Tizenkétezer nácit felsoroló listát találtak Argentínában

  • narancs.hu
  • 2020. március 5.

Villámnarancs

Többségük pénzt utalt a svájci Crédit Suisse bankban vezetett számlákra.

Argentínában előkerült egy lista 12 ezer náci nevével, akik az 1930-as évektől a latin-amerikai országban éltek – közölte a Simon Wiesenthal Központ (SWC) nevű zsidó emberi jogi szervezet.

Az SWC tájékoztatása szerint egy argentin nyomozó bukkant rá a náci szimpatizánsok listájára egy régi Buenos Aires-i raktárépületben. A központ a honlapján közzé is tette a lista egy részét.

A lajstromon szereplők nagy része pénzt utalt át a zürichi székhelyű – mai nevén – Crédit Suisse pénzintézetnél vezetett bankszámlákra. "Úgy gondoljuk, hogy ezeken a hosszú ideje nyugvó számlákon olyan pénzt helyeztek el, amelyet a nemzetiszocializmus zsidó áldozataitól loptak el" – közölte a szervezet.

Crédit Suisse , Zürich

Crédit Suisse , Zürich

Fotó: Wikimedia CC

A Simon Wiesenthal Központ írásban kért engedélyt, hogy betekinthessen a bank archívumába.
A náci háborús bűnösök után nyomozó szervezet szerint a lajstromon szereplők közül többen is kapcsolatban álltak a nácik rezsimjével összefüggésbe hozható vállalatokkal, amelyek "a második világháború alatt az Egyesült Államok és Nagy-Britannia által vezetett feketelistán szerepeltek".
Az SWC hozzátette: argentin náci csoportok megpróbálták megsemmisíteni a bizonyítékokat az akták elégetésével.

A Crédit Suisse bank az argentínai bejelentésre reagáló állásfoglalásában emlékeztetett arra, hogy 1997 és 1999 között vizsgálóbizottság nyomozott a holokausztáldozatokhoz köthető svájci bankszámlák ügyében. Ennek munkája révén már megpróbálták a lehető legteljesebb képet kialakítani a témáról. A bank ugyanakkor bejelentette, hogy ismét megvizsgálja az ügyet.

A második világháborút követően több tucat náci háborús bűnös, köztük Josef Mengele és Adolf Eichmann is Argentínába menekült, ahol hamis személyazonosság alatt éltek.

(MTI)

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.