A mostani Pink Elephant című lemezt nem kísérte sem botrány, sem felhajtás. A producer ezúttal Daniel Lanois volt, és talán neki köszönhető, hogy a lemez tíz dalából három amolyan ambientes, ének nélküli elszállás. És mivel messze ezek a Pink Elephant legjobb pillanatai, egyértelmű, hogy az Arcade Fire továbbra is lefelé menetel a lejtőn.
A címadó dal dögunalom, a mitológiai utalásokkal tarkított Circle of Trust túl statikus, az Alien Nation a kései Beck gyengébb pillanatait idézi, az I Love Her Shadow a Dire Straits rettenetes Walk of Life-jához nyúl, legalábbis ami a szintihangszínt illeti, a záró Stuck in My Head meg túlságosan hosszú. Az első maxinak választott Year of the Snake és az akusztikus Ride or Die lóg ki kicsit felfelé, de ez kevés attól az együttestől, amelynek első négy albuma szinte az elejétől a végéig hibátlan. A szövegek időnként reflektálnak a botrányra, de a legtalálóbb idézet az Alien Nationben hallható: „The machine is broken” (a gép elromlott). Az Arcade Fire szinte semmilyen promóciót nem vállalt ezúttal, viszont a koncertjein hihetetlen módon a teljes új lemezt előadja. Kicsit olyanok ők, mint a vb- és BL-győztes olasz focista, Del Piero, aki az indiai bajnokságban fejezte be a pályafutását. Nem lesz meglepetés, ha a fesztiválplakátokon kisebb betűkkel írják ki a nevüket.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
