Mindenről az utas tehet

  • Zsigmond Gábor
  • 2015. november 3.

Villamos, szék

„Az utazóközönség nem rosszindulatú minden esetben” – írták 1948-ban a kalauzoknak. A remek felvilágosító, oktató füzet megér pár gondolatot, ráadásul vers is van hozzá.

A Magyar Közlekedési Alkalmazottak Szabad Szakszervezete a második világháború pusztítását követően nemcsak a főváros és a vidék újjáépítését tekintette kiemelt céljának, hanem a kalauzok és utasok közötti társadalmi béke megteremtését is. Az említett szakszervezet Ifjúmunkás- és Tanoncmozgalma, vagyis a „Közlekedési SZIT” 1948-ban kis kiadványban világított rá a kalauzok és utasok közötti viszony „össztársadalmi jelentőségére”.  Hogy milyen volt ez a viszony a háború előtt, arról itt írtunk, de hogy mennyit változott a helyzet tíz-tizenöt év alatt, azt a közlekedési SZIT könyvecskéje remekül bemutatja.

false

 

A „Tervünket tett követte” című kiadvány szerint: „Két tényállást kell megállapítanunk. Az egyik a forgalmi alkalmazottak felé, a másik az utazóközönség felé szól. Az egyik megállapításunk az, hogy a felszabadulást követő harmadik évben a munkafegyelem nem olyan, amilyennek lennie kellene. Ez nagymértékben vonatkozik a forgalmi alkalmazottakra is. A másik véleményünk az utazóközönség felé szól, hogy fegyelmezetlen; és szinte hihetetlennek tűnik fel, amikor egyes külföldi példákat hallunk arról, hogy az utazóközönség hogyan teljesíti kötelességét, hogyan rója le a díjszabási tételeket, hogyan száll fel a villamosra, tehát a fegyelmet gyakorolja – ami minálunk bizony igen hiányos.” Nos, sok kétely nem maradhat bennünk afelől, hogy a kalauz és az utas kapcsolata miért volt problémás. Nyilván az utas miatt. Sokat elárul a következő részlet is, ami szabatosan világít rá egy gyakori hibára: „Az önérzetükben sértjük meg az utazókat, mikor szakszerű felvilágosítás helyett jegycsalással gyanúsítjuk meg.” Persze a közlekedési dolgozóknak készült útmutató vigasztalóan jegyzi meg: „túl az ilyen minket ért sérelmeken, lássuk meg azt is, hogy az utazóközönség nem rosszindulatú minden esetben.”

false

 

Fotó: BKV-archívum

Bizonyára úgy látták, a közlekedés újjáépítésének lázas munkájában minden jól halad, a normális közlekedés fenntartásának már csak egyetlen akadályozója van: az utas. Ezek a közlekedési munkások ugyanis meggyőződéssel vallották, hogy „ifjúságunknak fel kell vértezni magát a harcra és magáévá téve a munkásosztály élcsapatának, a Magyar Dolgozók Pártjának programját, annak birtokában, Rákosi elvtársunk vezetésével, biztosak lehetünk a győzelemben”. De miért volt fontos ezt a csatát is megnyerni? Egészen egyszerű: „S most gondolkozzunk el egy pillanatra. Miért van szükség udvariasságra, arra, hogy az emberek megértsék egymást? Azért, hogy a most kialakuló társadalmi gépezetben ezek az udvariassági olajcseppek csökkentsék le a lehető legkisebb mértékre a súrlódásokat, s az előző rendszerből reánk hagyott idegen, fülsértő hangokat.”

Úgy gondoljuk, hogy ebben a témában nem lehetne szó nélkül hagyni e könyvecske első oldalára került verset – Sántha János alkotását –, de mivel alig találunk szavakat, inkább idemásoljuk az egészet. Szóljon arról, hogyan költözött béke a szívekbe kalauz és utas között:

 

„A magyar rögöt még hó takarta,

mikor sok ifjú agy már akarta

és kovácsolta a nagy tervet…

S az acél így edződött tovább,

építve a láncszemek sorát,

melyek nyomán a siker termett.

S a tudás zászlaját kibontva,

az eredményeket szinte ontva,

egy év tervét keresztülvittük,

–pontról-pontra, úgy ahogy hittük –

rövid kilenc hónap alatt…

S a nagy terv nemcsak terv maradt,

mert a  Cél, amit kitűztünk…

–hisz’ nem délibábot űztünk –.

Küzdelmek sorával, győzniakarással…

ifjú gárdánk büszkén haladt!

…s a romok helyén új élet fakadt.

Az eredmény, íme – szembeötlő,

nem kellett hozzá emberöltő –,

csak kemény elszántság, s akarat. Hol könnyet láttunk – letöröltük,

a haragvókat – békéltettük,

Kalauz és utas között

dúló vihar, ím eloszlott.

Az arc mosolyba öltözött,

s a szívekbe béke költözött.”

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.