Ez már tényleg nagyon para: Németh Szilárd elárulta, hogy az egyházak segítségével akarják megváltoztatni a magyarok gondolkodását

  • narancs.hu
  • 2018. május 4.

Villámnarancs

Felpörög az agymosás.

Bár szerdai a felvétel, Orbán Viktor mai, a kereszténydemokrációról szóló „értekezése” után nem tudjuk kiverni a fejünkből a rezsibiztos legfrissebb gondolatait. Németh Szilárd ugyanis két napja a Heti TV vendége volt, ahol többek között az új Orbán-kormány népesedés- és családpolitikájáról is beszélt. Ezzel kapcsolatban pedig azt mondta, hogy a kabinet az egyházakra is számít az elkövetkezendő években, a feladatuk pedig többek között a gondolkodás megváltoztatása lenne.

 

Hogy ez pontosan mit jelent, egyelőre nem tudni, de nem tűnik túl biztatónak, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) élére egy olyan ember kerül Kásler Miklós személyében, aki szerint a halálos betegségek nagyobb része elkerülhető lenne a tízparancsolat betartásával, és aki nem hisz az ősrobbanásban, de az abortuszról sincs jó véleménnyel.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.