Eddig ugyanis azt gondoltuk, hogy a kormányzat legfőbb ambíciója az állagmegőrzés, ami, tekintettel az egészségügy infrastruktúrájának katasztrofális állapotára, gyakorlatilag a semmivel egyenlő. Sőt annál is rosszabb: a forráselvonás, a hangzatos ígéretek ellenére is lényegében változatlan finanszírozás és bérpolitika miatt a terület helyzete, ha lehet, tovább romlott – a már-már kezelhetetlen orvos- és ápolói kivándorlás, a kórházak ellátottsága (ellátatlansága), a szaporodó egészségügyi lázongások pontosan jelzik, mi a gond.
Illetve, egy fenét jelzik pontosan. Mert nem a pénz a lényeg. Balog miniszter interpretációjában amióta (vagyis 2010 óta) „belülről is látják”, hogy mennyi a probléma, azon igyekeznek, hogy változtassanak az egészségügy tarthatatlan helyzetén. Ennek pedig nem a bérrendezés, az egészségügyi ellátás strukturális átalakítása, a hatékonytalan (és így a forráshiány ellenére is pazarló) alrendszer reformja a megoldás, hanem az, hogy „ne jöjjenek létre lelketlen rendszerek”. Erre biztat most mindenkit Balog Zoltán, és az ő szájával az egész kormány.
Az elégedetlenkedő orvosok, ápolók ezek szerint jobban tennék, ha nem a bérek miatt sírnának örökké, ha nem tüntetni járnának meg feszt nyílt leveleket írogatnának a harmadik világot idéző viszonyokról, hanem lélekkel telítenék meg munkás mindennapjaikat. Szóval, a lelket kellene beletenni a rendszerbe, hogy jobb legyen az egészségügy.
Ez ilyen spirituális izé, és semmibe se kerül. Az államnak legalábbis biztosan nem.
