Visszhang: tévésorozat

A vadnyugat születése

  • - ts -
  • 2025. január 15.

Visszhang

A népek kohója hideg volt, fáztak benne cudarul a népek, nem is volt mind rendesen felöltözve.

Szerencsére mindig tudtak tüzet rakni, a zúzmara lepte ágak is könnyen lángra kaptak, tényleg csak arra kellett nagyon vigyázni, hogy az ellenerők észre ne vegyék a felszálló füstöt vagy a fényeskedő világosságot. Mert sajna ellenerők voltak számosan, voltaképpen csak azok voltak, mindenki mindenkinek az ellen­ereje volt. Az ügymenetet pedig úgy bonyolították, hogy mindenki tartott valahonnan valahová, s feszt egymásba botlottak, s akkor üsd, vágd, nem apád. Mindezt 1857-es keltezéssel adresszálják az alkotók, miszerint kerek négy esztendővel járunk a polgárháború kitörése előtt, ám vagy ötvennéggyel Lewis és Clark expedíciója után, igaz, akkor nem esett annyi hó például (pedig mindkét esetben szeptembert írtunk). Szóval a vadnyugat születéséről éppúgy túlzás beszélni, mint amerikai primevalról, így most hiába is kárhoztatnánk a kicsinyt dedósra sikerült magyar címet.

De kik és hol közlekednek ekkor éppen? Nos, számos valós és még számosabb valótlan figura, leginkább valahol Utah déli fertályának kietlen tájain (mely akkor még nem számított államnak, csak úgy volt, ahogy „kormányzója” is). A naptár szerint az ún. utah-i háború zajlik éppen, a híres Mountain Meadows-i mészárlást be is mutatja a sorozat, ami azért nem nagy kunszt, mert a sorozat csak mészárlást mutat be, kisebbeket, nagyobbakat, dramaturgiailag szükségszerűnek tűnőket és hajuknál (stílhelyesen: skalpjuknál) odarángatottakat. (A legjobbak a fransziául beszélő buckalakók, róluk nem tudjuk, hogy kifélék és mit akarnak, persze, dugni és medvét zabálni mézzel, de őket tényleg csak azért küldték be a díszletbe, hogy piszkoskodjanak egy sort, aztán felkoncolják őket. Persze, ha akarom, azt szimbolizálják, hogy a jócselekedetek a vadonban nem mindig célravezetők. De nem akarom.)

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.