Harrach Péter eligazítja a magyar nőket

  • narancs.hu
  • 2014. május 5.

Villámnarancs

A kereszténydemokrata frakcióvezető kitartóan ismételgeti, hogyan élhetnek teljes életet a nők, de hiába, nem hallgatnak rá.

Harrach Péter vasárnap üzent önfacebookján: „Az Anyák napja azokról szól, akik vállalták a gyermeküket, és megtapasztalták, hogy egy nő ’önmegvalósításának’ legbiztosabb és legtermészetesebb útja az anyaság.”

Miután eltűnődtünk, vajon mit jelenthet a női önmegvalósítás idézőjelbe tétele, idézzük fel, hogyan nyilatkozott erről a téma szakértője, a fideszes Varga István: „…talán az anyáknak vissza kéne térniük a gyereknevelés mellé, szülni két-három vagy inkább négy-öt gyereket, és akkor lenne értelme annak, hogy jobban megbecsülnék egymást, és fel sem merülhetne a családon belüli erőszak… majd ha mindenki megszülte a maga két-három vagy négy gyerekét, akkor mehet önmegvalósítani meg emancipálódni…"

Egy régi mém

Egy régi mém

 

De Harrach Péter sem most futott neki először a női önmegvalósítás nehéz kérdésének. Két évvel ezelőtt külön felszólalásban tisztelgett a magyar anyák előtt, a jegyzőkönyvből idézzük: „Viszont nem hagyhatjuk ki azoknak a felelősségét sem – talán a legsúlyosabb az övék –, akik a nyilvánosság felhasználásával téves gondolatokat ültetnek el a fiatalok fejében. Azt mondják, hogy nem az anyaság egy nő számára a legteljesebb önmegvalósítás; azt mondják, hogy a családdal egyenlő értékű a magányos életforma vagy a különböző alternatív együttélések.

false

Asszonynak kötelesség

Fotó: Facebook/Harrach Péter

Mivel Harrach Péter beszédei mindennapos olvasmányaink nekünk, ezért arra is emlékszünk, amikor tavalyi országházi beszédében leszögezte: „Mi a nőket tiszteljük, az egyenjogúság elismerése mellett azonban a különbözőséget is valljuk. Tiszteletünk mellett engedjék meg nekünk, hogy az anyákat kiemelten tiszteljük. Az anyaság ugyanis meggyőződésünk szerint a nő önmegvalósításának legbiztosabb útja…"

Ugyanitt Harrach panaszkodik, hogy a baloldal arról igyekszik meggyőzni az „egyenjogúságra érzékeny” nőket, hogy a kormánypárti képviselők „tahók”. Mit mondhatnánk? Olyan nagyon nem kell igyekezniük, megy az a meggyőzés saját erőből is.

Figyelmébe ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.