Csalókkal szövetkezik a Fidesz a következő választási győzelemért

  • narancs.hu
  • 2017. május 26.

Villámnarancs

Az aláíró: Kövér László. Beszédet mond: Balog.

Farkas Flórián nem tud annyira lopás gyanújába keveredni, hogy elveszítse Orbán Viktor bizalmát. Az Index információi szerint ma Kövér László házelnök és a Lungo Drom elnöke, Farkas Flórián aláír egy dokumentumot, amely rögzíti: a Fidesz a 2018-as választásokra megállapodást köt a roma szervezettel. A megállapodásban egyebek közt szerepel, hogy „a két szervezet együttműködik az országgyűlési és önkormányzati választásokra való felkészülésben, a választásokon és az ezután következő törvényhozási, kormányzati és önkormányzati munkában”. Az aláírás előtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere mond egy szép beszédet.

Egy normálisan működő országban

a Farkas Flóriánhoz hasonló politikusok már repültek volna a politikának a környékéről is (másokkal együtt, amúgy). Farkas nem, ő még mindig a magyar kormányfő mellett dolgozik miniszterelnöki biztosként – azután, hogy a roma felzárkóztatásra szánt pénzek egy részének eltüntetésében bizonyítottan szerepet játszott!

Csak emlékeztetőül: a Lungo Drom vezére felügyelte azt a Híd a munka világába elnevezésű uniós programot, amely fő célja elvileg az lett volna, hogy roma embereket segítsenek vissza a munkaerőpiacra. Ehelyett mindenre költöttek, csak arra nem, amire kellett volna. Emiatt és több más visszaélés gyanúja után több nyomozás is folyik az Országos Roma Önkormányzatnál tapasztalt visszaélésekkel kapcsolatban, az ügy már az az Európai Csalás Elleni Hivatalhoz (OLAF) is eljutott.

Ám a Fidesznek mindez nem számít, a lényeg az, hogy 2018 után is Orbán Viktor maradjon a miniszterelnök, még azon az áron is, hogy a roma szavazatokért megint lepaktálnak Farkas Flóriánékkal. Zsák a foltját.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.