Szerencsére mindig tudtak tüzet rakni, a zúzmara lepte ágak is könnyen lángra kaptak, tényleg csak arra kellett nagyon vigyázni, hogy az ellenerők észre ne vegyék a felszálló füstöt vagy a fényeskedő világosságot. Mert sajna ellenerők voltak számosan, voltaképpen csak azok voltak, mindenki mindenkinek az ellenereje volt. Az ügymenetet pedig úgy bonyolították, hogy mindenki tartott valahonnan valahová, s feszt egymásba botlottak, s akkor üsd, vágd, nem apád. Mindezt 1857-es keltezéssel adresszálják az alkotók, miszerint kerek négy esztendővel járunk a polgárháború kitörése előtt, ám vagy ötvennéggyel Lewis és Clark expedíciója után, igaz, akkor nem esett annyi hó például (pedig mindkét esetben szeptembert írtunk). Szóval a vadnyugat születéséről éppúgy túlzás beszélni, mint amerikai primevalról, így most hiába is kárhoztatnánk a kicsinyt dedósra sikerült magyar címet.
De kik és hol közlekednek ekkor éppen? Nos, számos valós és még számosabb valótlan figura, leginkább valahol Utah déli fertályának kietlen tájain (mely akkor még nem számított államnak, csak úgy volt, ahogy „kormányzója” is). A naptár szerint az ún. utah-i háború zajlik éppen, a híres Mountain Meadows-i mészárlást be is mutatja a sorozat, ami azért nem nagy kunszt, mert a sorozat csak mészárlást mutat be, kisebbeket, nagyobbakat, dramaturgiailag szükségszerűnek tűnőket és hajuknál (stílhelyesen: skalpjuknál) odarángatottakat. (A legjobbak a fransziául beszélő buckalakók, róluk nem tudjuk, hogy kifélék és mit akarnak, persze, dugni és medvét zabálni mézzel, de őket tényleg csak azért küldték be a díszletbe, hogy piszkoskodjanak egy sort, aztán felkoncolják őket. Persze, ha akarom, azt szimbolizálják, hogy a jócselekedetek a vadonban nem mindig célravezetők. De nem akarom.)
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
