Felfüggesztették az Oszterék ügyében megvádolt ügyvéd kamarai tagságát

  • narancs.hu
  • 2017. március 12.

Villámnarancs

A sajtó szerint Habony ügyvédje is volt.

Már a képaláírás is csodálatos a Magyar Nemzet vonatkozó cikkében: „Dr. Busch Béla, az Eötvös Loránd Tudományegyetem ÁJK Büntetőjogi Tanszék egyetemi docense (j) átveszi a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje, polgári tagozata kitüntetést Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettestől, közigazgatási és igazságügyi minisztertől…”

false

 

Fotó: Kovács Attila/MTI

Nos, az épp európai száműzetését töltő Navracsics elég régen volt miniszterelnök-helyettes, még a második Orbán-kormány idején, azóta kicsit változtak a dolgok mindenkivel. Busch például az Oszter-per befolyással üzérkedés elkövetésével vádolt mellékalakja lett.

„Busch – aki sajtóértesülések szerint a titokzatos miniszterelnöki tanácsadó, Habony Árpád ügyvédje is volt – egy ötvenmilliós pénzlenyúlás hatodrendű vádlottja. A vád szerint egy adócsalás gyanúsítottjaként letartóztatott vállalkozótól közvetítők útján több tízmillió forintot kértek és kaptak azért, hogy a bíró szabadlábra helyezze a vállalkozót, majd azért is, hogy ne szabjon ki rá letöltendő szabadságvesztést. Az ügyben közvetítőként vehetett részt Oszter Sándor is” – írja róla a lap.

A kamarának ilyen esetben nincs mérlegelési lehetősége, függesztenie kell felfele.

Figyelmébe ajánljuk