Lázár egy ún. polgári bálon tekintett a múltba, s idézte fel, hogy egykor „a makói és a vásárhelyi parasztemberek gyermekeik születésének és szüleik halálának dátuma mellé fölírták a Biblia szélére: 1848. március 15-én született a magyar szabadság”.
„De nemcsak ezt tették – folytatta –, Kossuth Lajos hívó szavára harcba szálltak, és ha kellett, nem kevesebbet, az életüket áldozták a haza védelmében.”
| ||
Hej, azok a daliás idők, amikor elég volt egy hívó szó, és a vérét adta a nép, elég volt az országnak „üzenni” – gondolhatta a miniszter. Majd megjegyezte: „Ha arra gondolunk, mégiscsak a nemes eszme volt képes mozgósítani őseinket, és ma milyen keveset kérnek tőlünk”, például összefogást, együttműködést, akkor „nagyon relatív mindaz, amit napjainkban teszünk az országunkért, a hazánkért”. Tehát a nemtetszésének adott hangot.
Hogy a fenébe lehetséges, hogy Kossuth Lajos üzenetét mindenki meghallotta annak idején, a mostani kormányét meg egyre kevesebben?
Tényleg, hogyan lehetséges? Hogy nincs ki ellen harcolni? Ki merészeli ezt mondani, amikor a mostani miniszterelnök pont erre építi a karrierjét?
