Egyetlen vigasza énekesmadár barátja volt, aki minden ebédszünetben felvidította az egyhangú búza- vagy kukoricaétel és a szőlőszemdesszert között, távoli országokról csiripelve neki. Ám egy késő őszi napon a madárka nem jelent meg a gyár ablakában. Hiánya töprengésre késztette a kakast: mikor szürkült el, mikor vált szép lila tollazata szürkéskékké?
Később, a szalag mellett állva egy megsárgult borítékra lett figyelmes, benne egy képeslappal és egy érdekes üzenettel El Idilióból, a napsütötte, színes tengerparti városkából. Több se kellett Gallónak, hajójegyet váltott, és meg sem állt El Idilióig. A napsütésben tollai ismét lila színben pompáznak. S végül örökre El Idilióban maradt, megtalálta a helyét, és a barátjára is rálelt.
Szép példázat ez az élet értelméről, a boldogság kereséséről, a kockázatvállalásról, bátorságról, barátságról és a szeretetről. Maga a történet egyszerű és rövid, de mégis szíven talál. A képeskönyv formátum és a szerző saját illusztrációi gyönyörűek: a kakas jópofa alak, az ábrázolt kétféle élet kontrasztja pedig remekül érvényesül. Van pár kitűnő rajzoló a hazai gyerekkönyves piacon, Alács Anna már az első könyvével sem marad el mögöttük.
Ez egy remek cikk a nyomtatott Magyar Narancsból, amely online is elérhető.
Ha szeretné elolvasni, kérjük, fizessen elő lapunk digitális kiadására, vagy ha már előfizető, lépjen be!
Támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!
