Rétvári nem viccel, szerinte a nyugdíjasok ingyenbérlete is Orbán Viktor érdeme

  • narancs.hu
  • 2017. január 14.

Villámnarancs

Nem ám afféle komcsi csökevény!

Az utóbbi években összesen mintegy százmilliárd forintot költött az állam az idősek és a diákok közlekedésének támogatására – nyilatkozta Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára a központi pártlapnak, ez az összeg egyebek mellett úgy jött ki neki, hogy „a 65 évnél idősebbek

díjmentesen utazhatnak,

mégpedig tetszés szerinti alkalommal a lakóhelyükön vagy az ország települései között”.

Rétvári szerint „erre az állam tavaly megközelítőleg 18 milliárd forintot fordított”, méghozzá azért, mert „nem lehet sikeres az a társadalom, amely nem gondoskodik megfelelően az idősebb generációkról”.

Arról természetesen egy árva szót nem szólt, hogy ez a díjmentes utazás nemhogy Gyurcsány alatt is létezett, de

egyenesen Horn Gyula vezettette be – a múlt században!

Márpedig ha így nézzük, akkor egészen másról van itt szó, mint a gondoskodásról. Arról, hogy örüljenek a 65 év felettiek, hogy nem vették el még tőlük ezt a kedvezményt mint afféle kommunista csökevényt. Viszont ennek az az ára, hogy készségesen elhiggyék, hogy ezt a kedvezményt is Orbán Viktornak köszönhetik – része a rezsicsöppentésnek.

Lehet, hogy nem kéne ennyire hülyének nézni az idős embereket.

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.