Az első kalauznők

  • Zsigmond Gábor
  • 2016. január 31.

Villamos, szék

Az emancipáció első sikere, vagy az „örök nőiség” megkísértése? Utasokkal csevegő bájos kisasszonyok, alulfizetett hárpiák, netán sokat molesztált cselédlányok? Ráadásul a mozgó járműveken!

Az első női kalauzok 1915 elején kérték a jegyeket a pesti villamoson. Azt gondolhatnánk, hogy a kor kupléktól, sanzonoktól megédesített világában a hölgyek ízléses szoknyában, elegáns kalapban, de minimum mosolygós jókedvvel csattogtatták a jegylyukasztót a háború zajától távol eső fővárosban. Nem egészen így történt.

Az első világháború kezdetén még azt ígérték a katonáknak, hogy mire a falevelek lehullanak, otthon lesznek. De eltelt az ősz és még a tél is, a férfiak pedig a fronton maradtak. Ekkor jelenhettek meg először a nők a közlekedési szakma férfias világában. Korábban ugyanis leginkább csak takarítónőként dolgozhattak ezen a szakterületen. Az első huszon-egynéhány kalauznő 1915 áprilisában állt munkába a földalattin és a villamosokon. Alig telt el pár hét, és a korszak haladó szellemiségű magyar feminista lapja, A Nő máris felemelte szavát, hogy a kalauznők sokkal kevesebb pénzt kapnak, mint amennyi a férfiaknak járt ugyanezért, ám ez nem hatott meg senkit. „Nagyon gyakran 10-11 órás szolgálatot kellett ellátni, szabadnapot 4-5 hétig sem kaptunk. Szolgálat közben a kalauz nem ülhetett le…” – emlékezett vissza később Döme Erzsébet, az egyik első kalauznő. De még csak nem is a fizetés, vagy a sokszor félnapi munka volt a legnehezebb.

false

 

Fotó: BKV-archívum

 

A feminista lap szerint „A háborús világ csendéletéhez tartozik a női kalauzok szapulása. A pesti publikum egy részének nincs jobb dolga, mint szakaszjegye ellenében kikémlelni: jobb-e, ügyesebb-e, mint néhai kollegája, a férfi? Szép-e, csinos-e, talán még művelt, disztingvált, esetleg vagyonos is?” A lap szerint az sem volt ritka, hogy a férfi kollégák vagy az utasok „fogdosták össze a hölgyeket felsegítés címén”. Olyan eset is előfordult, hogy az egyik nagykörúti villamoson egy feleség kalapáccsal verte fejbe az egyik kalauznőt féltékenységből, mert a férje túl sokat udvarolt neki.

„A múltkoriban egy látnoki képességgel megáldott kocsivezető kijelentette egy újságíró előtt, hogy télen a nők lefagynak majd a kocsiról. (…) Pedig ha mástól nem, a nyomorgó bajtársaktól elvárhatták volna a megértést és főleg azt, hogy nem a kenyéririgység, de a szolidaritás nyilvánuljon meg a nők munkabéreinek az ő sorsukra is kiható leszorítása ellen” – írta A Nő. De nem csak a publikum vagy a kartársak szólták meg őket. A kor sajtótermékei, napi- és hetilapjai is sokat élcelődtek rajtuk. A Világ című lap 1916. október 15-én egyenesen a következő okfejtéssel állt elő: „A háború óta fogy Budapest népessége és ennek a fogyásnak egyik előidézője: a villamoselgázolások. Mint egy veszedelmes járvány, úgy pusztítják az embert a villamosok. (…) És az a különös, az a furcsa, a villamoselgázolás azóta grasszál annyira, mióta nők kalauzkodnak a villamoskocsikon. Mióta minden rossz cseléd a konyhát a villamoskocsival cseréli föl: azóta senkinek sem biztos az élete Budapesten.”

