Dúró Dóra mindent megtesz a nemzeti népszaporulatért

  • narancs.hu
  • 2015. november 11.

Villámnarancs

Dúró Dóra, a parlament kulturális bizottságának elnöke megmondta, mi „a nemzetmentés-kompatibilis párválasztás egyedüli módja”.

Homofób rajzzal, széles vigyor kíséretében pózolt Dúró Dóra az Országgyűlés hivatalában.
Nem lenne ebben semmi extra, ilyesmi a Jobbik egyik tagjától sem meglepető. A történet attól válik mégis érdekessé, s többé, mint a Jobbik egy újabb rosszízű trollkodása, mert „a Jobbik Ifjúsági Tagozatának kiállítására érkezett pályamű” kihelyezését maga Kövér László házelnök engedélyezte. Személyesen.
A képviselői irodaházban látható az a gyermekrajz-kiállítás (hogy együk azt a csöpp szívüket), amelynek  Dúró jelenlétével kitüntetett műve a homoszexuális szülők gyerekein élcelődik. A címe: „Kirakós homoszexuális szülők gyermekei részére”.

 

false

Ezzel a darabbal fotózkodott Dúró Dóra, háromgyermekes édesanya, aki minden alkalommal igyekszik hangsúlyozni, hogy ő maga nemcsak politikus, hanem anya is, mert mi fontosabb van ugye a magyar nemzeti (!) népszaporulat serkentésének propagálásánál... Ám, amikor – mint jelen esetben – más szülők gyermekein élcelődnek Jobbik-szimpatizáns idióták, Dúró épp elfelejti, hogy maga is édesanya. Mert az milyen lenne, ha az ő gyerekeit csúfolnák azért, mert anyjuk, apjuk jobbikos? Szar, nem? Egy szép gyermekrajz, mondjuk, amin Novák Előd, Dúró Dóra és társaik valami felettébb vicces szituációban vannak...
De hát az elnök asszony úgy van vele, mint azt Facebookján osztja: „A liberálisok nyugodtan kiálthatnak ultrakonzervatív, szexista propagandát, attól még a normális normális marad. A Jobbik Ifjúsági Tagozata művészeti pályázatának zsűritagjaként fényképezkedtem le az igen eredeti alkotással, ami több portálon is leverte a balliberális biztosítékot: a fiatal művész zseniális logikával tette egyértelművé a nemzetmentés-kompatibilis párválasztás egyedüli módját.” Ja, hogy „a nemzetmentés-kompatibilis párválasztás egyedüli módja” vált világossá e méltán nívós „kiállításon”, így már mindjárt más. A sok „balliberális” fajankó nem vette észre a lényeget! De egy magyar anya szerencsére a nemzet segítségére sietett, és elmagyarázta, hogy is válhatnak akár már a gyerekeink is gyűlölködő, szűk látókörű kis trógerekké, akik a társadalom bizonyára hasznos, kirekesztő tagjai lesznek a jövőben. Merthogy ez a normális.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.