Visszhang: kiállítás

Bocz Gyula – Eredet és ellentmondás

Visszhang

A Balaton kitartóan keresi, hogy milyen kulturális programokkal kínálja meg a nyaralókat, de a végeredmény sokszor kimerül a vásári szórakoztatásban.

A Bocz Gyula (1937–2003) pécsi szobrász művészetéből összeállított kiállítás azonban más irányt képvisel. A Zsdrál Art 2018-ban alakult Pécsett, kifejezetten a pécsi művészet képviseletére, azzal a misszióval, hogy nem húz éles határt az iparművészet és a képzőművészet között. A Covid idején költöztek Balatonfüredre, de nem engedték el itt sem a pécsi szálat.

Bocz izgalmas és ikonikus pécsi figura volt, autodidakta művész, aki a pécsi rajzszakkörökben, Martyn Ferenc és Lantos Ferenc szabadiskoláiban tanult. Már gyerekként rajzpályázatot nyert 1950-ben Guatemalában, a 60-as évek elejétől organikus-nonfiguratív szobrokat alkotott, a 80-as évek közepétől festett, továbbá szögekkel kivert faszobrokat alkotott.

A Land Art egyik úttörőjeként tevékenykedett Villányban és Siklóson, alapítója volt a Villányi Nemzetközi Szobrász Szimpóziumnak, amelyből aztán létrejött a Nagyharsányi Szoborpark, itt áll egyik legismertebb alkotása, a Spirál.

Most a kő- és faszobrok mellett tervrajzokat látunk, amelyek betekintést engednek az alkotói folyamatba. Bocz úgy gondolta, a mű ott van az anyagban, csak ki kell bontani. De az anyag „milyensége”, a matéria közvetítette üzenet is nagyon érdekelte. Szerette a fát és a követ együtt használni; a cím is erre utal, a kő az eredet, a fa az ellentmondás, a formák pedig a női idomokat idézik.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.