Alig egy hete, hogy a 64. Vasutasnapon Seszták Miklós, kisvárdai cégbejegyző, jelenleg nemzeti fejlesztési miniszter ezt találta mondani a nagy ünneplésben: „Amit a kormány 2010-ben elhatározott, már látszanak az eredményei, de ahhoz, hogy még több utast lehessen visszacsábítani a vasútra, tovább kell növelni a szolgáltatás színvonalát, közös erővel fel kell építenünk a jövő vasúti közlekedését.”
Látszanak az eredményei? Tényleg?
„Dunakeszinél két vonatot egy vagányra tereltek egymással szembe. Majdnem karamboloztunk...” – írta ma egy utas az indexnek, egy másik kiegészítette ezzel: „Páromék Vácról 14.27-es zónázóval indultak Pestre, Dunakeszinél a vonat valószínűleg váltóhiba miatt először majdnem kisiklott a sínről, majd alig tíz méterre állt meg a vágányon várakozó másik vonat előtt. Nagyon kevesen múlott, hogy nem lett tragédia.”
A cikkből kiderül, hogy nem először fordul elő hasonló eset. Tavaly is állt a bál az amúgy is forgalmas vonalon, a vonatok csak egy vágányon közlekedtek, többször leszakadt a felsővezeték, elromlott a biztosítóberendezés stb. Novemberben a MÁV avval védekezett, hogy „a korszerűsítéssel járó, megváltozott technikai körülmények időnként megterhelik a régi, felújításra váró vasúti berendezéseket, és azok műszaki meghibásodását okozhatják”.
Eltelt azóta több mint fél év, ezek szerint a megváltozott technikai körülmények még mindig „terhelnek”. De mit is mondott még Seszták Öcsi a falunapon vasutasnapon? „Ma már látszik, hogy az irány jó, a dolgunk csak annyi, hogy következetesen tartsuk magunkat ehhez.”
Mihez, basszus? Ahhoz, hogy ne legyenek félmegoldások? Hogy legközelebb ütközzön is össze a két vonat? Hány halott kéne ahhoz, hogy „a korszerűsítéssel járó, megváltozott technikai körülmények időnként ne terheljék meg a régi, felújításra váró vasúti berendezéseket”?
