Nem ismertek kegyelmet, betiltották a biciklit a Nagykörúton

  • Zsigmond Gábor
  • 2016. április 16.

Villamos, szék

A kerékpár úgy jelent meg a budapesti közlekedésben, valamikor az 1910-es években, hogy szinte fel sem tűnt a döntéshozóknak. De aztán észbe kaptak, és sorra állították a tilalomfákat.

1927 elején az „államrendőrség budapesti főkapitánya a Lánchíd forgalmának újabb szabályozása kapcsán a következőt rendelte el: „Reggel 7 órától este 9 óráig a Széchenyi Lánchídon teherjárművekkel kézikocsival, talyigával, vagy kerékpárral közlekedni tilos. Ezen idő alatt a kerékpárt kézzel sem szabad a hídon átvezetni.” A rendőrfőkapitány talán a felgyorsult motorizációtól féltette a bringásokat, de azt bizonyára ő is tudta, hogy a fővárosnak ekkoriban összesen alig harminc busza volt. Ráadásul az elektromos buszok nem tudtak felhajtani a Lánchíd emelkedőjén, legfeljebb a benzinesek, autója pedig csak a nagyságos és a tekintetes uraknak volt. A korabeli sajtó értetlenkedve írta: „Az újabb rendelet olyan súlyos rendszabályokat tartalmaz, hogy azokat a Lánchíd forgalmának tehermentesítése célzat mellett is túlságosan szigorúnak tartjuk, mert hiszen különösen üzleti alkalmazottak igen nagyon számban laknak Budán és a rendelet értelmében munkahelyükre ezentúl már nem juthatnak el kerékpárral.”

false

 

Fotó: fortepan.hu

De ez sem hatott meg senki. Sőt, ha valaki mégis áttekert a hídon, negyven pengős bírságot kapott, ami akkoriban iszonyú soknak számított. Például egy buszvezető havi 160-200 pengőt keresett és ez utóbbival mint tudjuk már „könnyen viccelt”.

Egy évvel később az egyik napilap azt írta, hogy az új kerékpárrendelet „az egész világ harsogó kacaját kihívja és amellett a kerékpározókat az egész ország területén kiirtsa. (sic)”  Ez sem számított: hamarosan már a Nagykörúton – a Nyugati és az Üllői út között – is tilos volt reggel hét és este kilenc között kerékpározni. Annak fényében, hogy soha annyian nem bicajoztak korábban Budapesten, mint ezekben az években, különösen érthetetlen az intézkedés. Talán egymástól féltették a bicikliző tömegeket? Ó, dehogy! Inkább arról lehetett szó – legalábbis az 1930-as elejétől –, hogy a gazdasági világválság miatt sokaknak megfizethetetlen lett a tömegközlekedés. A döntéshozók viszont azt gondolták, hogy a kerékpározás fokozatos visszaszorításával a villamosok konkurenciáját, a biciklit ütik ki a nyeregből. Ne feledjük, éppen hasonló logika miatt nem engedték sokáig, hogy buszok is járjanak a Nagykörúton. De ez a budapesti tömegközlekedés nyomorúságos évtizedeinek egy másik története.

Figyelmébe ajánljuk

Testvér testvért

  • - turcsányi -

A hely és az idő mindent meghatároz: Szilézia fővárosában járunk, 1936-ban; történetünk két héttel a berlini olimpia előtt indul és a megnyitó napjáig tart.

Vadmacskák

  • SzSz

Kevés kellemetlenebb dolog létezik annál, mint amikor egy kapcsolatban a vágyottnál eggyel többen vannak – persze, a félrelépéseket, kettős életeket és házasságszédelgőket jól ismerjük, ha az elmúlt években feleannyi sorozat készült volna ezekből, akkor is kitehetnénk a „túltermelés” táblát.

Fiúk az úton

Stephen King mindössze 19 éves volt, amikor 1967-ben papírra vetette A hosszú menetelést. A sorshúzásos alapon kiválogatott és a gazdagság és dicsőség ígéretével halálba hajszolt fiatalemberek története jól illeszkedett a vietnámi háború vetette hosszú árnyékhoz.

Bálványok és árnyékok

Egyszerre volt festő, díszlet- és jelmeztervező, költő és performer El Kazovszkij (1948–2008), a rendszerváltás előtti és utáni évtizedek kimagasló figuratív képzőművésze, akinek a hátrahagyott életműve nem süllyedt el, a „Kazo-kultusz” ma is él.

Múzeum körúti Shaxpeare-mosó

Ez a Shakespeare-monográfia olyan 400 oldalas szakmunka, amelyet regényként is lehet olvasni. Izgalmas cselekmény, szex, horror, szerzői kikacsintások, szövegelemzés, színház- és társadalomtörténeti kontextus, igen részletes (és szintén olvasmányos) jegyzetapparátussal.