A kormány tudományos felfedezése: kizárólag a zenés-táncos rendezvényeken van járványveszély

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 2.

Villámnarancs

A sportos tömegrendezvényeken még véletlenül sincs.

„5,3 milliárd forintot különített el a kormány, hogy segítse a zeneiparban dolgozókat, akiket nehezen érint a fesztiválszezon elmaradása – nyilatkozta Gulyás Gergely ma reggel a Kossuth rádióban, s hozzátette – a kormány megérti ezeknek az embereknek a csalódottságát, de most a biztonság és az emberi élet védelme a legfontosabb”.

Noha az MTI beszámolója szerint az interjúban nem került szóba a tegnapi Balaton-átúszás, máshol örömmel közölték, hogy azon „csaknem 9000 sportember” vett részt, akik „gyakorlatilag tökéletes körülmények között úszhattak, verőfényes napsütésben, meleg vízben teljesíthették a távot”.

Úgy tűnik, e sportemberek, illetve a parton összegyűlt jelentős számú bámészkodó tökéletes biztonságban érezhette magát, rájuk ugyanis nem vonatkozott semmiféle járványmegelőző intézkedés, ami minden bizonnyal annak köszönhető, hogy míg egy ilyen esemény az „ép testben, ép lélek” jegyében zajlik, egy könnyűzenei fesztiválon épp az ellenkezője, úgyhogy már csak a Coca-Cola mámorban fetrengés emlegetése hiányzik….

Még szerencse, hogy legalább Gulyás Gergely megérti ezeknek az embereknek a csalódottságát.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.