Alig huszon-egynéhányan kezdték 1915-ben, de az év végére már a dolgozók mintegy negyede nő volt. Ez a szám tovább nőtt, és a háború végére közel kétezer kalauznő dolgozott a járműveken. Csakhogy amint az véget ért, szinte egyik napról a másikra el is küldték őket. 1920-ban csak 68, a következő évben 37, aztán 31, 1923-ban pedig mindössze 22 kalauznő kérte a jegyeket és a bérleteket. A Szózat újságírója így búcsúztatta őket: „…a kalauznőknek vissza kell menni oda, ahonnan annak idején előbújtak: a konyhák gőzös levegőjébe, a viceházmesteri lakások fülledtségébe, a mosókonyhák nedves párái közé. …megcáfolták a női lélek szelídségéről, lágyságáról, türelmességéről szóló legendákat, többet gorombáskodtak velünk, mint amennyit megérdemeltünk, megtöltötték a kocsikat pöröléssel… Nőies lényük, az örök nőiségnek inkább a hárpiaszerű változatát testesített meg.” Kosztolányi pár évvel később így emlékezett meg rövid pályafutásukról: „A város, mintegy sáskajárás után, kifosztva, lelegelve feküdt a szeméten. Fönn, a barokk cukrászda kirakatában drága porcelánon mindössze egy szíjas pogácsa szomorkodott. Vörösre mázolt villamosokat is lehetett még látni, melyek lázító jelszavakkal rohantak, mint az elszabadult öngyilkos őrültek. De több jel biztatott. Így a villamosokban az utasok már rá mertek szólni egy basáskodó kalauznéra, aki gorombáskodott az úri közönséggel, orra alá dörzsölték, hogy már nincs bolsevizmus. És a férfiak, mint hajdan, átadták ülőhelyeiket a hölgyeknek. Kivirágzott a középkor szép rózsája: a lovagiasság.”

Figyelmébe ajánljuk

Hieronymus Bosch világa

  • - turcsányi -

Michael Connelly nem egy író, inkább egy regénygyár, rosszabb esetben áruvédjegy – az efféle státus persze nem oly ritka zsiráf manapság.

„Rodrigo”

A világ legnagyobb és legrangosabb színházi fesztiválja az avignoni. Jelentős társulatok seregszemléje, illetve már maga a fesztiválmeghívás jelentőssé tesz társulatokat. Aki a hivatalos programban van, az számít valakinek.

Félúton

Egykori nagymenő, aki a csúcsról lepottyanva már csak árnyéka önmagának; féktelen csodagyerek, akinek csak kemény munkára és iránymutatásra van szüksége, hogy azzá a sztárrá váljon, akit a végzete elrendelt neki – a sportfilmek talán legnagyobb kliséi ezek, a Stick pedig épp erre a kettőre épül.

Dinók a budoárban

Ötévesen, egy tollseprűtánccal indult Karácsonyi László (1976) művészi karrierje, diplomáját 2003-ban pedig egy lovagi páncélzatban védte meg. (A páncél maga volt a diplomamunkája.)

Léda a Titanicon

  • Molnár T. Eszter

Ki ne szeretné a Balatont? Főleg, ha csak a szépre emlékszik? Arra, hogy a vonat vidáman, sőt pontosan fut be a hűs állomásra, a papucs nem töri a lábat, a naptej megvéd a leégéstől, és van hely az árnyékban a kempingszéknek és a gumimatracnak.

Angyalszárnycsikorgás

Nagy luxus olyan kis kultúrának, mint a magyar, nem megbecsülni a legjobbjait. Márpedig Halasi Zoltán a kortárs magyar költészet szűk élmezőnyébe tartozik, ám a szakma mintha nem tartaná számon érdemeinek megfelelően, a nagyközönség számára pedig minden bizonnyal ismeretlen.

Miért hallgat Erdő Péter?

2025 júliusának egyik forró szerda éjjelén Konrád-Lampedúza Bence betanított kémia­tanár hazafelé ballagott Ráczboldogkőn, a Kistücsök névre hallgató alma materéből. Nem volt ittas egy cseppet sem, de megviselte a nehéz levegő, amikor szembejött vele egy kormányzati óriásplakát. 

Kinek a bűne?

A kormánypárti média azzal igyekszik lejáratni egy Tisza párti önkéntest, hogy korábban pornófilmekben szerepelt. A kampány morális természetű, a nőt bűnösnek és erkölcstelennek állítja be, s persze ezt vetíti rá a pártra is.

Presztízskérdés

A magyar kormányzat hosszú ideje azt kommunikálja, hogy csökkent a szegénység Magyarországon, az MCC-s Sebestyén Géza pedig odáig jutott, hogy idén februárban bejelentette a szegénység eltűnését is. A kormány helyzetértékelése eddig is vitatható volt, és a KSH szegénységi adatai körül felfedezett furcsaságok tovább bonyolítják ezt az így is zavaros ügyet.

„Lövésük sincs róla”

Magyarországon nem az illegális kábítószerek okozzák a legnagyobb problémát a fiatalok körében. A hazai 16 évesek élen járnak az alkohol, a cigaretta és e-cigaretta kipróbálásában, és kilátástalannak érzett helyzetük miatt sokan a serkentők felé fordulnak.