Nem ismertek kegyelmet, betiltották a biciklit a Nagykörúton

  • Zsigmond Gábor
  • 2016. április 16.

Villamos, szék

A kerékpár úgy jelent meg a budapesti közlekedésben, valamikor az 1910-es években, hogy szinte fel sem tűnt a döntéshozóknak. De aztán észbe kaptak, és sorra állították a tilalomfákat.

1927 elején az „államrendőrség budapesti főkapitánya a Lánchíd forgalmának újabb szabályozása kapcsán a következőt rendelte el: „Reggel 7 órától este 9 óráig a Széchenyi Lánchídon teherjárművekkel kézikocsival, talyigával, vagy kerékpárral közlekedni tilos. Ezen idő alatt a kerékpárt kézzel sem szabad a hídon átvezetni.” A rendőrfőkapitány talán a felgyorsult motorizációtól féltette a bringásokat, de azt bizonyára ő is tudta, hogy a fővárosnak ekkoriban összesen alig harminc busza volt. Ráadásul az elektromos buszok nem tudtak felhajtani a Lánchíd emelkedőjén, legfeljebb a benzinesek, autója pedig csak a nagyságos és a tekintetes uraknak volt. A korabeli sajtó értetlenkedve írta: „Az újabb rendelet olyan súlyos rendszabályokat tartalmaz, hogy azokat a Lánchíd forgalmának tehermentesítése célzat mellett is túlságosan szigorúnak tartjuk, mert hiszen különösen üzleti alkalmazottak igen nagyon számban laknak Budán és a rendelet értelmében munkahelyükre ezentúl már nem juthatnak el kerékpárral.”

false

 

Fotó: fortepan.hu

De ez sem hatott meg senki. Sőt, ha valaki mégis áttekert a hídon, negyven pengős bírságot kapott, ami akkoriban iszonyú soknak számított. Például egy buszvezető havi 160-200 pengőt keresett és ez utóbbival mint tudjuk már „könnyen viccelt”.

Egy évvel később az egyik napilap azt írta, hogy az új kerékpárrendelet „az egész világ harsogó kacaját kihívja és amellett a kerékpározókat az egész ország területén kiirtsa. (sic)”  Ez sem számított: hamarosan már a Nagykörúton – a Nyugati és az Üllői út között – is tilos volt reggel hét és este kilenc között kerékpározni. Annak fényében, hogy soha annyian nem bicajoztak korábban Budapesten, mint ezekben az években, különösen érthetetlen az intézkedés. Talán egymástól féltették a bicikliző tömegeket? Ó, dehogy! Inkább arról lehetett szó – legalábbis az 1930-as elejétől –, hogy a gazdasági világválság miatt sokaknak megfizethetetlen lett a tömegközlekedés. A döntéshozók viszont azt gondolták, hogy a kerékpározás fokozatos visszaszorításával a villamosok konkurenciáját, a biciklit ütik ki a nyeregből. Ne feledjük, éppen hasonló logika miatt nem engedték sokáig, hogy buszok is járjanak a Nagykörúton. De ez a budapesti tömegközlekedés nyomorúságos évtizedeinek egy másik története.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.