika esetén.

Mindeközben semmilyen új tudományos eredmény nem született, ami a homeopátia elvi alapjait vagy hatásosságát igazolta volna. Az még mindig ugyanaz az ezoterikus, dogmaszerű alapokon működő tevékenység, mint ami Hahnemann idején volt.

A szerző biológus, informatikus, a Szkeptikus Társaság ügyvezető elnöke.

Neked ajánljuk

Lehet, hogy végleg leáldozott a Golden Globe-nak

  • Gábor Áron

Korrupció, bennfentesség, rasszizmus és szexizmus – a Golden Globe-ot odaítélő szervezetet érő vádak miatt úgy néz ki, jövőre elmarad a díjátadó tévés közvetítése, ezzel pedig maga a díj is eltűnhet a süllyesztőben.