A Rákosi-rendszer számos nagyszerű vívmánya közül szívünknek különösen kedves a szabotázs elleni ádáz küzdelem. A szabotázs ugyanis több egyszerű retorikai fordulatnál: politikai gondolkodásmód volt, súlyos gyakorlati következményekkel. Hogy mást ne mondjunk, működött külön Ipari, Közlekedési és Mezőgazdasági Szabotázselhárító Osztály.
| ||
Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának internetes folyóirata, a Betekintő vonatkozó cikkében találjuk ezt a pontos leírást: „ellenséges, politikai célzatú kártevés, amelynek célja: a munkafolyamat tervszerű bénítása, akadályozása; teljes munkamegtagadás vagy látszatra végzett munka; a rendelkezések végrehajtásának megtagadása vagy szándékos elodázása; rejtett, álcázott romboló tevékenység; a munkaeszközök, objektumok, berendezések, a népi vagyon rongálása, pusztítása. Rendkívüli viszonyok esetén különösen veszélyes az aknamunkának ez a formája.” A cikk ugyanakkor megjegyzi, hogy az Állambiztonsági értelmező kéziszótár definíciója megjelenésekor, 1980-ban már anakronisztikusnak számított, hiszen például 1961-ben a szabotázs már kikerült a jogi fogalmak közül. Aki a hatvanas években vagy később szabotázst emlegetett, az még a párton belül is túlbuzgóságnak hatott.
Eltelik néhány évtized, 2013-at írunk, Magyarországot Orbán Viktor kormánya vezeti, és egy szép napon Sipos Imre közoktatásért felelős helyettes államtitkár levelet ír az iskolaigazgatóknak. Arra kéri őket (bár a fenyegetés talán pontosabban kifejezné mondandója lényegét), hogy ne osszák ki a szülőknek a tankönyveket évkezdés előtt. Jó, eddig kiosztották, a szülők is ezt szeretnék, a tanároknak is könnyebb lenne, de most mégse osszák. Hogy miért ne? Mert „a régi rend szerinti logika mentén történő könyvkiadás az új ellátási rend tudatos vagy nem tudatos akadályozásához, szabotáláshoz vezet”.
Hát üdvözlégy újra köztünk, kommunizmus kísértete!
