Látszatbüntetést kapott a Duna tévé a lúgos orvossal készült adás miatt

  • - czenkli -
  • 2017. május 26.

Villámnarancs

Szakmai alapon, a tőle elvárható minőségben járt el a médiahatóság.

Ötvenezer forintos bírságot szabott ki a Médiatanács a Duna tévére egy márciusi Kékfény túl enyhe korhatár-besorolása miatt – írta az MTI.

Az említett adásban a köztévé kísérletet tett a lúgos orvosként elhíresült, ma már rács mögött lévő Bene Krisztián mosdatására, hátha finomítható a tette (Bene a volt barátnőjét egy reggel visszalökte az ajtóból a lakásába, előbb kábító injekciót adott be neki, majd levetkőztette és nemi szervét maró lúggal öntötte le, távozáskor pedig összeszedte a telefont, a kulcsot, és rázárta a nőre az ajtót). Az áldozat maradandó sérüléseket szenvedett, az orvosi diagnózis szerint már sosem élhet normális nemi életet.

A médiahatóság szerint a Duna tévé csupán annyit vétett, hogy 16-os korhatári kategória helyett 12 éven aluliak számára nem ajánlottként adta közre a műsort. A bemutatott esetnél „a médiaszolgáltató nem járt el kellő érzékenységgel”.

Azzal semmi problémája nem akadt a médiahatóságnak, hogy a köztévé egy a másik ember életére különös kegyetlenséggel törő tettét mentegette, miközben relativizálta az erőszakot, objektivitásra még csak véletlenül sem törekedett – minek azt a közmédiának –, a másik felet, az áldozatot pedig simán ignorálta.

Az meg biztos meg sem fordult a független médiahatóság agytrösztjének a fejében, hogy a műsor egészen egyértelműen sérthette nemcsak jelen eset áldozata, de a szexuális erőszak más vagy valamennyi áldozatának emberi méltóságát, amit a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény 14. § 1–2. bekezdése tilt.

A Médiatanács rendkívüli bírsága minimum azt üzeni, hogy a köztévének mindent lehet. Ez mondjuk, nem akkora újdonság. Azt az 50 ezer forintot valahogy csak kipengetik – egyébként meg, mi probléma van erőszaktevők kontroll nélküli szerepeltetésével... Pláne egy olyan országban, ahol a nők elleni erőszak egyébként is bagatell tétel, legalábbis a hatalmat gyakorlók döntéseit elnézve.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.