Nem ismertek kegyelmet, betiltották a biciklit a Nagykörúton

  • Zsigmond Gábor
  • 2016. április 16.

Villamos, szék

A kerékpár úgy jelent meg a budapesti közlekedésben, valamikor az 1910-es években, hogy szinte fel sem tűnt a döntéshozóknak. De aztán észbe kaptak, és sorra állították a tilalomfákat.

1927 elején az „államrendőrség budapesti főkapitánya a Lánchíd forgalmának újabb szabályozása kapcsán a következőt rendelte el: „Reggel 7 órától este 9 óráig a Széchenyi Lánchídon teherjárművekkel kézikocsival, talyigával, vagy kerékpárral közlekedni tilos. Ezen idő alatt a kerékpárt kézzel sem szabad a hídon átvezetni.” A rendőrfőkapitány talán a felgyorsult motorizációtól féltette a bringásokat, de azt bizonyára ő is tudta, hogy a fővárosnak ekkoriban összesen alig harminc busza volt. Ráadásul az elektromos buszok nem tudtak felhajtani a Lánchíd emelkedőjén, legfeljebb a benzinesek, autója pedig csak a nagyságos és a tekintetes uraknak volt. A korabeli sajtó értetlenkedve írta: „Az újabb rendelet olyan súlyos rendszabályokat tartalmaz, hogy azokat a Lánchíd forgalmának tehermentesítése célzat mellett is túlságosan szigorúnak tartjuk, mert hiszen különösen üzleti alkalmazottak igen nagyon számban laknak Budán és a rendelet értelmében munkahelyükre ezentúl már nem juthatnak el kerékpárral.”

false

 

Fotó: fortepan.hu

De ez sem hatott meg senki. Sőt, ha valaki mégis áttekert a hídon, negyven pengős bírságot kapott, ami akkoriban iszonyú soknak számított. Például egy buszvezető havi 160-200 pengőt keresett és ez utóbbival mint tudjuk már „könnyen viccelt”.

Egy évvel később az egyik napilap azt írta, hogy az új kerékpárrendelet „az egész világ harsogó kacaját kihívja és amellett a kerékpározókat az egész ország területén kiirtsa. (sic)”  Ez sem számított: hamarosan már a Nagykörúton – a Nyugati és az Üllői út között – is tilos volt reggel hét és este kilenc között kerékpározni. Annak fényében, hogy soha annyian nem bicajoztak korábban Budapesten, mint ezekben az években, különösen érthetetlen az intézkedés. Talán egymástól féltették a bicikliző tömegeket? Ó, dehogy! Inkább arról lehetett szó – legalábbis az 1930-as elejétől –, hogy a gazdasági világválság miatt sokaknak megfizethetetlen lett a tömegközlekedés. A döntéshozók viszont azt gondolták, hogy a kerékpározás fokozatos visszaszorításával a villamosok konkurenciáját, a biciklit ütik ki a nyeregből. Ne feledjük, éppen hasonló logika miatt nem engedték sokáig, hogy buszok is járjanak a Nagykörúton. De ez a budapesti tömegközlekedés nyomorúságos évtizedeinek egy másik története.

Figyelmébe ajánljuk

Népi hentelés

Idővel majd kiderül, hogy valóban létezett-e olyan piaci rés a magyar podcastszcénában, amelyet A bűnös gyülekezet tudott betölteni, vagy ez is olyasmi, ami csak elsőre tűnt jó ötletnek.

A hiány

László Károly, a háborút követően Svájcban letelepedett műgyűjtő, amikor arról kérdezték, miért nem látogat vissza Auschwitzba, azt válaszolta, hogy azért, mert nem szereti a nosztalgiautakat.

Fagin elsápad

Pong Dzsun Ho társadalmi szatírái, Guillermo del Toro árvái, vagy épp Taika Waititi szeretnivalón furcsa szerzetei – mindegy, merre járunk, a kortárs filmben lépten-nyomon Charles Dickens hatásába ütközünk.