Kerékpárral a Margit hídon – De kit érdekelnek a bringások?

  • Kovács Bálint
  • 2014. szeptember 11.

Veló Világ

A napokban festették újra a Margit híd „vörös szőnyeges” kerékpárútjának egyes szakaszait – a munkanap kellős közepén, minden megoldási javaslat helyett egyszerűen a gyalogosok közé terelve a bringával közlekedőket.

Elképesztő hosszú ideig újították fel a Margit hidat, így volt idő zsonglőrködni a bringás közlekedésre vonatkozó ötletekkel is. A beruházás jobb napjain szó volt arról is, hogy nagyjából olyan rendszert hoznak létre, ami méltó lenne egy élhető nagyvároshoz, a híd északi és déli oldalán egy-egy kerékpárúttal. A jó ötletet még épp időben elkaszálták, hogy megvalósítsák helyette a lehető legrosszabbat. Egyrészt csak az amúgy is – a Margit-szigeti lejáró miatt – zsúfoltabb, északi oldalon épült út, másrészt ez is a legveszélyesebb és a legbosszantóbb módon: gyakorlatilag sehogyan, lényegében csak vizuálisan van elválasztva a gyalogosoktól, azaz a városban az egy négyzetméteren fellelhető legtöbb babakocsitól és kisgyerektől.

false

A magyar kerékpárút-hálózatra amúgy is jellemző, hogy ahol bármi probléma felmerül, ott a tervezők kisgyerekek módjára egyszerűen leveszik a kezüket az ügyről, csak a látszatra ügyelnek, a bringával közlekedők igényeire nem. Említhetnénk a zebra előtt hirtelen véget érő, majd utána újrakezdődő kerékpárutakat, vagy a legszebb példát, az EuroVelo utak büszkeségét, a Tímár utcai gyalogos-felüljárót, ahová alternatíva nélkül vezet a bicikliút, és amely előtt mégis ott a kerékpárút vége tábla. (Az EuroVelo Szentendréig tartó útszakaszának sajátosságairól bővebben itt írtunk. Jó példa ugyanerre a gondolkodásmódra a Margit hídi bringaút is.

A realitás az, hogy a legtöbben – ahogyan az autóval vagy villamossal közlekedők is – a Nagykörút egyik szakaszának értelmezik a hidat (mert tényleg az), így aztán nem túl botrányos módon aki felhajt rá a Szent István körútról, az szeretne lehajtani a Margit körúton, aki viszont a Margit körútról érkezik, az a híd után szeretne továbbmenni a Nyugati felé.

false

Pest felől, a körúton érkezve még egészen tűrhető a dolog, mondjuk nem rosszabb, mint amit megszoktunk. Azért itt is érdekesen kezdődik: bár van egy lehetőség a Pozsonyi út sarkánál felhajtani a hídi bringaútra, de a szabályok szerint a felhajtónak meg kell adnia az elsőbbséget már az úton közlekedők számára, így ha épp sokan bringáznak a hídon, a felhajtani vágyónak hosszan kell időznie keresztben állva, a Pozsonyi útról felkanyarodó autókat (jobb esetben csak) feltartva. Ha ezen túl vagyunk, a másik oldalon remek lehajtási lehetőség van a Margit körútra: a jelzésekkel, figyelmeztetésekkel ellátott lehajtó az útszakasz egyetlen európai színvonalú pontja.

Visszafelé azonban az egész olyan abszurd, hogy az ember legszívesebben mosolyogna egy jót, ha nem anyázna körülötte – jogosan – mindenki. Budáról, a Margit körút felől érkezve nemes egyszerűséggel nincs kiépítve felhajtási lehetőség a híd bringaútjára, még sufnimegoldással sem: a kerékpáros vagy hajtson a hidakon általában még ingerültebb autósok között (akik egyébként tudják, hogy ha egyszer van bringaút, a bringásnak a KRESZ szerint kötelessége használni azt), vagy menjen másik hídon, miért is ne férne bele negyedóra kerülő. Vagy persze lehet a jó pár utcával, kis forgalmú autóutakon és a rég lekopott felfestés mellett a járdán vezetett, indokolatlanul összevissza kanyargó, Varsányi és Kacsa utcai kerékpárút felől érkezni, ha az embernek nem épp a Margit körúton volt dolga, vagy ha ráér egy jófajta kerülőre.

false

A negyedik megoldás teljesen szabálytalan: a körúton, a Frankel Leó utcánál fel lehet hajtani a gyalogosok közé a zebrára, át lehet menni a körúton, majd a járdán eloldalogni a hídfőig, és az Árpád fejedelem útjának elején lévő (szintén csak gyalogos) zebrán felhajtani a bringaútra, és úgy tenni, mintha mi sem történt volna. (Vagy jó előre lehajtva a rakpartra, átkerekezve a híd alatt, az Árpád fejedelem útja túloldalán keresztül visszakanyarogni az útra, ez legalább csak hét-nyolc perc teljesen indokolatlan kerülő.)

És hogy teljes legyen az öröm, Budáról érkezve arra sincs lehetőség, hogy a Szent István körúton haladjunk tovább. Vagyis van, csak veszélyes és szabálytalan: a Pozsonyi út első zebráján a gyalogosok között áthajtva a Jászaira, ott várakozni a körúti lámpánál, majd a leszálló és felszálló és villamoshoz fejetlenül futó gyalogosok között csalinkázva letérni a körútra. És onnan elindulni egy olyan város felé, ahol a bringautak úgy épülnek, mintha bárkit is érdekelne, hogy milyen igényeik vannak azoknak, akik rájuk hajtanak. Magyarul minimum a Budapest vége tábláig, de talán egészen Hegyeshalomig.

false

Fotók: narancs

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Majd én!

A jelenleg legtámogatottabb politikai párt, a Tisza előválasztásának első fordulóján kívül a Fidesz-kongresszus időpontja, illetve a kormánypárti jelöltek létezése körüli múlt heti ún. kommunikációs zavar keltett mérsékelt érdeklődést a honi közéletben.

„Legalább két generáció kell”

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.

A 11 cigánytörvény

A magyar jogalkotás az elmúlt évtizedekben különös képet rajzolt a társadalomról. A törvények, amelyekről azt hittük, hogy semlegesek, valójában arcvonalakat húztak. A szabad iskolaválasztás, a befagyasztott családi pótlék, a közmunka, a csok, a tankötelezettség csökkentése – papíron mind általános szabály, a gyakorlatban azonban osztályt és rasszt különít el.

„Hadd legyen már véleményem!”

Háromgyermekes anya, legidősebb lánya középsúlyos értelmi fogyatékos. Rendőr férjét, aki másodállásban is dolgozik, alig látja. Az állam magára hagyta őket – ahogyan a sorstársait is. Felszólalt Magyar Péter országjárása során, s a pártelnök segítséget ígért.