Plenáris vita lesz a Klubrádióról az Európai Parlamentben

  • narancs.hu
  • 2021. február 11.

Villámnarancs

A magyar és a lengyel sajtószabadság helyzetét fogják megvitatni.

Az Európai Parlament márciusi plenáris ülésén megvitatja a magyar és a lengyel média helyzetét — értesült a Népszava.

A lap emlékeztet rá, hogy az Európai Néppárt a napokban javasolta, hogy a képviselő-testület sürgősen tűzze napirendjére a lengyel kormánynak a szabad sajtó elhallgattatását célzó intézkedései nyomán előállt helyzetet. A Szocialisták és Demokraták politikai csoportja a házbizottság ülésén harcolta ki, hogy ezzel párhuzamosan vitassák meg a magyar médiaszabadságot sújtó friss fejleményeket, elsősorban a Klubrádió működését ellehetetlenítő kormányzati lépéseket.

A Klubrádió esete súlyosbítja a magyarországi médiaszabadsággal és pluralizmussal kapcsolatos aggodalmainkat - jelentette ki Christian Wigand, az Európai Bizottság illetékes szóvivője szerdán a testület sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a bizottság már kapcsolatba lépett az illetékes magyar hatóságokkal, hogy garantálják, a rádiócsatorna továbbra is legálisan folytathassa tevékenységét. Wigand szerint a bizottság megvizsgálja, hogy a Klubrádióval kapcsolatos bírósági döntés mennyire van összhangban az uniós joggal, illetve a döntéshozatal során betartottak-e a vonatkozó uniós jogszabályokat.

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.