Azóta az első nyilvános modern kori előadására is sor került, valamint egy-két lemezen is megjelent. A mű sok tekintetben a nagy Bach receptjét követi, az evangéliumi történet az énekes recitativókban bontakozik ki, az áriabetétetek az érzelmi hatásról, a korálok pedig a hallgatóság bevonásáról gondoskodnak. Lehet, hogy elsőre csak az avatott fül veszi észre, de a zene nyelve már átmenetet képez a barokk és a klasszika kora között, a Gecsemáné-kertbeli elárultatás áriája például a Sturm und Drang stílus elemeit hordozza magában. Arra is gyanakodhatunk, hogy a határidőktől nyomasztott Carl Philipp Emanuel időnként kölcsönzött a családi kottákból, akár Johann Sebastian műveiből is – ami abban a korban még nem számított plagizálásnak. Az Amsterdam Baroque Orchestra & Choir méltó szorgalommal áll a darabhoz, a régizenejátszás nagy öregje, a 80 éves Ton Koopman pedig a nagy művekhez illő odafigyeléssel törődik ezzel a margóra szorult alkotással. Az énekesi gárda kiváló, Jörg Dürmüller egy percre sem lankad az evangélista szerepében, Klaus Mertens karizmatikus a krisztusi szólamot énekelve, Deborah York pedig egészen fantasztikus hangú szoprán. Arról azonban nincs szó, hogy át kellene értékelnünk a világi műfajokban sokkal sikeresebb Carl Philipp Emanuelt, akit kora – és maga Mozart is – többre tartott apjánál. Az idő azonban az öregnek dolgozott.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
