Kósa Lajos nem szégyelli magát, már az embercsempészekhez hasonlítja a jogvédőket

  • narancs.hu
  • 2017. március 26.

Villámnarancs

Újabb fokozatba kapcsolt a fideszes civilgyűlölet.

„A Fidesz-frakció arra kérte a kormányt, hogy nyújtson be fellebbezést az Emberi Jogok Európai Bíróságának múlt heti ítélete ellen, amellyel elmarasztalta Magyarországot két bangladesi menekült kérelmének elutasítása miatt, és ragadjon meg minden jogi eszközt a döntés érvénytelenítéséért” – mondta ma a rádióban Kósa Lajos, mintha Strasbourgban is az lenne az ábra, hogy Orbán letelefonál, oszt’ jónapot.

false

 

Fotó: MTI/Czeglédy Zsolt

Azt persze még Kósáról sem feltételeznénk, hogy ennyire naiv vagy hülye volna, már csak azért sem, mert nyilatkozatának folytatásából elég világosan kiderül, valójában nem a strasbourgi meszeléssel van itt baj, sokkal inkább azzal, hogy

a nonstop sorosozás ellenére sem sikerült

még mindig kellő gyűlöletet ébreszteni a civil szervezetekkel szemben.

Úgyhogy Kósa most már azzal jön, hogy szó sincs itt jogok védelméről, valójában mocskos üzlet ez az egész. „A Helsinki Bizottság két olyan embert védett Strasbourgban, akikről nem tudjuk, hol vannak. A nekik megítélt

mintegy 2,7 millió forintos perköltséget

és ügyvédi díjat a Helsinki Bizottságnak lehet utalni. Ez jól jön nekik, feltalálták a migránsbizniszt. Ez egy 45 milliárd forintos piac, melyből jó szeletet lehet hasítani. A migránsbizniszből nemcsak az embercsempészek élnek kitűnően” – mondta, sőt hozzátette azt is, hogy szerinte ez felháborító.

Nem lennénk meglepve, ha már holnaptól hasonló hangnemű cikkekkel lenne tele a kormánysajtó, de addig is ízlelgessük csak az új varázsigét: migránsbiznisz.

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult.