Kovács Zoltán szerint a haldokló V4-es szövetség még soha nem volt ilyen jó állapotban

  • narancs.hu
  • 2017. október 6.

Villámnarancs

Nézőpont kérdése.

A tévesen még mindig köztévének nevezett M1-en fényezte a kormányt és népszerűsítette a nemzeti konzultációt Kovács Zoltán kormányszóvivő, aki azt is elmondta, hogy

„a V4-ek soha nem voltak olyan egységesek és erősek, mint most”.

Szerinte „fontos, hogy a V4-ek hangja markánsan jelenjen meg a vitákban, hogy megértessék: Közép-Európában van olyan perspektíva, amelyet érdemes lenne figyelembe venni, különösen amikor Európa jövőjét építik”.

Nos, ez mind nagyon pompás, de néhány dologra azért érdemes figyelni:

  • – augusztus közepén Robert Fico tulajdonképpen eltolta magától a V4-es szövetséget;
  • – nem sokkal később Bohuslav Sobotka cseh miniszterelnök beszélt úgy, ami szintén arra utalt, hogy már nem annyira lényeges az Orbán Viktor számára kétségkívül fontos szövetség;
  • – a szlovák parlament jóváhagyására váró biztonsági és védelmi stratégia szerint a legfőbb veszélyforrás Oroszország, ami szintén erősen eltér az orbáni iránytól.

Szóval, ilyen az egységes és erős V4.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."