A Mi Hazánk hatályon kívül helyezné a trianoni békediktátumról szóló törvényt

  • narancs.hu
  • 2020. január 16.

Villámnarancs

Toroczkai László felülvizsgálná a trianoni békeszerződést és egyetért az iskolai szegregációval.

A Mi Hazánk Mozgalom kezdeményezni fogja az Országgyűlésben a trianoni békediktátum ratifikációjáról szóló 1921-es törvény hatályon kívül helyezését - közölte Toroczkai László, a párt elnöke (a hardcore szélsőjobb emblematikus alakjának Orbánig vezető útját itt rajzoltuk meg) csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Toroczkai és közege

Toroczkai és közege

Fotó: MTI

Toroczkai azt mondta, lehetőséget teremtenének a békeszerződés jövőbeni felülvizsgálatára.

Toroczkai közölte azt is: arra kérik a kormányt, hogy az állam ne fizesse ki a gyöngyöspatai romáknak az iskolai szegregáció miatt megítélt százmillió forintnyi kártérítést. Hozzátette: a Mi Hazánk az egyetlen párt, amelyik szükségesnek tartja az iskolai szegregációt.

(MTI)

A meztelen Toroczkai: Neonáci és rasszista csapattal vonul a Mi Hazánk romák ellen Törökszentmiklóson

A jobbikos települést épp a kampány hajrájában látogatják meg. Épp az EP-kampány hajrájára időzíti a Mi Hazánk azt a romaellenes felvonulást, amelyet ma jelentett be Toroczkai László: ezek szerint a Mi Hazánk a MIÉP és az FKGP mellett a Betyársereggel vonul majd Törökszentmiklóson május 21-én este.

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.