Visszhang: lemez

Brad Mehldau – Orpheus Chamber Orchestra

Variations on a Melancholy Theme

Visszhang

Napjaink egyik vezető jazz-zongoristája azt álmodta, hogy Brahms egy reggel erősen bluesos hangulatra ébred. Ezt a jelenetet zenésítette meg.

A borítón közölt megjegyzéseinek a szokásosnál is nagyobb a jelentősége. Nem azért, hogy beszorítsa a befogadó asszociációt – a zene igazán inspirálja a hallgató fantáziáját –, hanem mert a mű formagyakorlatnak is felfogható, a téma és a 11 páros variáció, a kadencia és az utóhang plusz ráadás kompozíciós struktúrájának ismerete valóban elmélyíti az élvezetet. A téma a címnek megfelelően melankolikus, háromnegyedes. A variációk aztán messze kalandoznak a kezdőponttól, hangulatban is, de első hallgatásra nem nyílik meg minden finomságuk – az árnyalatokat csak a mélyebb ismerkedés során adja ki magából a lényegében klasszikus stílusú mű.

Brad Mehldau a New York-i Or­pheus kamarazenekar felkérése írta a darabot. A világhírű, ötven­éves együttesnek a művészeti vezető nélküliség a védjegye, állandó sorozatuk van a Carnegie Hallban, Branford Marsalisszal és Arturo Sandovallal is koncerteznek, nem beszélve a klasszikus sztárok sokaságáról. Ám mintha a fúvósok egy kicsit szétszólnának rögtön az elején, és az egyik hegedűszóló kíséretében a vonósok is. Mintha nem próbáltak volna szólamonként vagy tuttiban eleget. Azt éppen stilisztikai nyitottságuk miatt nehezen tudom elképzelni, hogy kicsit „piszkosan” akartak volna játszani. Megmagyarázza mindezt, hogy a mű 2013-as (hallhatóan kozmetikázatlan) koncertfelvételét adták most ki lemezen. A wertheri kesergés, a bluesos, szűkített hangzatok és a felhők közt áttörő derű zenei állomásai így is élménydúsak.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.